2015-ben is lesz számos olyan, AAA-kategóriájú, blockbuster cím, ami miatt izgatott lehet az ember (csak ugye a minőségre kellene jobban odafigyelni), de ne felejtkezzünk meg a kisebb, független csapatokról sem, akik izgalmas, újszerű ötletekkel törnek maguknak utat, s egyre ambiciózusabb projektekkel állnak elő. Nézzük is hát, hogy milyen indie játékokra lesz érdemes odafigyelni idén -- szerintem.
5. The Witness
Jonathan Blow a 2008-ban megjelent Braiddel ügyesen csavart egyet a platformer stíluson az idő különböző módokon történő manipulációjával, s most egy régi klasszikus, a Myst szellemiségében készít egy új játékot.
A program a The Witness nevet kapta, s akárcsak a Myst-sorozatban, itt is egy sziget vár ránk, ahol egyedül a sütnivalónkra támaszkodva kell megoldanunk a logikai feladványok sokaságát. Összesen 10 régió áll majd előttünk, tematikus, egyre nehezedő feladatokkal, a cél azonban minden esetben az, hogy az előttünk álló tábla egyik végéből a másikba juttassuk a kurzort, fokozottan kacskaringós úton. Könnyűnek hangzik? Hát nem az, legalábbis ezt ígérte Blow, aki azt is elmondta, hogy a játék nemcsak a feladványokról szól, hanem arról a varázsról, amit érzünk majd, mikor felfedezzük, hogy mit akarnak ezek mondani.
Ráadás: Volume -- Mike Bithell kiváló platformert készített a Thomas Was Alone képében, de most egy egészen más stílus felé evez: egy lopakodós játékon dolgozik, s amit eddig láttunk, az egészen jól fest.
4. Everybody's Gone to the Rapture
A kedvenc játékaim hosszú sorában elég magas helyen szerepel a Dear Esther, amit sajnos sokan a lekicsinyítő sétaszimulátorként jellemeztek, pedig sokkal több annál: egy izgalmas és érzelmes utazás, amit absztrakt módon tálaltak. Talán pont ez, illetve a játék statikus jellege nem tetszett az embereknek -- de az Everybody's Gone to the Rapture talán más lesz.
A The Chinese Room negyedik játéka a Sony Santa Monica Studio közreműködésével készül, s a Dear Esther szellemi örökösének tekinthető, de több tekintetben is eltér attól. Itt, az apokalipszis köré felhúzott történet (csendes világvégére kell számítani) során hat karaktert ismerhetünk meg, a játékmenet pedig nem csak sétából áll majd, hanem manipulálhatjuk a környezetünket, s befolyással lehetünk az eseményekre, vagyis a normához közelebb álló, könnyebben fogyasztható játékot kapunk, ugyanakkor (remélhetőleg) megmarad a személyes töltet és melankolikus hangulat, amit olyan jól eltaláltak a Dear Estherben. Nagy kár, hogy ez csak PS4-re lesz kapható, de talán később egy PC-s verzió is befut.
Ráadás: Ori and the Blind Forest -- az év talán legcukibb játékának ígérkezik a Moon Studios platformer játéka, amiben az aranyos Orit irányítva kell megmentenünk nevelőanyánkat.
3. Superhot
Az évi indie-termés legérdekesebb darabja a Superhot -- a képeket nézve persze semmi többnek nem tűnik, mint egy stílusos FPS. A képek azonban csalnak, ezt a játékot mozgás közben kell megcsodálni, hiszen olyan élményt nyújt, ami semmi más: ebben csak akkor mozog az idő, amikor mi, vagyis a karakterünk is mozog. Ez alaposan a feje tetejére állítja a hagyományos lövöldékben berögzült játékmenetet, hiszen fineszesen kerülgetni kell a szemünk előtt kirajzolódó, a levegőben megfagyó golyókat, meg-megállva találva meg a legjobb pozíciót.
A Superhot 2013-ban, a 7 Day FPS Challenge keretében született meg, s azóta már végigjárta a Steam Greenlight programot, és egy sikeres Kickstarter-gyűjtést is maga mögött tudhat. A tervek szerint 2015-ben fog megjelenni a végleges termék, ami az eredeti prototípushoz képest javított animációkat, grafikát és konkrét történetet kap, s mivel jóval több pénzt szereztek az alkotók, mint amit kértek, New Game+ játékmód, kihívások és visszajátszások is bekerültek. Ha érdekel, ide kattintva kipróbálhatod a „demót.”
Ráadás: Hotline Miami 2 -- folytatódik az őrület, idén jelenik meg a Hotline Miami folytatása, még több vérrel és még több akcióval.
2. Firewatch
Egy tűztorony magányos alkalmazottjáról játékot készíteni elsőre nem tűnik túlságosan izgalmas ötletnek, de a Firewatch és az azt készítő fejlesztők korábbi munkái olyan ajánlólevelet alkot, ami szinte minden kétséget feledtet velem, s biztosít arról, hogy a vadon felfedezése egy cseppet sem lesz unalmas.
A Firewatch a Campo Santo berkeiben készül, amely egy frissen létrehozott csapat, de nem zöldfülűekből áll. Az alapító tagok között ott van Jake Rodkin, a Telltale egykori kreatív direktora és játéktervezője, valamint Sean Vanaman, a Mark of the Ninja vezető tervezője, illetve hozzájuk csatlakozott a nagyon tehetséges illusztrátor, Olly Moss, a Double Fine-nál megfordult zeneszerző, tervező és közösségi koordinátor, Chris Remo, és a The Cave környezeteiért felelős Jane Ng. Ők így közösen egy felfedezésről szóló játékot készítenek, ami a 80-as években, egy különösen meleg és száraz, wyomingi nyáron játszódik, a főszereplő pedig egy bizonyos Henry, aki őrtornyából tartja szemmel a lába előtt elterülő erdőt, feszülten várva azt, hogy mikor tör ki a tűz. Emberünk egyetlen kapcsolata a külvilággal Delilah, a főnöke, kivel rádión keresztül kommunikál -- így, figyeléssel és csevejjel telnek a napok, mígnem különös események az erdőbe irányítják Henryt. Hogy mi, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy sorsfordító dolgokról van szó, amik veszélybe sodorják az egyetlen emberi kapcsolatát.
Ráadás: Inside -- a Playdead idén egy új játékkal jelentkezik, s már akkor nagyon boldog leszek, ha megismételik azt, amit a zseniális Limbóval elértek.
1. No Man’s Sky
Ha van indie játék a 2015-ös felhozatalból, ami maximális figyelmet érdemel meg, az mindenképpen a Hello Games ambiciózus ötlete, főleg azért, mert óriási fába vágta a fejszéjét egy olyan kicsi csapat, amelyik eddig csak relatíve kisebb játékokkal jelentkezett.
A No Man’s Sky egy hatalmas méretekkel büszkélkedő űrszimulátor lesz, amiben szó szerint oda utazhatunk, ahova csak szeretnénk; a fényévek nem jelentenek akadályt, a legjobb az egészben pedig az, hogy nem kell az űr vákuumára korlátoznunk magunkat, leszállhatunk a milliónyi bolygó mindegyikére, s kilépve a kabinból felfedezhetjük azt, amit az algoritmusok kirajzoltak elénk. Algoritmusok, ugyanis a No Man’s Sky bonyolult matematikával tölti fel a világot, dinamikusan rajzolva ki előttünk a csillagrendszereket, a bolygókat és annak esetleges élőlényeit.
Mindez persze szép és jó, de óhatatlanul is ott motoszkál a fejekben, hogy a csapat túlvállalta magát. És tény, hogy rengeteg mindent ígérnek, de hiszem azt, hogy képesek lesznek valóra váltani az ötletet; minden egyes videó láttán erősödik bennem az a gondolat, hogy nagyszerű játék lesz a No Man’s Sky -- persze ott van a nem is kicsi lehetőség, hogy bukik, de szeretem optimistán látni a dolgokat.
Mindezen kívül is van még, amiről nem beszéltem, ott van például az ABZU, a Human Element, vagy éppen a Rime, de álljon itt inkább egy videó, az talán jobban meghozza a kedvet.
A lista szubjektív, és a szerző saját véleményét tükrözi.
