Vélemény: Ne aggódj a felbontás miatt!

Vélemény című rovatunkban a hét legfontosabb eseményeivel foglalkozunk a szokottnál kicsit részletesebben, mélyebbre ásva a történetekben. Ez alapvetően egy szubjektív összeállítás, ami legfőképpen azt a célt szolgálja, hogy legyen egy hely, ahol beszélgethetünk a legérdekesebb, illetve legfontosabb eseményekről.

• Nagy port kavart, hogy 900p-ben fut az Assassin’s Creed: Unity konzolon
• A grafika fontosabb lett a tartalomnál
• A felbontás-ügy azonban alaposan túl van lihegve
• És normál körülmények mellett amúgy sem látod a különbséget 900p és 1080p között

A héten a legnagyobb hullámokat a Ubisoft keltette az Assassin’s Creed: Unity kapcsán, mikor elmondták, hogy a játék konzolokon egységesen 900p felbontásban fog futni, az fps pedig nem fogja meghaladni a 30-at. Mindezt annak érdekében, hogy ne legyen vita -- illetve nem. Azért van ez így, mert ezt a képkockafrissítési rátát szeretik a játékosok, meg azért, mert a 60 fps nem is kell akció-kalandjátékhoz, a felbontás pedig jó úgy, ahogy van, a látvány majd kárpótol a hiányzó p-k miatt. Lényeg az, hogy egyik verzió sem lett butítva a Ubisoft közleménye szerint, de amikor a vezetés ilyen vérnyomáspumpáló kijelentéseket tesz, akkor érthető módon nehéz hinni az onnan, fentről jött üzenetnek, s pontosan emiatt omlott össze a Ubisoftba vetett bizalom: Vincent Pontbriand, Nicolas Guérin és Alex Amancio azt a látszatot keltették, hogy nem értenek ahhoz, amit csinálnak, technikai szempontból nincs meg a kellő hozzáértésük egy ekkora projekt vezetéséhez, s még súlyosabban, nem értik, mit szeretnének a játékosok, a megítélésen pedig jottányit sem segített, hogy a közösségi koordinátor -- nyilván legfelsőbb utasításra -- igyekezett rendet tenni, megjegyzem, kevés sikerrel.

Ez a probléma gyökere, amit a Ubisoft a héten elintézett magának, s noha tényleg felmegy az emberben a pumpa, ha ilyeneket olvas, meg kell értenünk, hogy nem teljesen mondanak hülyeségeket. A jelenlegi konzolok jóval erősebbek, mint az elődjeik, de ezek erőforrásai sem végtelenek, miközben a fejlesztők többet és többet szeretnének: nagyobb világok, okosabb MI, szebb grafika, több NPC, nagyobb multiplayer. Ezek mind olyan tényezők, amikben az Xbox 360 és a PS3 alaposan visszafogta a kreatív elméket, s most lehetőséget kaptak a szárnyalásra, de egyre nyilvánvalóbb, hogy az ambícióknak, már most, a generáció elején határt kell szabni, mert a hardver egészen egyszerűen nem bírja. Nyilván később, mikor a csapatok jobban kiismerik a hardveres környezet rejtelmeit és jobb programok készülnek, minden téren javulhatnak a játékok, ahogy azt tették az előző generáció végén, egyelőre azonban, tetszik vagy sem, bele kell törődni, hogy a 60 fps nem sztenderd konzolos fronton (talán nem is lesz ebben a ciklusban), Xbox One-ra pedig csak kevés játék fog 1080p-ben futni.

Az ördög ügyvédje leszek egy kicsit, mikor azt mondom, hogy teljesen megértem, mit akart mondani a Ubisoft: ahhoz, hogy olyan legyen az Assassin’s Creed: Unity, amilyennek megálmodták, bizonyos technikai megoldásokat vissza kellett tekerni, hiszen az erőforrások nem egy feneketlen kutat jelentenek, ahonnan végtelen mennyiségű számítási teljesítményt lehet előszedni. Ha ilyen nagy és részletes világot szeretnénk, rengeteg nem játszható karakterekkel és lélegzetelállító grafikával, akkor valahol áldozatot kell hoznunk, a Ubisoft pedig okosan nem a játékmenetet kurtította meg, hanem a felbontást csökkentette, követve azt a szabályt, amit ebben a generációban valahogy mindenki elfelejtett: egy  játékot a JÁTÉKMENET miatt vesszünk elő, nem pedig a grafikáért.

Sajnálatos módon az Xbox One és a PS4 megjelenése után a felbontás és az fps lett a fő szempont, ha bejelentenek egy játékot; mintha semmi más nem számítana, csak az, hogy meglegyen az 1080p és a 60 fps. Ez persze valahol érthető, hiszen az új generáció erősebb hardverétől jogosan vár az ember nagyobb részletességet is, ami legitimálni tudja a 400-500 dolláros pénzbefektetést, s mikor nincs meg a kellő mennyiségű p vagy fps, elpattan valami. Fellép a Buyer's remorse jelensége, a vásárlás utáni megbánás, a fejünkben motoszkáló irritáló érzés, hogy mégsem a jó gépet vettünk meg -- a PS4 tábor csak most kapott ebből, az Xbox One-osok számára már megszokott érzésből egy ízelítőt, s a sebet mintegy megsózva, a közösség úgy értelmezte a Ubisoft szavait, hogy tudatosan fogták vissza a játékot PS4-en az Xbox One miatt.

Piszok helyzet ez, nem vitás, senki sem jött ki jól ebből, főleg azok nem, akik a számok bűvöletében élnek -- remélem azonban, hogy mások kicsit racionálisabban kezelik a helyzetet, s magát a játékot nézik, mert az Assassin’s Creed: Unity bizony baromi jól néz ki. Egy csomó helyen javul és kibővül a játékmenet, a város pedig, ami a kalandjainak otthont ad, az eddigi legnagyobb játszótér. Nem ezeknek kellene igazán számítania? Az, hogy milyen jó, élvezetes játékot kapunk, nem az, hogy milyen a felbontás? Szerintem igen.

A felbontással kapcsolatban egyébként érdemes megjegyezni, hogy tényleg nem olyan nagy dolog a 900p és az 1080p közötti differencia (az fps az más tészta, ott tényleg van lényegi különbség). Ezt bizonyítandó itt van Carlton Bale még 2006-ban készített diagramja, ami ebben az esetben nagyon jól használható.

Vegyünk példának egy 102 cm képátmérőjű tévét (40 inch) -- ez nem akkora méret, ami manapság ritkaságszámba menne. Ezt a tévét az SMPTE szabványban leírtak szerint kb. 1,6 m-ről kellene néznünk (képátmérő szorozva 1,6-tal), hogy a látómezőnknek egy 30 fokos szeletét fedje le, de csodálkoznék, hogy valaki ennyire közelről rongálná a szemét, máskülönben ez inkább a házimozik építésekor követendő szabály, így nyugodtan feltételezhetjük ennek dupláját, ami nagyjából átlagos. Na most, a fenti táblázatot használva, s tudva azt, hogy 3 méter, az 10 láb, azt kapjuk, hogy ilyen távolság és képátmérő esetén nincs észrevehető különbség a 720p és az 1080p felbontás között, a 900p és az 1080p között pedig még annyi sem -- közelebb kellene ülni, vagy nagyobb kijelzőre lenne szükség, hogy lássuk a különbséget. Nyilván, ha a 22 inches monitorodat méterről, fél méterről nagyítóval nézed, akkor a világ összes pixelét látni fogod, és profi módon különbözteted meg a különböző felbontásokat, de fontos leszögezni, hogy konzolokról, (többségben) tévékészülékekről és a nappalikról van szó, ahol ezek az arányok játszanak.

Rémesen túllihegett a felbontás-ügy, még úgy is, hogy teljesen érthetők a mögöttes indokok a csalódottságra. Mindazonáltal nem ez kellene, hogy a döntő tényező legyen; nem a grafika, a pixelek száma és poligonok tömkelege tesz jóvá egy játékot -- persze segítenek abban, hogy beleéljük magunkat a játékvilágba és jobban átéljük azt, amin a főszereplő keresztülmegy, de jóval árnyaltabb, összetettebb téma egy játék elemzése, mintsem a látvány vizsgálata. Könyvet sem a borítójáról ítélünk meg, s ugyanígy a játékokat sem, különben a Crytek munkássága 110%-os lenne Metacriticen.

A hét kérdése ezúttal az, hogy neked mennyire fontos a grafika, ha egy új megjelenésről van szó? Elnézed, ha nem a legújabb technológiákat vonultatja fel, ha cserébe a játékmenet tartalmas, vagy inkább a látvány érdekel és a gameplay csak másodlagos?  És mit gondolsz erről az egész felbontás-mizériáról? Várjuk a válaszaitokat!