Vadonatúj előzetest kapott a The Last of Us következő szezonja, amivel a Max ismét emeli a tétet. A The Last of Us második évadában visszatér Pedro Pascal mint Joel és Bella Ramsey mint Ellie, míg Kaitlyn Dever Abby szerepében, Isabela Merced mint Dina és Jeffrey Wright mint Isaac csatlakozott a stábhoz. Az alábbi előzetes sok jelentében köszön vissza a The Last of Us Part 2, viszont láthatunk benne teljesen új jeleneteket is, amik nem ismerősek a játékból. Ez azért van, mert az alkotók direkt változtattak több dolgon is.

Imádom a változtatásokat, amiket eszközöltünk! – mondta nemrég Neil Druckmann társalkotó. Ez a történet egy másik változata, de a DNS-e benne van. Talán még az eddigieknél is jobban, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a reakció – tette hozzá. Az új előzetesből kiderül, hogy benne lesz Ellie és Joel flashback-jelenete, ami a játékban egy nagyon megható, drámai rész volt, viszont nagy kérdés, hogy AZT a bizonyos gyilkosságot hol fogják elhelyezni az alkotók a történetben – előzetes találgatások alapján az évad legvégén. Druckmann már korábban bejelentette, hogy több évadot terveznek a sorozathoz, úgyhogy ezen kívül még legalább 2-3 szezon várható a The Last of Us-hoz, ami viszont csak úgy működhet, ha a Part 2 teljes sztoriját nem lövik el az április 13-án (idehaza egy nappal később) debütáló második évadban.

Borítókép forrása: The Hollywood Reporter