Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Pitch Black című sci-fi akciófilm, amit hazánkban „22 évente sötétség” alcímmel vetítettek a mozik. Szerepelt benne egy akkor még koránt sem túl ismert, izmos pasas, akinek valamiféle üzemanyagra hajazó neve volt, meg egy csomó ronda szörny, amik vaksötétben szedték áldozataikat egy távoli bolygón. Na jó, ennél azért többről szól a film, a maga kategóriájában remek kis karakterdráma, de lássuk be, senki sem gondolta volna 2000-ben, hogy a Riddick franchise akkorára hízik, hogy kapunk egy már-már űroperának beillő folytatást (A sötétség krónikája), és egy olyan játékot, ami a filmes licenc ellenére is elkápráztatja a közönséget.

A SÖTÉTSÉG KRÓNIKÁI

Az Assault on Dark Athena ráadásul két játékot tartalmaz, Az Escape From Bucther Bay című első rész 2004-ben jelent meg, addig az alapjáték kibővítésének is felfogható Assault on Dark Athena 2009-ben került a boltok polcaira. Egy helyett tehát mindjárt két, egymástól elkülönülő játékot kapunk, melyeket a főmenüben kell kiválasztanunk. A történet szempontjából viszont fontos kiemelni, hogy a Dark Athena az Escape from Butcher Bay közvetlen folytatása, így akinek kimaradt a klasszikus első felvonás, az jobban teszi, ha sorban játssza végig Riddick korai kalandjait. És ha már szóba jött a sztori, érdemes kitérni rá, de persze csak pár szó erejéig, lévén a Starbreeze munkáiban még a forgatókönyv is stimmel. Riddick Butcher Bay-i szökéséről hallhattunk a filmekben, és most át is élhetjük, hogyan szabadult ki a hidegvérű gyilkos a világ legszigorúbban őrzött börtönbolygójáról. Nemezise, az exzsaru Jones cipelte oda, némi pénz reményében, antihősünknek viszont nem tetszett a légkör, így elhatározta, hogy dobbantani fog. Menekülése után sem lehetett persze nyugta, mert űrkabinját felvette a hírhedt Dark Athena nevű zsoldos cirkáló – de ez már egy másik sztori, a titkok felfedése pedig rátok vár.

AKCIÓ ÉS LOPAKODÁS

Bár első ránézésre sima FPS-nek tűnik a The Chronicles of Riddick, valójában műfajok keresztezéséről beszélhetünk. Richardot első személyű nézetből irányíthatjuk, és lövöldözni is sokat kell, de akadnak szakaszok, melyek nyílt megközelítése felér egy öngyilkossággal. Ilyenkor kerül képbe a lopakodás, mely elég sűrűn félbeszakítja az akciót, sőt, a sima shooter részek többsége is megoldható akár gyilkosság nélkül is. Riddick kiválóan lát a sötétben, így otthonosan mozog az árnyékok birodalmában, és olyan helyeket is képes előnyére fordítani, melyek egy átlagos ember számára halálos veszélyt rejtenek. Ráadásul nemcsak guggolni tud a sarokban, hanem mindenféle csöveket, platformokat is játszi könnyedséggel mászik meg a továbbjutás érdekében.

Ilyenkor a kamera külső nézetbe vált, hogy mindig jól lássuk, mi merre hány méter – okos megoldás, kár, hogy kevésszer találkozunk vele manapság. Ami a fegyveres lövöldözést illeti, meg kell hagyni, hogy a játék e téren komoly kihívást nyújt, mert lőszerből nincs elég, ellenfeleink pedig, bár nem szuperhősök, mindig túlerőben vannak, és felszerelésük is durvább egy szál koszos trikónál. Épp ezért jobban tesszük, ha nem hallgatunk a fegyverek szavára, és harc közben is a csendes, de személyes bunyót választjuk. Riddick valódi gyilkológép; nem tudjuk, hol tanulta, amit tud, de kezei minden puskánál halálosabbak, na meg a bögréje is, ugye, ezt a második film óta tudjuk.

Nos, a játékban magunk is kipróbálhatjuk Riddick ökleit, sőt, a verekedésnek még külön minijátékot is szenteltek a készítők, melyben egy sor rabtársunkat verhetjük péppé. Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a 2008-as Mirror's Edge is hasonlóval próbálkozott, az ihletet minden bizonnyal a Starbreeze remekművéből merítették. Van itt tehát lopakodás, lövöldözés, közelharc, jó sztori... mi kellhet még? Naná, hogy a választás lehetősége! A The Chronicles of Riddickben egy rakás opció nyílik meg előttünk: felvehetünk mellékküldetéseket, egy-egy feladatot többféleképpen is megoldhatunk, dönthetünk a harc vagy a rejtőzködés között, és még sorolhatnánk. Ezek az első ránézésre összeegyeztethetetlen játékelemek kiváló elegyet alkotnak, melyek mindkét történetet végigkísérik, és garantálják, hogy amint végeztünk, újra neki akarunk futni a játékoknak.

FELÚJÍTOTT VÁLTOZAT

A Dark Athena mellett újra kiadott első rész is megkapta a maga technikai tupírját, holott túl nagy szüksége nem volt rá, lévén a saját fejlesztésű grafikus motor olyan minőségű grafikát villantott, ami még ma is elégedett hümmögésre készteti az embert. A frissített verzióban ehhez élesebb textúrák és finomított árnyékok járnak, az eredmény pedig, bár nem lélegzetelállító, de nagyon stílusos és hangulatos. A Riddick-filmek sötét atmoszféráját akarva sem lehetne jobban visszaadni, a digitális Vin Diesel pedig olyan sok poligont számlál, hogy korunk shooterei után sem tűnik csúnyának – holott valójában egy, az első Xboxra írt játékról beszélünk.

A látványvilág mellett dicséret illeti a remek hangokat is, mind a zene, mind pedig a filmekben játszó színészek által kölcsönzött szinkron kiváló. Nehéz tehát fogást találni a The Chronicles of Riddicken, legfeljebb az online szerverek lelövése miatt lehetünk szomorúak, igaz, a LAN-támogatás még mindig adott. Eredeti, stílusos játékokról van szó, melyeket minden olvasónak melegen ajánlunk. Furcsa volt egyébként újra játszani a programmal, főleg a Starbreeze legutóbbi, igen gyengén sikerült Syndicate feldolgozása után. Bízzunk benne, hogy a harmadik Riddick mozifilmhez is készítenek valamit, ideje lenne tisztára mosni a nevüket. Most pedig irány a sötétség!

TELJES JÁTÉK MAGYAR FELIRATTAL

A december 6-án (csütörtök) megjelenő 2012/13-as PC Guru DVD-melllékletén tehát megtalálható lesz mind a TCoR: Escape from Butcher Bay, mind a TCoR: Assault on Dark Athena, méghozzá magyar felirattal, így azok is könnyedén elmerülhetnek a történetben, akik nincsenek olyan nagy barátságban az angol nyelvvel.

A játék védelem nélkül került a DVD-re, és a Steamen nem aktiválható. A két program minimum gépigénye: 2 GHz-es egymagos CPU, 1 GB RAM, 256 MB VGA, 11 GB HDD.