A Sony a PlayStation MVP programot pár évvel ezelőtt indította, hogy a régi és nagy tudású PlayStation játékosok segítsenek a cégnek játékoseseményeket és bajnokságokat vezetni. A tagok végigjátszásokat készíthettek, PlayStation fórumokon segíthettek, illetve megoszthatták a PlayStation termékekről kialakított szakértő véleményüket a Sony menedzsment csapatával. 

Nos, ennek a programnak hivatalosan is vége. A hírek szerint az elmúlt időszakban egyre több volt a kérdés a cégen belül a programmal kapcsolatban, senki nem tudta, hogy mi történik, de azt sejtették, hogy valami történni fog. Ez be is következett, az MVP tagok a napokban levelet kaptak, amelyben a vállalat megköszönte a programban való részvételüket, illetve a lelkesedésüket, hogy a PS-t tették a játék legjobb helyévé.

Ugyanakkor a Sony azt is kijelentette, hogy más utakat fog keresni, hogy tovább fejlessze és erősítse a vibráló PS közösséget.

playstation-logo-alt.jpg