Idén lesz ötödik éve annak, hogy Star Wars-film került a mozikba: a rossz emlékű Skywalker kora óta a franchise kisképernyőn bővül tovább, azonban szép lassan érkeznek az ígéretetek, illetve a bejelentések azokról a projektekről, amelyeket nagyvásznon terveznek majd bemutatni. Legutóbb egy újabb trilógiát lebegtetett meg a Disney és a Lucasfilm, emellett érkezik egy Új Jedi Rendre fókuszáló film is Rey főszereplésével, valamint a népszerű Mandalóri-sorozatot folytató mozi, a The Mandalorian & Grogu is sínen van. Sőt, jelenleg lényegében ez az egyetlen egy olyan projekt, amely biztos, hogy napvilágot lát, már csak azért is, mert a film mögött álló Dave Filoni ma jelentette be, hogy a forgatást hivatalosan is befejezték.

Az alkotó az Extra TV-nek adott interjút a Kóbor alakulat című legújabb Star Wars-sorozat kapcsán, ahol azt is elmondta, hogy a filmben Grogu minden értelemben sokkal fejlettebb lesz, mint A Mandalóriban láthattuk: „Természetesen a filmről még semmit sem árulhatok el, de azt elmondhatom, hogy én is nagyon izgatott vagyok emiatt. Jon Favreau és én nagyszerűen éreztük magunkat a közös munka során, mint mindig. Remek élmény volt számunkra, hogy láthattuk ebben a stációjában Grogut. Mekkora sztárrá vált! Csodálatos, mennyit fejlődött! Mármint hogy ezúttal mi mindent tudtunk elérni a báb életre keltése során ahhoz képest, amit az első évadban láthattunk.”

A The Mandalorian & Grogu felvételei idén júniusban kezdődtek meg, a film pedig 2026 májusában kerül a mozikba.

A borítóképek forrása: Lucasfilm