A játékok gyorsan és sokat fejlődtek; egyre komplexebb történetek és színesebb karakterek ütötték fel a fejüket ebben a médiumban is. Rengeteg szerethető (vagy épp kevésbé szerethető) főhőst irányíthattunk már, és szerintem mindegyikünknek van néhány kedvence. Most megosztom veletek a sajátjaimat. Természetesen túlságosan kevés az öt helyezés az összes felsorolásához, de azért legfontosabbak itt vannak.
5. Ezio Auditore da Firenze – Assassin’s Creed
Kicsit furcsa, hogy pont egy olyan szériával kezdek, amivel nem játszottam olyan sokat. Az Assassin’s Creed szériát a második résszel kezdtem és… lényegében azzal is fejeztem be (azért majd valamikor kap tőlem egy újabb esélyt a sorozat). Az Assassin’s Creed II elragadott és sokáig magához láncolt, de egyszerűen a játék 80%-ának teljesítése után váratlanul, nagyon hírtelen meguntam. Azóta sem vettem elő, viszont Itália rendkívül erős hangulata mellett a főszereplő is megmaradt az emlékezetemben.
Ezio Auditore már a játék elején is egy jó humorú, szimpatikus nőcsábász, de a testvérei és az apja halála olyan együttérzést vált ki a játékosból, ami miatt könnyű a karakterrel azonosulni. Ezio bosszút esküszik a családtagjai miatt, és gyilkosok nyomába ered. Viszont nem egyszerű utazás ez: lassan megismeri a családja múltját és elfoglalja a helyét az aszaszinok között, miközben egyre érettebb és tapasztaltabb lesz. Erre a fejlődésre pedig szüksége is van ahhoz, hogy beteljesítse a célját. Megtapasztalásra érdemes történet.
4. William Joseph "B.J." Blazkowicz – Wolfenstein
Blazkowicz már régóta töretlenül írtja a soha meg nem fogyatkozó nácikat, viszont az igazi, nem alaposan kidolgozott, ellenben érdekes karakterét, személyiségét a nagyszerű Wolfenstein: The New Orderben kapta meg. A játékban megismerjük a motivációját, azt, hogy mi hajtja őt előre. Valamint az adott helyzethez kapcsolódó gondolatai sem maradnak titokban a játékos előtt, így kapunk egy nem részletes, de a játékos figyelmét megragadó összképet, ami annak ellenére is pozitív tud maradni, hogy B.J. amúgy egy kegyetlen gyilkológép, aki azért közben legbelül egy normális életre vágyik.
3. Max Payne
Max Payne története is a bosszúra épít, viszont a Remedy Entertainment egy kicsit máshogy ragadta meg ezt a közhelyes alaptörténetet. Max Payne-t a felesége és a lánya halálát követően csak a tettesek megtalálása és levadászása élteti, legalábbis látszólag. Azért van még benne egy kevéske életkedv, a bosszú után a szerelem és az alkoholizmusban megmutatkozó bánat is megtalálja, de ezek ellenére is éli tovább a cseppet sem irigylésre méltó életét. Viszont az őt éltető megmaradt kis életörömöt jól rejtegeti: Payne karaterétől a cinizmus bizony nem áll messze.
A kifacsart meglátásait pedig jól megírt, emlékezetes, James McCaffrey által elképesztően hangulatosan előadott belső monológok során tárja a játékos elé. Szóval a személyiége elég negatív, de ennek ellenére is nagyon kedvelhető ez az olykor esendő, a világból és az életből kiábrándult, néha sok hibát vétő, de a megkeseredettsége ellenére is mindig elszánt karakter. Erről a minden szörnyűség és nehézség ellenére is megmaradó eltökéltségről pedig minden játék példát vehet. Max nézetei, apatikus jelleme, alkoholizmusa és gyógyszerfüggősége, valamint a gyilkolás iránti közömbössége viszont már kevésbé megbecsülendő.
2. Gordon Freeman – Half-Life
A Valve 1998-ban megalkotta a Half-Life-ot, és vele együtt Gordon Freeman népszerű karakterét… mármint khmmm… „karakterét”. Mivel Freeman gyakorlatilag csak egy teljesen üres héj, avagy pontosan az, amivé a játékos teszi. Idézni tőle egy kicsit nehéz, mivel soha nem szólalt meg a széria során (ezen maguk a játékok is gúnyoldónak néha-néha), nincsen semmiféle valódi karaktre. A Valve azért döntött így, hogy a játékost ne vesse ki a szerepéből egy előre meghatározott személyiséggel bíró karakter, helyette inkább a játékos maga legyen Freeman.
Én nem értek egyet a Valve megoldásával, egy szimpatikus, jól megírt szereplővel szerintem lehetett volna azonosulni. Viszont Gordon így is egy nagy rajongótábort gyűjtött maga köré: egyszerűen megkedveli attól ezt a szemüveges, körszakállas figurát a játékos, hogy mennyi minden ment keresztül vele (végül is ez volt a Valve célja). És az sem mellékes, hogy Gordon alapvetően mit képvisel: egy egyszerű tudós minden, a képességein túlmutató túlerő felett győzedelmeskedik és ő lesz a szabadság jelképe.
1. Shepard parancsnok – Mass Effect
A szerepjátékokban általában mi formálhatjuk meg a főhősünk jellemét, általában az alapoktól kezdve. Ettől valahogy viszont mindig kicsit jellemtelennek, „színtelennek és szagtalannak” tartottam az ilyen karaktereket. Ilyen helyzetben nincs egy hős, ami azonnal beugrik a játékosnak, ha a játékra gondol. A Mass Effectben viszont nem egy jellegtelen, alaktalan és formálásra váró emberi massza vár minket, hanem a legendás Shepard parancsnok, akire minden rajongó emlékezni fog, még akkor is, ha egy kicsit mindenki másképp.
Shepard jellemét is mi határozhatjuk meg, viszont van egy befolyásolhatatlan alaptermészete, (katonás) stílusa és egyénisége, ami megragad az ember memóriájában. Persze az is sokat dob a dolgon, hogy hősünk valóban megszólal a játék során, méghozzá figyelemfelkeltő, tekintélyt parancsoló hangon: Mark Meer és Jennifer Hale hangját sem fogjuk elfelejteni egyhamar. Szóval bármilyen irányba is terelgetjük a saját parancsnokunkat, annak ellenére a személyiségének és attitűdjének van egy állandó, alapvető magja, ami minden játékos tudatába jól bevésődik, és részben ettől válik emlékezetessé ez a karakter.
Kit kedveltek és kit nem a listáról? Ki a kedvenc főszereplőtök és miért? Van olyan közkedvelt videojátékos főhős, akit a népszerűsége ellenére ti kimondottan utáltok?
