A Black Isle Studios a 90-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején több igazán nagyszerű szerepjátékot tett le az asztalra. Ennek a cégnek és hozzáértő szakembereinek köszönhetjük a Fallout és a Baldur's Gate első két részét, a Planescape: Tormentet, és az Icewind Dale-játékokat. A nagy sikerek után azonban a csapat tagjai és a tulajdonos Interplay között viszály alakult ki, majd 2003-ban komoly pénzügyi problémák is megjelentek, s még abban az évben szélnek is eresztették a csapatot, melynek tagjai nyomban megalapították az Obsidian Entertainmentet.
A legendás stúdió tehát csúfosan távozott az élők sorából, ám tegnap megtudtuk, hogy a csapat feltámadt. Elsőként a Black Isle Studios hivatalos oldala tűnt fel, majd ezt követte a Facebook-oldal és a Twitter-profil, mindhárom pedig azt hirdette, hogy az Interplay szárnya alatt újra üzemel a cég. Black is Back.
Az Interplay még nem tett hivatalos bejelentést, ám a cégtől Herve Caen azt nyilatkozta, ez az egész olyan, mintha újra összejönne a régi banda. A csapat célja az, hogy a terjeszkedő online- és mobilpiacon érvényesüljenek, s remélik, hogy a nagy név majd odavonzza az ipar tehetségeit. A bejelentést azonban kissé beárnyékolja, hogy az eredeti csapatból -- legalábbis a nagy nevek tekintetében -- senki sem csatlakozott a céghez. A korábbi vezető tervező, Chris Avellone azt nyilatkozta, hogy semmi köze az új stúdióhoz sem neki, sem azoknak, akiket ismer, Brian Fargo, az Interplay alapítója pedig szinte semmit sem tud a dologról, így nem is kommentálta azt.
Mindenesetre a Black Isle újra köztünk van -- igaz, azt még nem tudni, hogy milyen játékot akarnak készíteni azon kívül, hogy RPG lesz, és valószínűleg egy új IP, hiszen sem a D&D, sem a Fallout licencek nincsenek már az Interplay birtokában.

http://www.pcguru.hu/pcguru/blog/dragon83/feltamad_a_black_isle_studios
Na ez az ami egyáltalán nem kell.
Jobb a világ nélküle....
A játékkal kapcsolatban meg csak reménykedünk hogy méltó lesz régi nagy hírnevéhez.
A Bullfroggal kapcsolatban meg csak annyit, hogy az EA-nek soha nem bocsátom meg a DK elfecsérlését.
AVE
"A csapat célja az, hogy a terjeszkedő online- és mobilpiacon érvényesüljenek, s remélik, hogy a nagy név majd odavonzza az ipar tehetségeit."
Mégegyszer kérdezem: Minek is örülünk???????
Amúgy ha már: akkor visszahozhatnák a Westwoodot meg a Blizzard Northot is
Persze, meg egy Beatles.
A játékaik mind mesterművek az én szememben. Remélem sikerül összehozniuk valamit.
Nem teljesen értem ezt a többesszámot. A régi Black Isle játékok valóban mesterművek voltak. Az újonnan létrehozott, ugyanilyen nevű stúdióban senki nincs ott a régi csapatból, sőt egyelőre az se tiszta, hogy hány emberből áll, mert az Interplay maga is mindössze 8 főt számlál, gyakorlatilag egy adminisztratív team a Caen testvérek vezetésével, és legutoljára 2010-ben adtak ki játékot az indie-címkéjük (Interplay Discovery) alatt...
Megjegyzem, 2007 végén már egyszer Herve Caen bejelentette, hogy megalakítottak egy belsős fejlesztőstúdiót, amelyik új Earthworm Jim, Dark Alliance, Descent és MDK játékot fog csinálni. Azóta is csinálják, bár egy éve az volt a duma, hogy elhalasztották ezeket a nehéz anyagi helyzetük miatt, mert pénzük kb. azóta nincs, mióta Caenék megvették a céget, az pedig 2004-ben volt -- azóta kb. azt a pénzt forgatják, amit a különböző jogok eladásából összekapartak.
Legalább nem titkolják, hogy csak a névvel akarnak érvényesülni.
Ezt megmagyaráznád? Mert szerintem jelen pillanatban annyi biztos, hogy Caenék a régi névvel akarnak eladni valamit, amiről semmit nem tudunk, csak azt, hogy nem lesz köze a régi IP-khez.
Összefoglalva: akkor lesz biztos, hogy van új Interplay / Black Isle játék, ha már megjelent...
Roszabb nem lehet mint a mostaniak közül néhány szutyok fejlesztő....
Örülök neki remlélem jókat csinálnak majd..
Kéne még egy Bullfrog is :-) ...
AVE
De most komolyan, a Black Isle a játéktörténelem része, de lezárt része. Hagyjuk békében. Semmi ellenvetésem az ellen, hogy Herve Caen csináljon egy új stúdiót, bár az ürge évek óta csak ígérget meg dumál mindenféle hülyeségeket a levegőbe, de egy legendás névvel eladni bármit is... Hát...