A napokban Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy életbe lép hosszú távú terve, amely szerint vámokat vet ki a nem amerikai gyártmányú árukra – tegnap pedig élesedett is ez az új rendszer. A Kanadából és Mexikóból érkező árukra 25%-os vám vonatkozik mostantól, persze a Kínából származó árukra kivetett további 10%-os vám mellett. Noha az Nvidia egy olyan vállalat, amelynek székhelye Amerikában van, a cég termékeit többnyire Tajvanon gyártják. Emiatt most durván be is zuhantak az Nvidia részvényei: a tech-óriás piaci értéke 3 ezermilliárd dollárról egyetlen nap alatt visszaesett 2,79 ezermilliárd dollárra, ami azt jelenti, hogy Trump új vámrendszere miatt az Nvidia 265 milliárd dollárt veszített az értékéből lényegében egy szempillantás alatt.
(Forrás: Rokas Tenys)
Ezzel a cég részvényei 9%-ot zuhantak egy nap alatt, a múlt héten pedig ennél is durvább, 12%-os visszaesésről olvashattunk. Trump új vámintézkedéseinek célja, hogy megemeljék az országba érkező termékek kereskedelmi árát, hogy a fogyasztókat amerikai termékek vásárlására kényszerítsék, a nem amerikai vállalatokat pedig arra, hogy Amerikába telepítsék át telephelyeiket. A helyzet persze nem annyira vészes, mint laikusként gondolnánk. Januárban az Nvidia vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang gratulált Trumpnak a választási győzelméhez, a tajvani illetőségű TSMC pedig 100 milliárd dolláros beruházást jelentett be az Egyesült Államokban, amiből az Nvidia jócskán profitálhat.
Borítókép forrása: Nvidia