• Saját játékmotor fejlesztésébe fogott a PlatinumGames
  • Ez lesz a találó elnevezésű PlatinumEngine

A PlatinumGames a kiadói álmai dédelgetése mellett nemrég már jelezte, hogy új vizekre hajóznának az akciójátékok tengeréről is. Most pedig egy újabb nagy bejelentéssel álltak elő: már két éve hegesztik szépen csendben házon belül saját játékmotorukat, a PlatinumEngine-t, mellyel a következő generációs játékaikat hajtják majd meg.

Az Unreal Engine 4 és Unity Engine helyett azért döntöttek saját motor fejlesztése mellett, mert azok nem rendelkeztek olyan funkciókkal, melyekre szükségük lett volna, és azok implementálása fölött nem lett volna kontrolljuk. Jelenleg összesen egy maroknyi ember dolgozik csupán rajta, úgyhogy egyelőre még várnunk kell arra, hogy mozgásban is láthassuk a képességeit.