Azért ha már jól ismered a kilátástalanság és embertelenség sajátos, mégis imádni való világát, akkor némi monoton rutin lehet a kezedben és az érzékelésedben – izometrikus vagy teljes felülnézetből követett harcosaidnak a parancsokat kiadva irtod a génorzók, káoszlények, eretnekek végeláthatatlan hadát. Láttunk ilyet eleget, az utóbbi években, ha bármelyik regény vagy táblásjáték virtuális verzióban látott napvilágot, akkor többé-kevésbé ez volt a megszokott recept, és igazából csak pár eltérő feldolgozás mert szakítani az utóbbi évtizedben bevált és sablonná vált hagyományokkal. Mondjuk abban sem volt köszönet. Elvégre a belső nézetes Space Hulk (Deathwing) ezernyi sebből vérzett (ettől függetlenül imádtam a hangulata és látványa miatt), az indie, külső nézetes Eisenhorn: XENOS-ról meg ne is beszéljünk, mert az úgy volt bugyuta és lélektelen, hogy közben ezerszer jobbat is ki lehetett volna hozni belőle.
Egyébként meg, ha otthon vagy a témában, jól tudod, hogy tavaly már volt egy Horus Heresy (Talisman) a Nomad Gamestől, ám az inkább hagyományos, társasjáték jellegű stratégiaként érvényesült, míg a kaliforniai álom képviselői egy kifejezetten érdekes koncepcióhoz nyúltak. Már csak azért is, mert a Telltale Games fejlesztőiből, a Pixar, a Lucasfilm és az Intel munkatársaiból alakult kis stúdió leginkább VR-ben utazik (kivétel a rajzfilmes jellegű átvezetőkkel rendelkező platformer, a Flyhunter Origins, ami alaposan megmutatta, mire jók a csapat Pixar-gyökerei). Ez pedig visszaköszön a Betrayal at Calth során is – azonban nem kell megijedni, nem muszáj sisakba bámulva megtagadni a külvilágból érkező ingereket, a játék ugyanis non-VR videojátékként is funkcionál. Legérdekesebb pikantériáját viszont pont az adja, hogy vannak VR-kompatibilis jellemzői – mint például a szabadon mozgatható kameranézet –, amiknek hála alkotói mertek kicsit elrugaszkodni a bevált formuláktól.
Az első csapás
Az első lövés, a legelső támadás alattomosan jött, szinte a semmiből… romokat, füstöt, lángot és holttesteket hagyva maga mögött. Azonban a Codex Astartest a lehető legmerevebben követő, életben maradt Ultragárdisták élén a te feladatod, hogy újraszervezd a védelmet, kiderítsd, hogy mi is történt, majd támadásba lendülj, és mentőakciókat indíts. A fő probléma az, hogy a World Bearers (a Káosz Isteneit a végletekig követő, halálukig szolgáló Igehirdetők serege) mindenhol ott van, jelenléte pedig végzetes helyzethez vezethet. A Games Workshop közkedvelt Betrayal at Calth táblajátékának adaptációja ebben az áldatlan helyzetben nyújtja a taktikázós, csapatokat irányítós akciózás lehetőségét. Egyelőre még csak korai hozzáférésű verzióban.
De hogy pontosan mi is ez a Horus Heresy? Egyfelől taktikai akció, amelynél összeállítod a négyfős csapatokból álló kisebb-nagyobb sereged, a sima gárdistáktól a vezérekig, az extra egységekig, illetve azt is eldöntve, hogy melyikük milyen fegyverrel induljon útnak, majd a pályákon (öt fejezet sok-sok misszióval) kell teljesíteni a kutatással, kimentéssel, likvidálással kapcsolatos feladatokat. A csapatok aztán külön-külön irányíthatók, egy adott körben pedig egy egységnek akár több parancsot is ki lehet adni – de csak a saját lépéseidnél, egy bizonyos limittel. Tehát mondjuk, egy körben van tíz lépésed, meg az ellenségnek is, ezeket pedig felváltva használjátok el. Az egyik egységeddel az egyik lépésnél beállsz egy kiszögelléshez, majd az ellenség lő egyet, utána ismét te jössz. Választhatsz, hogy egy másik kis csapatoddal állsz be valamerre, vagy a már bevackolt Ultragárdistákkal füstölöd ki a látómeződben lévő opponenseket – ami a döntésedet befolyásolhatja, az csak annyi, hogy lehet, valamelyik csapatod az adott körben már nem léphet és nem akciózhat többet. Persze megvannak a szigorú szabályok, van összevonás és helyzetmegtartás is, de mindezen lehetőségeket élesben fogod kitapasztalni, amiben egyébként egészen jó partner a játék. A betanítás ugyanis szinte mindent elmagyaráz.
Mondjuk mindez még mindig kevés volna az üdvözüléshez, a leírtak alapján bármelyik taktikai Space Hulk futhatna, vagy valami más 40K-feldolgozás. Ami extra módon kiemeli az átlagból a Betrayal at Calth Early Access változatát, az a látvány „szabadsága”. A kamerát ugyanis bármerre mozgathatod, hála a servo skullnak, amivel a teljes történést végigköveted. Így felrepülhetsz a küzdő felek fölé, egyfajta stratégiai látképből közvetítve az eseményeket, de akár a csapatod háta mögé is beállíthatod az „operatőrt”, amivel realisztikusabb és az akcióra jobban összpontosító látószög a jutalmad. Ez az, ami igazán különlegessé teszi a játékot, miközben értelemszerű, hogy aki VR-eszközzel is rendelkezik, az a speciális kialakításnak hála sokkal jobban belemerülhet a végtelen háborúba, mint valaha.
Melyik oldalra állsz?
No, és persze ott van még a multiplayer, avagy a Deathmatch és a Skirmish is, amelynél az interneten (mondhatni platformfüggetlen módon) a VR-felhasználók és a hagyományos módon küzdők is összemérhetik tudásukat. Kár, hogy ezt nem tudtam kipróbálni, mert a korai hozzáférés elején még senkit nem találtam a neten. Viszont az jó, hogy a Skirmish a mesterséges intelligencia ellen is működik, bár innentől kezdve meg kábé ott tart a történet, hogy gép ellen a kampány is elérhető. A sztori egyelőre ugye csak részben van kész, csak az első fejezet működőképes, a maradék a fejlesztési idő alatt kerül a csomagba, hogy végül összesen remélhetőleg meghaladják majd a tíz órát, miközben új fegyverek és egységek is bekerülnek a repertoárba – persze mindegyik a 40K világából átemelve. Talán nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy Terminátorok és Monstrumok is megjelennek majd a csatamezőn.
A csatamezőn, ami most még kicsit sterilen hat, mintha a textúrák sem minden esetben lennének a helyükön, bár a fejlesztők szerint az első fejezet már mindent tartalmaz, a zenét, az animációkat, a modelleket is. Mégis úgy látom, hogy ha ezen a téren nem lesz változás, az némi csalódottságra adhat okot. A karakterek mozgása ugyanis nem az igazi, a környezet pedig, mint említettem, nem teljesen mai minőségben kerül a képernyőre. A páncélok szépek, a gárdistákban gyönyörködhetnek a rajongók, emellett nagy pozitívuma a játéknak a város látképe – mert bár itt-ott üresek az utcák, pont az van meg a Betrayal at Calth alfaverziójában, ami a 2011-es Space Marine-t naggyá tette. Az autentikus panoráma a hatalmas oszlopokkal, az óriási szobrokkal és épületegyüttesekkel, amik mind az Istencsászár létét dicsőítik.
A 20 eurós (6200 forintos) kedvezményes árral induló, majd a 30 eurós (kábé 9300 forintos) kategóriába átmozduló program előreláthatólag 6-8 hónapig lesz korai hozzáférésben, ami nagyjából reális még a kezdetlegesebb megoldások ellenére is. A váz ugyanis jól fut, a játékmenet rendben van, némi mélység is került bele, a teljesen testreszabható kamerával új megközelítést kap a már jól ismert taktikai akció. Emellett a WH40K világát vagy utálod, vagy imádod, kevés eséllyel hagy hidegen ez a sajátos univerzum, a Betrayal pedig értelemszerűen a rajongóknak készült, sőt azon belül is kiemelten a műfaj és az alapul szolgáló táblajáték kedvelőinek. Az meg már a csapaton múlik, hogy minőség terén mit hoznak össze a rendelkezésre álló közel egy év alatt (sietniük nem kell, simán kitoldhatnák ezt a fázist egy esztendőnyi hosszra), mert ha kellőképpen sikerül javítani az összképen, a VR miatt nagyobb réteget is elérhet a produkció. Egyelőre biztató az alfa, szóval minden esély megvan erre is.
