A PlayStation 3 érát széles körben a Sony konzoljainak eddigi egyik leggyengébb generációjaként tartják számon. Az Xbox 360 minden tekintetben köröket vert a PS3-ra, és a Sony egykori vezetője szerint már egyáltalán az is kész csoda, hogy a cég túlélte a PS3-korszakot. A PS3-nak egyrészt igen magas volt az ára, másrészt magát a fejlesztést is nehezítették különféle akadályok. Két konzolgenerációval később viszont a Sony úgy döntött, kiadnak egy vadonatúj rendszerszoftver-frissítést (4.92-es verziószámmal fut) a bumszli PS3-hoz, amely a rendszer teljesítményét javító fejlesztéseket hozott magával és már bárki letöltheti.

A PS3 legújabb frissítésének letöltéséhez a játékosoknak 200 MB szabad helyre lesz szükségük és magát a telepítést meg lehet oldani a hagyományos módon, magáról a konzolról lefrissítve az egészet, de akár pendrive-ról is – ehhez a PS3UPDAT.PUP fájlt kell letölteni, de ez kicsit macerásabb. Aki teheti, és használatban van még otthon a PlayStation 3 konzolja – vagy legalábbis elérhető közelségben, mondjuk a tévé alatt –, annak annyi év után még legalább egyszer érdemes bekapcsolnia, hogy a 4.92-es rendszerszoftver-frissítés települjön.

Borítókép forrása: Reddit