M. Night Shyamalant már rendezői karrierjének kezdetén az „új Spielbergként” emlegették: a Hatodik Érzék (The Sixth Sense), a Sebezhetetlen (Unbreakable) és a Jelek (Signs) után nehéz lett volna folyamatosan tartani a szintet és bár személy szerint A Falut (The Village) is nagyon szerettem, lefelé ívelt filmjeinek fogadtatása. Aztán A Látogatásban (The Visit) ismét megmutatta, hogy még mindig képes egyedit alkotni, majd jött a zseniális Széttörve (Split), melyet a jól megírt forgatókönyv mellett elsősorban James McAvoy fantasztikus alakítása vitt el a hátán. No meg a végére tartogatott meglepetés: a film ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Sebezhetetlen. Shyamalan eredetileg egyébként nem tervezte az említett film folytatását, és a kasszáknál sem teljesített elég jól a film ahhoz, hogy valóra váljon a rajongók és a színészek által is propagált álom. De végül, 17 évvel később, a Sebezhetetlenből dramaturgiai okokból kimaradt, félig elkészült karakter – Kevin Wendell Crumb alakja – megkapta saját filmjét. A megérdemelt siker, no meg az utolsó jelenet után már egyértelmű volt, hogy jön a lezárás is, melyben David Dunn (Bruce Willis), alias a Védelmező és Kevin Wendell Crumb (James McAvoy) alias a Horda (vagy ha csak a rosszabbik énjét nézzük, a Szörny) elkerülhetetlen összecsapására is sor kerül, Elijah Price (Samuel L. Jackson) avagy Mr. Üveg karmesteri közreműködésének hála.
A cselekményt beindító vonatkatasztrófa járatszáma után csak „Eastrail 177 trilógiaként” emlegetett sorozat zárófejezete több ponton is csatlakozik az előzményekhez, és helyenként amilyen jól fűzi össze a szálakat, máshol sajnos ugyanolyan következetlen. Ez azonban nem vesz el az értékéből: ha nem is forradalmi, de méltó lezárása a történetnek. A film megértéséhez nem szükséges ugyan az korábbi részek ismerete, de azzal együtt válik kerek egésszé, mert sokkal egyértelműbb, ha már tudjuk, ki-kicsoda és miért olyan, amilyen. Kutyafuttában ugyan kitér ezekre is a történet, hogy az újonnan érkezetteknek is nagyjából érthető legyen, megint máshol viszont túlzottan szájbarágósan magyarázza el az amúgy is világos eseményeket. Bár manapság a „szuperhős-sztori receptje” már alapszintű tudás nem csak a mozijáróknak, de a tévézőknek is, mégis amolyan szükséges rossz a magyarázat: mivel az Üveg a szélesebb közönséghez is szól, muszáj lefutni a kötelező köröket. De ez nem mentesíti az alól, hogy nagyon kilóg a lóláb, a „szakkommentár” megtöri az amúgy folyékony narratívát. Ami annak fényében, hogy az Üveg szándékosan a bejáratott klisékre építkezik, teljesen fölöslegesnek hat, és mint annyi mindenben, úgy itt is sikerül jó és rossz megoldást felmutatni. Remekül példázza ezt Joseph Dunn (Spencer Treat Clark) karaktere (David Dunn, a Védelmező fia), aki az elmaradhatatlan segítő a háttérből és kommentár nélkül is remekül működik. Ugyanakkor Casey Cooke (Anya Taylor-Joy) szemmel láthatóan Stockholm-szindrómában szenvedő karakterének „kötelező” szerepeltetése már fogcsikorgatós, ahogy motivációi és kötődése is volt elrablójához.
A történet magasról indul, majd meglepően hamar begyorsul és sor kerül a Védelmező és a Szörny közötti összecsapásra, melynek a rendőrség közbelépése vet véget. Delikvenseink ezután egy pszichiátriai intézetben kötnek ki, ahol Dr. Ellie Staple (a mindig elbűvölő Sarah Paulson) kezelése alá kerülnek. A kezdeti magas fordulatszámon pörgő mozi ezután nyugodtabb mederben haladó cselekménye lassan, megállíthatatlanul sodródik tovább a végső összecsapás felé, melynek tempóját Mr. Üveg eleinte a háttérből, majd a végére testközelből való irányítása diktálja. Ennél többet írni a sztoriról magában hordozza a spoilerveszélyt, úgyhogy maradjunk csak annyiban, hogy ahogy azt Shyamalantól megszokhattuk, meglepetéseket még a klisék puffogtatása mellett is tartogat a film (de korántsem ütnek akkorát, mint korábbi alkotásaiban), több ponton egészen másfele fordul a történet, mint amire számítanánk. Ugyan a lezárás magában hordozza az univerzum nagyjából végtelen irányba történő kibővítését is, de Shyamalan már jó előre lenyilatkozta, hogy nem érdekelt a folytatásban. Amit kicsit sajnálok is, meg nem is – ugyan az Eastrail 177 trilógia hagyatéka remek táptalaj lenne egy „földhözragadt” szuperhős-világnak, a befejező rész már így sem mossa le magáról, hogy opportunista módon napjaink szuperhősfilm-reneszánszának farvizén igyekszik evezni, ami a folytatásoknak csak ártana. Még akkor is, ha gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza.
A színészi gárda és annak játéka kifogástalan: James McAvoy továbbra is elemében van, csak úgy lubickol a Horda két tucatnyi személyiségének megformálásában. A címadó Mr. Üveget alakító Samuel L. Jackson bár javarészt üveges szemmel bámul maga elé (háh!), mégis, némaságában is az ő jelenléte a legmeghatározóbb, még ha ezt nem is érezzük folyamatosan. A hőst alakító Bruce Willis szövege ugyan talán egy poháralátéten is elfért volna és sokszor úgy tűnik megfeledkeztek róla, de ami kis ideje marad a szerepre, azon látszik, hogy élvezi a játékot. Sarah Paulson pedig már tekintetével képes lenne bárkit meggyőzni bármiről, akár a vásznon túlról is. A mellékszereplők a végére kerülnek fókuszba, köztük, ahogy számos filmjében és a trilógia minden felvonásában, feltűnik még Shyamalan is egy cameo erejéig, amit filmjeinek rajongói minden bizonnyal örömmel fogadnak majd. Többé-kevésbé laikus szemmel ugyancsak remek a technikai oldal is: a fényképezés, a beállítások és a vágás is remek, bár több emlékezetes beállítást is elviseltem volna, a döccenőket leszámítva még a forgatókönyv remekel.
Mindent összevetve azt kell mondjam, hogy személy szerint hibái ellenére is élveztem a filmet (ahogy a sorozat első két részét is fantasztikusnak találom) és az én személyes kis vákuum-valóságomban igen magasra értékelem, még ha szerintem az Eastrail 177 trilógia leggyengébb láncszeme is. De létezik világ a buborékomon kívül is: az Üveg keserédes konklúziója olyasmi, ami sokaknak nem tetszik majd, ahogy a szuperhős-filmek cunamijában evickélő, helyenként csetlő-botló, olykor vontatott narratívát sem nézik majd el sokan. Mindezt egy mondatban: Shyamalan, és az előzmények rajongóinak kötelező és valószínűleg tetsző alkotás, mindenki másnak azonban erősen kétesélyes film az Üveg.
Értékelés: 6.5/10 - rajongóknak kötelező
