A Voyage Century névre hallgató stuff már 2004 decembere óta üzemel, jelenleg 3,2 millió regisztrált játékos tolja, de sem erről, sem a készítő 2000-ben alakult és 250 főt foglalkoztató, MMO-specialista pekingi Snail Game korábbi játékairól - Age of Armor, Dark and Light, 5th Street, Robbery Love Rich Man - én, bevallom, nem sokat hallottam, ám ez lehet, hogy az én hibám. Igaz, a játék eddig csak a kínai és koreai piacra volt bevezetve, az angol nyelvű verzió most készült el, és hamarosan megkezdődik a nyílt béta verzió tesztelése. A címet gondozó IGG ennek bejelentése mellett még egy dolgot kiemelt: a játék ingyenes volt, az most is, és az is marad. Se havidíj, se pénzért megvehető kliens - újabb sikergyanús távol-keleti MMO a Silkroad Online mellé?

Voyage Century: kalózkodás ingyen


A lényegről  elég húzós lenne mindent kifejteni. A háttér valós, a 16. századi világtérkép kerül implementálásra. Az első körben 43 várost járhatunk be és vonhatunk játékba, emellé közel 300 szcéna (a sivatagtól az őserdőig) várja a kalandorokat. Lehet céhet alapítani, mely saját flottával rendelkezhet (30-féle valós hajómodellt tartalmaz a játék), melyekkel persze hatalmas tengeri csatákat vívhatunk. Ezek méretére jellemző, hogy egyszerre 800 játékos vehet benne részt. A küzdelmet 500-600 cucc, 50-féle tengeri akna, 40-féle tüzérségi készség segíti, a megroppant ellent aztán meg lehet csáklyázni, és jöhet a párbaj muskétákkal, kardokkal. Aki inkább kalózkodna, az saját tábort létesíthet, és megírhatja saját kalandos történetét, sőt van kincsvadászat is, ősi relikviákat lehet kiásni mindenféle térképek alapján. Ám aki ennél békésebb életre vágyik, kereskedhet 130-féle áruval, és gazdálkodhat: bányászat, fakitermelés, növénytermesztés, halászat, fegyverkovács mesterség várja a szolgáltatóipar iránt érdeklődőket. Mindezt a szokásos RPG-körítéssel: fejlődés, szintlépés, skillek és statok, besorolási rendszer (13-féle címet lehet elnyerni), ahogy azt kell. A látványról egy korrekt, optimalizált 3D-s motor gondoskodik, valós időjárási viszonyokkal, napszakváltással, és állítólag a stuff elfut egy PIII 500 / Geforce2 / 128 MB RAM vason is. Minden egyébről a játék hivatalos, angol nyelvű weboldalán. Érdemes lesz kipróbálni!