Amikor Joaquin Phoenix a múlt héten, mindössze öt nappal a forgatás előtt úgy döntött, hogy kilép Todd Haynes romantikus LMBTQ-filmjéből, akkora szökőárat indított el, ami lassan elsöpri a munkálok helyszínéül kiválasztott mexikói Guadalajara partjait is.

Óriási a felháborodás” – nyilatkozott az egyik stúdióvezető azzal kapcsolatban, hogy a hollywoodi producerek hogyan reagáltak a színész váratlan dobbantására. Phoenix szinte az utolsó pillanatban távozott a projektből, amellyel kellemetlen helyzetbe hozta a színészeket és a stábot, valamint a források szerint az sem kizárt, hogy a sztár döntése komoly jogi lépéseket von majd maga után. Az eset azért is meglepő, mert maga Phoenix kereste meg a rendezőt és annak régi producer-kollégáit, a Killer Films-et vezető Christine Vachont és Pamela Kofflert a film ötletével, melynek elkészítésében nem csak főszereplőként, hanem társíróként és producerként is részt vett. A cím nélküli alkotás állítólag az 1930-as években játszódik, és két bűnöző férfira összpontosít, akik egymásba szeretnek, majd Mexikóba menekülnek. A pletykák arról szóltak, hogy Phoenix tartott attól, hogy heteroszexuálisként egy homoszexuális karaktert kell eljátszania, bár az okok továbbra is homályosak, és sem a színész szóvivője, sem pedig a Killer Films emberei nem kívántak nyilatkozni a témában.

A sztárról köztudott, hogy vannak furcsa dolgai, és korábban már több produkcióból megpróbált kihátrálni, mert megijedt vagy elbizonytalanodott. Állítólag Ridley Scott Napóleon-filmjének forgatása alatt is azzal fenyegetőzött, hogy lelép, hacsak nem kérik fel a The Master rendezőjét, Paul Thomas Andersont a forgatókönyv átírására – végül Phoenix mégis a fedélzeten maradt, az alkotás pedig tavaly év végén került a mozikba. Phoenix néhány éve Anderson Coopernek, a 60 Minutes műsorvezetőjének beszélt arról, hogy általában kővé dermed, amikor elvállal egy szerepet, és kifejezetten ideges a forgatások előtt amiatt, hogy esetleg nem tudja megfelelő módon életre kelteni az adott karaktert.

Az elmúlt napokban felerősödtek az olyan pletykák is, miszerint Phoenix ellen jogi lépéseket fontolgatnak, és igaz, ami igaz, Hollywood történelmében számtalanszor előfordult már, hogy felelősségre vontak olyan színészeket, akik szó nélkül leléptek egy film forgatásáról. Például 1993-ban a bíróság megállapította, hogy Kim Basinger szóbeli szerződést szegett a Dobozba zárt szerelem főszerepével kapcsolatban, ami miatt legalább 8,92 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték. Ezt az ítéletet a következő évben hatályon kívül helyezték, és a színésznő végül beleegyezett abba, hogy 3,8 millió dollárt fizessen ki a filmet gyártó Main Line Pictures-nek.

miert-lett-vegan-joaquin-phoenix.jpg

Többen felhoztak egy másik esetet is, amikor Bruce Willis került hasonló helyzetbe. A színész egy Broadway Brawler című Disney-filmből lépett ki a munkálatok közepén, aminek következtében jóvátételként három Disney-produkciót is meg kellett csinálnia, természetesen a megszokott gázsija töredékéért. (Ez mondjuk mindenkinek a javára vált, ugyanis a három projekt közül kettő – az Armageddon és a Hatodik érzék – világraszóló sikert aratott.)

A botrányt tovább tetézheti az a tény, hogy Phoenix új filmje, a Joker: Kétszemélyes téboly feltűnik majd a Velencei Filmfesztivál kínálatában, és más vonatkozó rendezvényeken is. Haynes filmdrámája szintén kaphat sajtókörutat (már abban az esetben, ha tényleg folytatják a munkálatokat), bár Phoenix nem igazán szeret részt venni az ilyen alkalmakon, még a nagyobb szerepeivel kapcsolatban sem, és sokszor egészen a díjszezonig vár az interjúkkal és a nyilatkozatokkal. Ez a 2019-es Joker-film esetében is hasonlóan történt, a színész és a Warner stúdió több nagyobb felkérést is elutasított, valamint a sztár a produkció Los Angeles-i ősbemutatóján sem volt hajlandó interjút adni, attól tartva, hogy az alkotás éltetni fogja az erőszakot. A film végül több mint 1 milliárd dolláros bevételt termelt globálisan, és Phoenix az Oscar-díjat is elnyerte az alakításáért.

Tehát a színész visszahúzódó és sokszor hektikus viselkedése sem rontotta az esélyeit az aranyszoborra, sőt, pont ellenkezőleg. Még a 2010-es bejelentése – miszerint rap-karrierbe kezd – sem akadályozta őt meg abban, hogy két esztendővel később a The Master című filmben nyújtott alakításáért Oscarra jelöljék a legjobb férfi főszereplő kategóriában (persze, mint utóbb kiderült, ez az egész zenélősdi csak egy alaposan megtervezett poén volt). Ettől függetlenül a fesztiválokon, a vörös szőnyeges eseményeken és a sajtótájékoztatókon ez a botrány könnyen elvonhatja a rajongók és a média figyelmét a Joker 2-ről, és egyes források szerint a producerek a háttérben már Phoenix befeketítéséről beszélnek, bár erre kevés az esély, tekintve, hogy az október 4-én érkező legújabb filmje mindenképpen gigantikus sikert arat.

Egy meg nem nevezett hollywoodi ügynök úgy véli, Phoenix karrierjére egyáltalán nem lesz rossz hatással az eset. Előrejelzései szerint, ha valóban sor kerülne jogi lépésekre, akkor a színész probléma nélkül ki tudná fizetni a Haynes-film produkciós költségeit, mivel a Joker 2-ért kifejezetten nagy fizetést kapott, annyit bőven, hogy kezelni tudja a helyzetet. „Miközben fenyegetik, ő teljesen nyugodt. Ez neki semmi” – nyilatkozta az ügynök.