Ritkán beszélünk róla, pedig a nézői élményhez rengeteget hozzáad egy jó filmzene vagy főcím. Különösen a sorozatok esetében fontos a bevezető szekvencia. Elég néhány hangot hallani, illetve látni a feliratos bevezetőt, és máris feláll a szőr a hátunkon, lelki szemeink előtt végigfut rengeteg epizód és megannyi karakter. Mindannyiunknak megvannak a kedvencei, nekünk is. Tíz sorozat főcímet ajánlunk nektek – egytől egyik kiváló szériákét.

Star Trek (1966-69)

Az űrhajózás nagy évtizedeiben a mozivásznakat és a képernyőt egyaránt ellepték a világegyetem körül repkedő kalandorok, expedíciós űrhajók. A 2001: Űrodüsszeia és a Star Wars árnyékában több kiküldetésben lévő csapat kalandjait láthatta a korabeli közönség, akik a galaxis legkülönbözőbb fajait és civilizációit ismerték meg. Amerikában az Enterprise, viszonylag sok filozofikus és akcióbetét kíséretében, rótta az univerzumot, a nyugat-németek az Orion űrhajó legénységét követték, míg a brit tévében az elkallódott Alfa Holdbázis sorsát figyelte a közönség. Érdekesség, hogy utóbbiban a magyar származású Catherine Schell is feltűnt. Bár színvonalában egyértelműen kiemelkedik Gene Roddenberry 1966-69 között futott szériája, érdemes említeni az Orion ikonikus főcímét is, a fülbemászó dallamot és az epikus prológust.

Minden lében két kanál (1971-1972)

Azon kevés nyugati sorozatok egyike, amik a szocializmus idején eljutottak hazánkba. Az eredeti, szatirikus hangvételű James Bond filmek variációjának is tekinthetjük a produkciót, igaz, ezúttal a brit arisztokrata akcióhős mellé egy sült amerikai playboy is társul. A központi páros kölcsönös élcelődése, valamint hasonlóságaik és különbözőségeik kidomborítása miatt olyan izgalmas a Minden lében két kanál. Roger Moore ekkor már túl volt Az Angyal sorozaton, és ezt követően szemelték ki őt a 007-es szerepére. Tony Curtis-szel kiegészülve nem is állhatott volna találóbb színész duó a széria élén. Sajnos az amerikai nézőknek nem volt elég akcióorientált a széria, ezért csak egy évadot élt meg. Nálunk azonban az eredeti verziónál érezhetően nívósabb szinkron révén örökre beégett a nézők emlékezetébe. Dicséret illeti a fordítókat, illetve Láng József és Sztankay István munkáját.

Egy rém rendes család (1987-1997)

Ha létezik régi sorozat, amit egy ország nézett, az az Egyesült Államok legsötétebb oldalát karikírozó Egy rém rendes család. A szitkom, amiről többek közt a Donnie Darko is megemlékezett, a társadalom aljára kalauzolja nézőit. Érdekes a buta, kirekesztő, önző és lusta Bundy családot a Reagan-korszak, a technikai innováció és a yuppie életmód-forradalom közegében látni. Az egyes karakterek kontrasztja, például az egyszerű Kelly és az ambiciózus Bud, az agilis Marcy és a selyemfiú Jefferson, illetve a sikeres és sikertelen szomszédok különbözősége által súlyt kap a történet. Az alkotók szerencsére nem korlátozták magukat a politikai korrektség elvárásai mentén és néhol kíméletlenül őszintén, máskor szeretettel parodizálták a hímsovinizmust és a férfiellenességet.

Azok a 70-es évek Show (1998-2006)

Led Zeppelin, Pink Floyd, Star Wars, Charlie angyalai, roller diszkó, Watergate, olajválság, a média és a televíziózás aranykora – ez mind szerepel a Fox hat évadon keresztül egészen sziporkázó sorozatában. Felnövéstörténetről, úgynevezett coming-of-age sztoriról lévén szó, bele lehet szerelmesedni a különböző tini személyiségtípusokat felvonultató sorozatba. Van azonban egy érdekes vonása, ami kiemeli a többi szitkom közül: függetlenfilmeket és újhullámos alkotásokat idéző fantáziaképekkel, vizuális megoldásokkal, kulturális idézetekkel és bevágásokkal élnek az alkotók. Csillapíthatatlan kreativitás jellemzi a produkciót, a forgatókönyv humorát pedig a gyakorta elnevetett párbeszédek jelzik. Hogy hazánkban miért nem lett sikeresebb, nehéz megítélni, mindenesetre a Netflix megrendelte a kilencvenes években játszódó folytatást.

Kertvárosi gettó (2005-2014)

Tarantino szabadszájúságának méltó párja Aaron McGruder obszcén stílusa. A Kertvárosi gettó a politikai korrektségen átgázolva beszél a tengerentúlon fennálló etnikai ellentétekről és meg nem értésről, kendőzetlenül ábrázolja a fekete közösség életét, kíméletlenül leleplezi a gengszterrap hamisságát és első kézből mutat rá, miként szocializálja színesbőrű fiatalok tömegeit az álságos és romlott hip-hop kultúra. Az alkotók érdeme, hogy a rendkívül erős társadalmi mondanivalót tarantinósan jellegzetes karakterek szájába adják. Végtelenül szórakoztató sorozat Guy Ritchie stílusát idéző főcímmel.

CSI sorozatok (2000-es évek)

A televíziózás utolsó nagy korszakában a modern bűnügyi sorozatoknak sikerült saját stílust kialakítaniuk. A kilencvenes-kétezres évek thriller szériáiban higgadt, bölcs és szenvedélyes nyomozók sora vonult fel. A bostoni Jordantől, az NCIS Abigail-jén át, egészen a Döglött akták detektívjeiig számtalan izgalmas nyomozócsapattal, laborral és fülbemászó főcímmel ismerkedtünk meg (a Döglött akták zenéjére még keringőzni is lehet). Listánkra két produkció került fel. A Jerry Bruckheimer keze alatt egyesülő Helyszínelők sorozatok úgy ismertették meg az Y-generációval a The Who riffjeit, amint a milleneumi nemzedék talákozott nemrég Kate Bush zenéjével,

X-akták (1993-2018)

míg az X-akták sejtelmes, kissé horrorisztikus főcímdala a múlt ködbe vesző pillanataiba rántja be az embert. A Helyszínelők franchise megnyitotta az utat a XXI. századi dinamikusabb, sok kézi felvételt tartalmazó kamerakezelése és az intenzív vágások előtt, utóbbi pedig olyan nyomasztó sorozatokat inspirált, mint például a Mindhunter vagy A törvény nevében.

Utódlás (2018-)

Az Utódlás zenéje minden idők legerősebb főcímzenéjének címére is pályázhatna, bár a fülbemászó dallamot kísérő képek is megragadnak az ember emlékezetében. A Fincher Játsz/ma című thrilleréből kölcsönzött intro lényegében egy apró történetet mesélnek el hőseink múltjáról. A munkamániás, érzelmileg és sokszor fizikálisan is megközelíthetetlen apa, valamint gazdagságban fürdőző gyerekei már azelőtt mitikus figurává válnak a néző szemében, mielőtt elkezdődne a sorozat. Az Utódlás briliáns módon kalauzol a politikai-hatalmi játszmák világába, mintha a Keresztapa taktikai küzdelmeit követnénk részletesen, hosszú epizódokon keresztül. Ez is a gyengéje az egyébként kiváló, a héten tömérdek Emmy-díjat bezsebelő szériának: egyetlen hangszeren játszik csupán.

Jessica Jones (2015-2019)

A rajongók mozgolódást sejtenek a Marvel legdepresszívebb és legércesebb karakterének háza táján: a sorozat nemrég a Netflixről a Disney+ kínálatába vándorolt, és talán hamarosan folytatást is kap majd. Miben áll a Jessica Jones különlegessége? A Légió és a WandaVízió mellett a legegyedibb képregényadaptációról beszélünk, amennyiben képes elszakadni a szuperhős műfajtól, valamint átlép az illusztrált füzetek vizuális és történetvezetési korlátain. A Krysten Ritter főszereplésével készült sorozat tulajdonképpen klasszikus televíziós thriller, karakán nyomozó főhőssel a középpontban. Más értelemben sötét, gótikus és grunge-os, mint az új Batman. A thriller műfajának szerelmesei számára kötelező darab. Jó bűnügyi tévésorozathoz méltó stílusos, emlékezetes főcímmel is büszkélkedhet.

A politikus (2019-)

Érdekes módon a Netflix nem ikonikus főcímeiről híres. Bár a Stranger Things például közkedvelt választás lehetne a listán, inkább a szolgáltató epizódok elején fellobbanó logója és a „tudum” néven elhíresült szignál égett be a közönség fejébe. Zárjuk a listát mégis egy netflixes produkcióval: A politikus emelkedő dinamikájú zenével kísért, szimbólumokkal tömött főcíme felejthetetlen marad a sorozat nézői számára. Aki ismeri az Egyesült Államok rendkívül hierarchikus iskolarendszerét, végletekig professzionális, mégis botrányoktól hemzsegő politikai kampányait és az elmúlt tizenöt év több ízben álságosnak mutatkozó mozgalmár-forradalmár politikusait, különösen értékeli az immár harmadik évadjával készülő szériát. Szabados coming-of-age szituáció Kártyavár jellegű karriertörténetbe oltva – ez az izgalmas kevercs is csak a Netflix műhelyében születhet meg.

Ez a mi tízes listánk, köztük klasszikusokkal és néhány modern produkcióval. Ti is osszátok meg velünk kedvenceiteket! Titeket milyen főcímek hoznak lázba? Inkább az animált bevezetőket vagy a szép képekből építkező intrókat kedvelitek? Esetleg a sűrű montázsért rajongtok, vagy az erős zenei téma az elsődleges szempont? Írjátok meg kommentben!