Személyes kedvencem, a germán Deck 13 csapat eddig csudajó kalandcímekkel örvendeztetett meg (Ank-széria, Jack Keane), ám ahogy azt már korábban a PC Guru előzetesében leírtam, ezúttal nagyobb fába vágták fejszéjüket: egy RPG-akció/kaland elegyet készítettek, érdekes sztorival. Mint ahogy az lenni szokott, a játék Németországban már megjelent, a nemzetközi verzióra azonban még várnunk kell. Addig is itt a német nyelvű demó, amelyet kipróbáltam, és hála istennek nem kellett csalódnom: a srácok megint összeraktak egy szerethető játékot!
Szerethető, hiszen azért nem tökéletes, vannak hibái, de aki tényleg „benne van az iparban”, az tudja, hogy vannak játékok, amelyeknek megbocsátunk, elnézünk ezt-azt, mint a kedvesnek, akit a hibáival együtt fogadunk el és szeretünk. Ilyen például a Fable, és nem véletlenül említem meg Peter Molyneux gyermekét, hiszen a demót végigjátszva leginkább ehhez a nagyszerű játékhoz hasonlítanám a Veneticát, úgy hangulatában, látványában, mint humorában vagy épp mechanizmusában. Ez a játék is fő karakterünk, Scarlett személyes tragédiával (faluja megtámadásával és kedvese megölésével) indul, amely elindítja őt azon az úton, melynek során félelmet nem ismerő hőssé válik – olyan hőssé, amilyenné mi szeretnénk, hiszen kalandjai során tapasztalati pontokat gyűjt, szintlépéskor attribútumpontokat oszthat szét négy alaptulajdonsága között (erő, intelligencia, illetve a HP- és a mana nagysága), valamint jártasságpontokat kap – a képességeket viszont csak adott mestereknél tanulhatja meg, akiket meg kell találnunk. További érdekesség, hogy a harci fogásokat hasonló módon sajátíthatjuk el; a demóban például az alap üsd-vág csépelés után, egy egyszerű küldetést megoldva (egy elveszett végrendeletet kell megtalálnunk, majd eldöntenünk, ki kapja meg az örökséget a két fiú közül) máris megtudhatjuk, hogyan fogjuk be az ellenséget, és hogyan térjünk ki előle elvetődve, hogy aztán a meglepetés erejét kihasználva lesújthassunk rá. Maga a harcrendszer egyébként eléggé kellemes, bár a kamerakezeléssel adódtak gondjaim, de az ellenségek azért okoznak problémát, tehát tényleg szükség van némi taktikázásra, igaz, a sűrű, hack 'n' slash kattogtatás szintén eredményes lehet, főleg, ha összeszeded jártadban-keltedben a ládákból, asztalokról a kaját, illetve a leölt rosszarcúak zsebéből a gyógyitalt... A játék igazi különlegességét a háttérsztori jelenti, melyről az adatlapon és az emlegetett előzetesben is olvashattatok, és amelynek lényegi hozama, hogy egy mágia segítségével Scarlett be tud lépni a halál birodalmába (a demóban például innen szedhetjük össze atyai örökségünk, a szalonázókasza megjavításához szükséges különleges matériát), ami újabb egyedi ízt ad a cuccnak.
A játék grafikája tekintetében is kettős érzésem van: először is Scarlett egy istennő: gyönyörű, bájos, csodaszép szemekkel, nagyszerű mozgással, tényleg látszik, hogy a srácok apai-anyait beleadtak, hogy tökélyre csiszolják hősnőnket, ugyanakkor az NPC-k kicsit esetlenek (bár a bérgyilkosok jól néznek ki). És miközben a külső terek egyszerűen bámulatosak, a belsők kicsit üresek, kopottak (hozzáteszem: a demonstráció egy hegyi faluban és környékén játszódik, Velence azért reméljük, ennél gazdagabb termekkel fog várni ránk). Ám ez az, amit meg tudok bocsátani a játéknak, mert amúgy tényleg rendben van a cucc, kellemes perceket töltöttem el vele, ráadásul harmadik végigjátszásra is nyújtott újdonságot, felfedezni valót -- én már alig várom, hogy végre kezembe kaphassam a végleges verziót. A demót mindenesetre kipróbálásra ajánlom; nem baj, ha nem tudtok németül, némi játéktapasztalattal el lehet benne boldogulni. Még valami: bár a játék egér+billentyű kombóval is remekül működik, nekem jobban kézre állt ezúttal egy windowsos X360 kontrollerrel az irányítás -- erősen látszik, hogy a Microsoft konzolja volt a fő fejlesztési irány, de ez egy ilyen műfajú játéknál (lásd ismétcsak a Fable-t) szintén megbocsátható...
Szerethető, hiszen azért nem tökéletes, vannak hibái, de aki tényleg „benne van az iparban”, az tudja, hogy vannak játékok, amelyeknek megbocsátunk, elnézünk ezt-azt, mint a kedvesnek, akit a hibáival együtt fogadunk el és szeretünk. Ilyen például a Fable, és nem véletlenül említem meg Peter Molyneux gyermekét, hiszen a demót végigjátszva leginkább ehhez a nagyszerű játékhoz hasonlítanám a Veneticát, úgy hangulatában, látványában, mint humorában vagy épp mechanizmusában. Ez a játék is fő karakterünk, Scarlett személyes tragédiával (faluja megtámadásával és kedvese megölésével) indul, amely elindítja őt azon az úton, melynek során félelmet nem ismerő hőssé válik – olyan hőssé, amilyenné mi szeretnénk, hiszen kalandjai során tapasztalati pontokat gyűjt, szintlépéskor attribútumpontokat oszthat szét négy alaptulajdonsága között (erő, intelligencia, illetve a HP- és a mana nagysága), valamint jártasságpontokat kap – a képességeket viszont csak adott mestereknél tanulhatja meg, akiket meg kell találnunk. További érdekesség, hogy a harci fogásokat hasonló módon sajátíthatjuk el; a demóban például az alap üsd-vág csépelés után, egy egyszerű küldetést megoldva (egy elveszett végrendeletet kell megtalálnunk, majd eldöntenünk, ki kapja meg az örökséget a két fiú közül) máris megtudhatjuk, hogyan fogjuk be az ellenséget, és hogyan térjünk ki előle elvetődve, hogy aztán a meglepetés erejét kihasználva lesújthassunk rá. Maga a harcrendszer egyébként eléggé kellemes, bár a kamerakezeléssel adódtak gondjaim, de az ellenségek azért okoznak problémát, tehát tényleg szükség van némi taktikázásra, igaz, a sűrű, hack 'n' slash kattogtatás szintén eredményes lehet, főleg, ha összeszeded jártadban-keltedben a ládákból, asztalokról a kaját, illetve a leölt rosszarcúak zsebéből a gyógyitalt... A játék igazi különlegességét a háttérsztori jelenti, melyről az adatlapon és az emlegetett előzetesben is olvashattatok, és amelynek lényegi hozama, hogy egy mágia segítségével Scarlett be tud lépni a halál birodalmába (a demóban például innen szedhetjük össze atyai örökségünk, a szalonázókasza megjavításához szükséges különleges matériát), ami újabb egyedi ízt ad a cuccnak.
A játék grafikája tekintetében is kettős érzésem van: először is Scarlett egy istennő: gyönyörű, bájos, csodaszép szemekkel, nagyszerű mozgással, tényleg látszik, hogy a srácok apai-anyait beleadtak, hogy tökélyre csiszolják hősnőnket, ugyanakkor az NPC-k kicsit esetlenek (bár a bérgyilkosok jól néznek ki). És miközben a külső terek egyszerűen bámulatosak, a belsők kicsit üresek, kopottak (hozzáteszem: a demonstráció egy hegyi faluban és környékén játszódik, Velence azért reméljük, ennél gazdagabb termekkel fog várni ránk). Ám ez az, amit meg tudok bocsátani a játéknak, mert amúgy tényleg rendben van a cucc, kellemes perceket töltöttem el vele, ráadásul harmadik végigjátszásra is nyújtott újdonságot, felfedezni valót -- én már alig várom, hogy végre kezembe kaphassam a végleges verziót. A demót mindenesetre kipróbálásra ajánlom; nem baj, ha nem tudtok németül, némi játéktapasztalattal el lehet benne boldogulni. Még valami: bár a játék egér+billentyű kombóval is remekül működik, nekem jobban kézre állt ezúttal egy windowsos X360 kontrollerrel az irányítás -- erősen látszik, hogy a Microsoft konzolja volt a fő fejlesztési irány, de ez egy ilyen műfajú játéknál (lásd ismétcsak a Fable-t) szintén megbocsátható...
Már miért lennél különös? Mit gondolsz, én annak idején miért találtam rá az Iron Grip: Warlordra, és miért van az, hogy az MW2 mellett egyedül a Zombie Drivert és a D-A-C-ot várom az idén?