Mindig nagy esemény, amikor egy mély gyökerekkel bíró sorozat újraindul, hisz ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy azok is beleszeressenek a szériába, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy ott legyenek a kezdetekkor, vagy egyszerűen csak nem élveznék őket többé, mert a világ túlhaladt azokon. Kevés olyan játék létezik, ami tíz vagy húsz évvel a megjelenése után is érdekes lehet az újoncok számára, s ezek szinte sohasem a nagy technikai áttörések idejéről származnak. Egy Doom, egy Duke Nukem 3D, vagy egy Super Mario Bros. még ma is élményszámba megy, de az első két Tomb Raiderbe könnyen beletörhet az ember billentyűzete.

Jómagam is direkt újrajátszottam a klasszikus első két felvonást, mielőtt Londonig repültem volna, hogy szemrevételezzem a márciusban megjelenő rebootot, ami, valljuk be, ráfér a sorozatra. És bár egy három óra hosszú próbaverzió végigjátszása alapján nem tanácsos messzemenő következtetéseket levonni, muszáj kalapot emelnünk a Crystal Dynamics csapata előtt, mert látszólag véghezviszik azt, amit még csak remélni sem mertünk: olyan Tomb Raidert készítenek, ami a klasszikus epizódoknál is nagyobbat szólhat.

TOMB RAIDER ZERO

Na de mielőtt előreszaladnánk, nézzük meg, hogy egyáltalán mi is ez az új Tomb Raider! Nem, nem folytatásról beszéltünk, sőt, még csak nem is igazi előzményről. Ez kérem szépen egy reboot, mely nem szól másról, mint magáról a karakterről, Lara vívódásáról, felnőtté válásáról, és élete első olyan megpróbáltatásáról, mely azzá a kemény, erős nővé tette, akivel annyi legendás kincset előkapartunk. A Tomb Raiderben Lara nem több egy okos, tanult, fiatal lánynál, aki arról álmodozik, hogy egy nap forradalmi felfedezéssel tesz hozzá valamicskét az amúgy sem kis hírű Croft névhez. A játék elején is épp ebből az okból hajózik Conrad Roth Endurance nevű hajóján pár barátjával és egy okostojás professzorral, mikor hatalmas vihar támad, és a legénység hajótörést szenved egy titokzatos szigeten, Japán közelében.

Lara elsodródik társaitól, így az első feladata nem több a puszta életben maradásnál. Miután kikászálódik az előzetes videókban már vagy ezerszer látott barlangból, hamar ráébred, hogy a „merre tart az életem” és a „gazdag csajszi vagyok, de mindennek mi értelme” típusú, fiatalokat gyakran gyötrő (kivéve az utóbbi esetben, ugye) kérdések egyáltalán nem számítanak többé. Helyüket ugyanis felváltja a „mit fogok enni” és a „hogyan jutok ki innen”, méghozzá egyre sebesebb tempóban. Ha pedig ez nem lenne elég, a szigetet kegyetlen fegyveresek járják, akik bármire képesek, hogy megszerezzék azt, amiért jöttek. S hogy mi az? Nos, a játékból kiderül, és bár nem merülhetünk el az eddig felfedett történet részleteiben, annyit megszellőztetünk, hogy remek sztori várható, melynek tónusa sokkal személyesebb és sötétebb, mint amilyet eddig bármely Tomb Raider esetében tapasztalhattuk.

BEAR GRYLLS IS MEGIRIGYELNÉ

A hangsúly elsősorban a személyes szón van, ugyanis az új Tomb Raiderben Lara áll az események középpontjában. Mivel a játék elején nincs olyan tiszta fogalmunk róla, mit is kezdjünk magunkkal a szigeten, sőt, ahogy haladunk előre, úgy gyűlnek a kérdések, egyetlen dolog világos: az, hogy Lara, mint karakter, mennyire más lett. Croft kisasszony nemcsak a megtermett elefántok méretével felérő mellimplantátumoktól szabadult meg, de jelleme is ártatlanabb, árnyaltabb lett.

Utóbbi azért nem akkora eredmény, elvégre korábban híján volt mindenféle személyiségnek. Itt már nem ez a helyzet, sőt, ahogy haladunk előre a játékban, úgy válik egyre erősebbé és elszántabbá, a legjobb pedig, hogy ezt nem csupán az átvezető animációk éreztetik velünk, hanem a játék folyása is. Minden egyes pillanat mélyebbre taszít a karakterrel együtt érzett depresszióba, a látványos kezdés után pedig már arra sem emlékezünk, hogy egy videojátékot játszunk. A korábbi előzetesekben és a régi játékmenet-videókban látott, filmszerű vágás csak egy dolog, sokkal többet ér, hogy minden cselekedetünknek súlya van.

A FOLYTATÁST KERESD A DECEMBERI PC GURUBAN!

RENDELD MEG EGYENESEN A WEBSHOPBÓL!