A januárban érkező The Banner Sagát három olyan ember követte el, akik egykor a BioWare csapatát erősítették; Alex Thomas, Arnie Jorgensen és John Watson a Kickstarteren szerzett pénzt a program megvalósításához. Céljuk egy régivágású, felnőtteknek szóló történettel megáldott, hard-fantasy szerepjáték megalkotása volt, amelyben nem egyetlen hőst, hanem egy egész karavánt kell terelgetnünk úgy, hogy amennyiben a döntésünk nem várt következményekkel jár, akkor ne lehessen egy állás visszatöltésével helyrehozni a hibánkat.

MESE, SAKK, ÉS KARDCSÖRÖMPÖLÉS

A The Banner Saga egy igen érdekes egyveleg, mind külcsínre, mind tartalmára. Nem valami képernyőről lemászó, a vakondok alagútjáig lerombolható környezettel operáló grafikai motor hajtja. Ó, nem, ez a program bizony kézzel rajzolt, 2D-s látvánnyal van megáldva, ami igencsak meséssé teszi az amúgy is kicsit mesei játékot. Engem első ránézésre konkrétan az "A hercegnő és a kobold" című rajzfilmre emlékeztetett.

Mesei, használom ezt a szót, miközben a fejlesztők olyan művekkel példáztak a kezdet kezdetén, mint a Trónok harca, így érthetően mindenki intrikákat, vért és talán titkon még erotikát is vizionált. Intrika valóban akad, rejtély is bőséggel, hisz egy viking polgárháború közepében találjuk magunkat, ennek ellenére vért és erotikát nem igazán rejt a játék, sőt, ez a rajzfilmes külső kifejezetten elveszi a brutalitás élét. A rajzolt vér nem igazán riasztó, és a harcosok is meglepően jól egyben maradnak, ha arccal védik ki a feléjük száguldó, százhúsz kilós bárdot.

Persze ez távolról sem baj, sőt, az ember észre sem veszi, ha nem szándékosan vadászik eme apróságra. A csatákban minden figyelmünket a hat hősből álló „haderőnk” köti majd le, meg az ellenük küldött, általában létszámfölényben lévő ellenség. A körökre osztott ütésváltásokban majdhogynem sakkozni kell embereinkkel, ha nem akarunk nagyon gyorsan elvérezni. Oda kell figyelni a pozíciójukra, védelmükre és támadóerejükre. Egy nyíllal felszerelt komát nem túl jó ötlet közelharcban használni, mert hamar leverik, viszont a bitang nagy varlokat a harcok sűrűjébe kell küldeni, ahol alaposan átszabhatják akár több ellenfél fizimiskáját is. Természetesen nem csak az elhelyezés, de a használt attak (a védelem áttörése vagy konkrétan az ellen támadása) ugyanannyira fontos. Vannak különleges mozdulatok, ha pedig kiskatonánk még ereje teljében van és a morálszint megfelelő, akkor ráduplázhatunk támadásunkra, hogy hősünk kétszer akkorát sebezzen. Természetesen ezt sem érdemes agyba-főbe használni, hiszen harcosaink fáradékony lények, pláne, ha egyszer-kétszer kupán vágják őket egy harci szekercével. Ugyancsak jól meg kell fontolni, milyen kaszt tagjaival töltjük fel csapatunkat, vagy az egyes tagok milyen kiegészítőket viselnek (a harcokba magatok is belekóstolhattok az általunk is tesztelt The Banner Saga: Factions segítségével, amely ingyen letölthető a Steamről).

ISTÁPOLJUK HÁZUNKAT!

A csaták persze csak egy részét képezik a nagy kalandnak, amiben nem magányos hősként veszünk részt, hanem házunk egész pereputtyával. Vagyis amikor útra kelünk a fagyott mezőn (a tél már nem közeleg, itt van), hogy megregulázzuk pofátlan, saját otthonunkban ránk támadó szomszédjainkat (majd a történet előrehaladtával megmentsük a világot), egy komplett kis hadsereget sorakoztatunk fel magunk mögé. Mi ebből a karavánból 25 ember felett rendelkezhetünk, ők az aktív harcosok, közülük válogathatjuk ki a történet folyamán hőseinket. Nyilván nem kapjuk meg mindnyájukat egyből a játék elején, hanem utunk közben kell a csapatunkban csábítani őket, majd ott is tartani -- lehetőleg élve.

Ez viszont nem megy következmény nélkül. Minden cselekedetünk, történjék az a harcokban vagy út közben, hatással van a történetre, azon keresztül karavánunkra. Az elvesztett csaták és a rossz döntések következtében, vagy ha egyszerűen csak pihenő nélkül, napokon át kutyagolunk haderőnkkel, a morál alaposan megcsappan. Ilyenkor pedig megkezdődnek a dezertálások, elveszítjük bónuszainkat a harcok alatt, csökken harcosaink ellenállása. Továbbá oda kell figyelnünk házunk népszerűségére is, mert csak így növelhetjük karavánunk létszámát, toborozhatunk új embereket. No persze, egy ilyen népes sereget etetni is kell, szóval az utánpótlásról sem feledkezhetünk meg, mert ha nincs koszt, ezek a derék vitézek galád mód éhen találnak halni, ami persze csökkenti népszerűségünket, és a morálra is igencsak destruktívan hat.

Fontos szerepet kap a tábor, ahol csapataink pihenhetnek, menedzselhetjük harcosainkat (csapat összeállítása, képességfejlesztés, bónuszt adó tárgyak felszerelése, stb.) Innét érhető el a térkép, ami afféle világatlaszként szolgál, rengeteg információt tartalmaz a játék világáról. Ezen kívül a táboron túl a városokban és falvakban vannak piacok, ahol az utánpótlásról gondoskodhatunk -- szóval van mire odafigyelni, ha karavánunkat ütőképesen akarjuk tartani. És az ígéreteknek megfelelően tényleg nincs lehetőség visszatölteni az állást, merthogy manuális mentési lehetőség nem került a The Banner Sagába. Az automatikus mentés ugyan elég sűrűn rögzíti aktuális helyzetünket, de abból kisakkozni, hogy mikor hoztuk meg az első hibás döntést, elég nehézkes (noha a türelmesebb lelkületűek nyilván így is visszatölthetik a korábbi állást).

APRÓBB TÜSKÉK

A The Banner Saga tényleg egy régi vágású RPG, mixelve kaland- és taktikai elemekkel, ami talán riasztó lehet az ifjabb játékosok számára, hiszen például a körökre osztott harc távolról sem olyan pörgős vagy látványos, mint mondjuk a Dragon Age: Originsben. De ami talán ennél is visszásabb lehet, az a szinkron majdnem teljes hiánya. Néhány rövid intró erejéig ugyan megszólalnak a szereplők, de amúgy csak a zene, a környezeti hangok és az acél sikoltása hallható, amikor a kardok felmetszik a dredge-ek páncélját. Bár az is tény, hogy ilyen szinkron mellett jobb, ha tényleg nem beszélnek a szereplők: ha ugyanis a hangadók (a színészek szót nem használnám rájuk) éppen nem túljátsszák a szerepüket, akkor színtelen felolvasóestet tartanak, megjátszott, érthetetlen akcentussal fokozva örömünket.

Ezt leszámítva különösebb gond nincs a The Banner Sagával. Aki szereti a kalandokat, a taktikus harcokat, a keményvonalas RPG-t, annak mindenképpen érdemes próbát tenni vele. A látvány meseszép, szó szerint, s bár nem merném a Trónok harcához hasonlítani felnőttségében, ráadásul a fantasyvilágot sem vitték túlzásba a Stoic jó munkásemberei, története így is sokkal komolyabb, komplexebb, mint egyik-másik modern RPG-nek, a viking mitológia pedig önmagában is képes kellemes hangulatot teremteni.