Geraltnak elege van. Mióta csak az eszét tudja, segített, ha megkérték, ha megfizették, ha kész helyzet elé állították, vagy ha megzsarolták. Szörnyeket ölt, szüzeket védett, átkokat tört, démonokat üldözött el. Egy valaki maradt csak, akire sohasem figyelt oda: saját maga. Most ez is megváltozik.
Riviai Geralt a bizonyíték arra, hogy ha valami igazán jól ki van találva, az utat talál magának világviszonylatban is. A furcsa, sötét, sok esetben a való világ szürkéjével festett univerzumban élő egyetlen egyenes, becsületes emberként funkcionáló hős történetét egy lengyel író gondolta ki. A mesét lengyel srácok írták át egyesek és nullák sorozatává, és két olyan szerepjátékkal ajándékozták meg az akkor épp nagyüzemben temetett PC-s (aztán később xboxos) játékosokat, ami az eddig eltelt időszakban nagyjából ötmillió példányban kelt el világszerte. A CD Projekt Red most úgy döntött, egyetlen hatalmas játékban mondja el, miként alakult a magyar keresztségben a megszokhatatlan vaják nevet kapó szereplő sorsa, miután egy alkalommal annyira felidegesíti magát a világon, hogy az asztalra csap és azt mondja: mostantól csak én számítok.
NINCS KERÍTÉS, NINCS FEJEZET
Ha valami idegesítő dolgot kellene említeni az előző két részből, akkor az ugrás lehetetlensége mellett a féllineáris felépítést emelném ki. A kerítések, csapások, szabott útvonalak csak az egyik felét jelentették ennek, a másik a fejezetekre bontott, adott pillanatban továbbgördülő történetmesélés volt. Persze vannak az ilyesminek előnyei (jobban tervezett, sűrűbb kalandot kapunk), ám az igazán modern, hasonló játékok még azelőtt meghaladták ezt a szintet, hogy kitalálták volna a stílust összefoglaló elnevezést, a sandboxot. A Witcher 3 azonban szakít a megszokással, és átvált a Skyrim felépítésére. Nem véletlen a hasonlat, a készítők több interjúban is elmondták már: arra törekszenek, hogy 2011 nagy sikerét, az aktuális kor egyik legáltalánosabban királynak tartott játékát lenyomják. Ez mondjuk picit furcsa cél, tekintve hogy a lengyelek játéka bő három évvel az Elder Scrolls-sorozat utolsó epizódja után jelenik majd meg, de lépjünk túl a kukacoskodáson, lássuk, mire is gondolhattak a bátor vállalással.
Például arra, hogy húsz százalékkal nagyobb, szabadon bejárható vidéket kapunk majd, mint a Skyrimben volt. Ezt egyrészt könnyű elképzelni – a fejlesztők szerint 30-40 percnyi lovaglás kell majd ahhoz, hogy elérjünk a térkép egyik szélétől a másikig –, másrészt viszont nehéz, mert pillanatnyilag nem túl egyszerű elhinni, hogy az első két rész védjegyének is mondható, feszes történetorientáltságot ilyen keretek között is sikerül majd fenntartani. Persze csak károgok, van ötlet a megoldásra, ráadásul rögtön háromtényezős. Az alapszinten az lesz, amikor csak a hétköznapi dolgokat intézzük, fegyvert gyártunk, szörnyeket ölünk a saját szórakoztatásunkra, illetve a napi betevő arany megszerzésére. A második szinten már a történet is előkerül, méghozzá az egyes területek saját cselekménysorán keresztül bemutatva. A harmadik, legmagasabb szint pedig Geralt saját sztorija, aminek fő mozgatórugója, hogy megtalálja azokat, akik fontosak neki, és persze ez lesz az a szint, ahol a legtöbb borsot törjük majd a Vadak, illetve királyuk orra alá. (A harmadik rész alcímét adó csoportot, a Wild Huntot a korábbi játékok magyar változatában az Üldözőbe vettek néven ismerhettük meg.)
Az ígéretek szerint ez a három szint olyan jól elkülönül majd egymástól, hogyha nem akarunk az első kettővel sokat pepecselni, akkor nem lesz muszáj, maximum a felszerelésünk, a képességeink és az elért szintünk bánja a sietséget. Az elejtett félmondatok alapján azonban a lengyel fejlesztők mindent megtesznek majd azért, hogy a játékosok lehetőség szerint minél több időt töltsenek el a mellékküldetésekkel is, és ne rohanjanak keresztül a játékon. Az erről szóló nyilatkozatokban is rendre előkerül a Skyrim, azonban itt inkább negatív felhanggal. A Witcher 3 készítői szerint ugyanis a nagy sikerű ellenfél küldetései nemcsak monotonságuk miatt lehetnek elrettentő példák, hanem mert azok tekintélyes része nem illeszkedett sem a történetbe, sem a hangulatba, így nem segítette elő, hogy a játékosok minél jobban úgy érezzék, hogy részei a kalandnak, nemcsak egyszerű irányítói. A lengyelek szerint a Skyrim egyik legnagyobb baklövése az volt, hogy a küldetéseket osztó NPC-k csak a legritkább esetben adtak igazi visszajelzést az elvégzett feladattal kapcsolatban. Kaptál egy feladatot, és amikor elvégezted, a körülményektől függetlenül megkaptad a beígért jussodat. Na, a Witcher 3 világában semmi sem ilyen egyszerű.
A KIFUTÓFIÚ
Az egyes feladatok elvégzéséről ugyanis az összes érintettnek lesz véleménye, és kisebb-nagyobb dolgoktól függ majd, hogy elégedettek vagy csalódottak, esetleg baromi idegesek lesznek-e, mikor visszamész hozzájuk a hírrel, hogy akkor tessék, végeztél. Nagyjából ez a keret viszi majd tovább a korábbi részekben megszokott cselekedet-következmény viszonylatot, ez lesz az a rész, ahol a „hogyan” is jelentőséget kap. Legyőzted a falut fenyegető állatot, de közben leégett a raktár, amiben a téli eleség volt? Ennyi erővel akár hagyhattad volna, hogy a szörny falja fel őket, az éhhalál sokkal lassabb és fájdalmasabb módja az elpatkolásnak. Ja, hogy a leégett magtár alatt találtál egy barlangot, három szekérderéknyi arannyal? Az mindjárt más! (Nem, ez nem valóságos küldetés, azok közül ugyanis egyet sem mondtak el egyelőre a lengyelek, csak érzékeltetni próbálom, mire kell számítani.)
