Megjelent az Aliens: Colonial Marines Bug Hunt DLC, mely gyakorlatilag egy hordamóddal dobja fel az amúgy is egész jó multiplayer komponenst. A 15 eurót kóstáló csomagban három új pálya (Broadside, Mercenary, Tribute) és egy friss játékmód lapul, melyben négyen, közösen vehetjük fel a harcot a hullámokban támadó xenomorfokkal és Weyland-Yutani zsoldosokkal. A pakk érdekessége, hogy a megölt ellenfelekért pénzt kapunk, mellyel elzárt területeket oldhatunk fel az arénákban, illetve fegyvereket és felszerelést vásárolhatunk. Szó mi szó, a Gearbox próbál kitenni magáért, noha jobban örültünk volna, hogy ha az eleve csalódást keltő játék első nagyobb DLC-jét ingyenesen teszik elérhetővé.
Így azonban fizetnünk kell érte, nem is keveset (15 euró a hír írásának pillanatában cirka 4600 forintnak felel meg). A Bug Hunt egyébként csak az első letölthető tartalom a sorban, a Sega még régebben ígérte, hogy jön egy sor DLC, sőt, létezik Aliens season pass is, így azok a szerencsétlenül járt játékosok, akik beruháztak rá a premier környékén (azaz akkor, amikor még szentül hitte a világ, hogy az Aliens: Colonial Marines egy jó játék lesz), most ingyen és bérmentve hordázhatnak PC-n, Xbox 360-on, vagy akár PlayStation 3-on.