• Kezdetét vette a 2021-es Taipei Game Show
  • A rendezvényt élőben tartják, napi 7000 látogatóval

A tavalyi évben a február elejére tervezett Taipei Game Show volt az első nagyobb videójátékos esemény, melyet lefújtak a koronavírus-járvány miatt. Mi innen, Európából azt gondolhatnánk, hogy idén sincs túl sok esély a rendezvény megtartására, valójában azonban egészen más a helyzet, a 2021-es Taipei Game Show ugyanis a csütörtöki napon hivatalosan is elstartolt, méghozzá élőben, látogatókkal – igaz, napi 7 ezer fős korlátozás mellett, szigorú szabályokkal.

tavaly-az-elso-rendezveny-volt-amit-lefujtak-a-jarvany-miatt-most-napi-7000-latogatoval-megy.jpg

Hogy miként kaptak engedélyt erre a szervezők? Úgy, hogy Tajvanban rendkívül hatékony a járvánnyal szembeni védekezés: a pandémia kitörése óta mindössze 7 haláleset történt, ami a koronavírushoz köthető, az elmúlt héten pedig csupán 20 új fertőzöttet regisztráltak. Ilyen számok mellett pedig már sokkal nagyobb a mozgástér a rendezvényeket tekintve is, így – ha "kicsiben" is, de – végül élő eseményként tarthatták meg az idei expót, amely egészen vasárnapig tart.