A 2008-ban nyílt szingapúri után újabb stúdiót nyit a Ubisoft Délkelet-Ázsiába, ezúttal a Fülöp-szigeteken. Terveik szerint 2016 második negyedévében már ötvenen fognak ott dolgozni. A kiadónak nagy tervei vannak a régióval.

A szingapúri részleg kicsiben kezdte, de 2015-ben már háromszázan dolgoztak ott, és igen nagy részben járultak hozzá például az Assassin’s Creed 3-hoz. Tulajdonképpen nekik köszönhetjük a tengeri csatározásokat, amire később a negyedik rész, a Black Flag épült. Jelenleg egy eddig még be nem jelentett, PC-re és konzolra készülő játékon dolgoznak.

A Ubisoft reméli, hogy a Fülöp-szigeteki stúdióval is hasonló sikereket érhetnek el. Szeretnék, ha öt éven belül a dolgozók száma elérné a kétszázat. A vezetéssel a szingapúri stúdió egyik veteránját, Chip Gót bízták meg. A csapat első munkája egy AAA-kategóriás konzoljáték összehozása, valamint besegítés más Ubisoft-projektekbe.

ubisoft-banner.jpg