Hosszú hányattatás után végre zöld utat kapott a Masters of the Universe élőszereplős rebootja, és máris érkeznek a friss infók a projekt háza tájáról. A rendezői székben Travis Knight ül majd, akinek olyan sikeres filmeket köszönhetünk, mint a Kubo és a varázshúrok, illetve az ŰrDongó című Transformers-spinoff, és most az is kiderült, hogy ki fogja alakítani a film egyik főgonoszát. A Skeletor jobbkezeként tevékenykedő Evil-Lynről van szó, akit GLOW című sorozatból ismerős Alison Brie alakít majd, így a színésznő olyan nevekhez csatlakozik, mint Nicholas Galitzine (He-Man) és Camila Mendes (Teela).

glow-season-1-photo-010-1494884383522.jpg

Az már egy másik dolog, hogy az új feldolgozás hangvételében mennyire lesz hű az alapanyaghoz, köztük az 1987-es verzióhoz, mivel már maga a rendező személye is azt sugallja, hogy inkább egy könnyedebb, vígjáték-szerű filmet kapunk, nem pedig egy komolykodós, bevállalósabb szellemiségű mozit. Nos, jó két év múlva kiderül, ugyanis a Masters of the Universe új változata a tervek szerint valamikor 2026-ban érkezik.