A számos remek, külföldi kiadású játékkal rendelkező Metagame kínálatával foglalkozó cikksorozat természet-hármasából egy picit kilóg az Aquatica, hiszen míg a Bosk és a Roar egyértelműbb kapcsolattal rendelkezik az erdővel vagy akár egy oroszlán hordával, addig a Cosmodrome társasa a víz alatti világot jeleníti meg, és bár vannak benne olyan elemek, amik kapcsolhatók ehhez a témához, de Ivan Tuzovsky első játéka sokkal inkább a fantázia birodalmába vezet, mintsem a különböző állatfajok és növényfajták közé.
Aquatica
- Hazai partner: Metagame
- Kiadó: Cosmodrome Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 30-60 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: 2,25/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a Metagame-nél 14 990 forint
Ezúttal ugyanis Aquatica Nagy Királysága a lényeg, amely már évszázadok óta tündököl, elzárva a külvilágtól, élhető birodalmat biztosítva lakosai számára. A nyersanyagok azonban elfogytak, egyre kevesebb a tér, így a nemeseknek és uralkodóknak a mélységeket felfedezve kell új, behódoltatható, nyersanyagban gazdag területeket találniuk, melyek aztán újra naggyá és minden szempontból élhetővé teszik a birodalmat. A játékosok pedig pontosan ezen iparkodnak, mindenki a maga pecsenyéjét sütögetve, ezzel a lehető legtöbb pontot és legnagyobb befolyást megszerezve.
Rájára rúd
Elsőként muszáj megemlítenem a sok-sok manta-minit (avagy ráját), amik aztán igen fontosak lesznek a játékban, de most még legyen elég annyi, hogy egy csomó van belőlük, mutatósak, és sokkal jobb ez a megoldás, mintha egy sereg token érkezett volna a csomagban. De a lényeg: van egy főtábla a helyszínekkel és karakterekkel, amik a paklikból véletlenszerűen kerülnek fel, két sorban, miközben minden játékos egy adott színű frakcióval rendelkezik, azonos, kijátszható képességekkel, illetve négy mantával, amik extra lehetőségeket biztosítanak. Van még egy nagy halom vad manta, jobb tudással, és a lényeg igazából az, hogy ezekből minél többet szerezzünk, miközben karaktereket és helyszíneket gyűjtünk be a központi tábla kínálatából.
A játékosok a saját körükben ugyanis egyetlen akcióval rendelkeznek: egy karakterkártyát kijátszhatnak a kezükből, aminek hatását aktiválják, majd ha ezzel más hatásokat indítanak be, azokat is. Például más karaktereket gyűjthetnek be, helyszíneket vehetnek magukhoz, amihez általában vagy pénz, vagy erő kell, és bizony mindegyik csak az adott körben szerezhető és használható fel, méghozzá a kártyák és a ráják segítségével. Onnantól viszont, ha ügyesek vagyunk, szép kis láncreakciót indíthatunk be, mivel a kártyákon lévő szövegek és ikonok különböző akciókat és hatásokat biztosítanak, amikkel nemcsak további pénzhez és befolyáshoz juthatunk, de lényegében győzelmi pontokhoz és extra forrást biztosító mantákhoz is. Utóbbiak egyébként a körünk során vethetők be, a képességük használható, majd átfordulva pihenőre kerülnek, egészen addig, míg egy hatással vissza nem fordítjuk őket. Sőt a saját manták jelzik a társas fő teljesítendő céljait is, elvégre a tábla tetején látható ikonok feladatokhoz kapcsolhatók, avagy 2 extra ráját, esetleg összesen nyolc karaktert birtokolva is játékvégi feladatot teljesíthetünk, ha pedig sikerül, akkor egy-egy saját mantával jelezzük ezt a tábla megfelelő részén. A játék pedig akkor ér véget, ha valamelyik játékos mind a négy feladatot teljesítette, eseteg kifogyott a karakter- vagy helyszín-pakli. Ekkor a begyűjtött győzelmi pontok alapján derül ki, hogy ki Aquatica új uralkodója.
Már csak Aquaman hiányzik
Az biztos, hogy a borító elképesztően részletgazdag és gyönyörű, simán a legjobb zenei albumborítók és fantasy festmények hangulatát hozza, miközben a színvilága is nagyszerű. A játéktáblák hasonlóan mutatósak, ahogy a manták is jópofák, ahogy említettem, és magával az anyagminőséggel sincs gond. Ami már inkább a bajom, az az illusztrációk – számomra – nem túl egységes mivolta. Nagy gond azokkal sincs, de valahogy a humanoid karakterek olyan semmilyenek, miközben vannak lények, amik kimondottan igényesen és mutatósan lettek megrajzolva. A helyszínek szintén felemásak… van, ami látványos a maga módján, van színesebb, de sok elem ismétlődik, igazán karakteres területet meg nem annyira találni a felhozatalban. Bár lehet, hogy ez az egész csak engem zavar, nekem tűnt fel, ráadásul az Aquatica így sem csúnya játék, de lehetett volna egységesebb is a kép.
És ha már arról beszélünk, hogy az Aquatica milyen játék, akkor azért azt is hozzá kell tenni, hogy vizuális differenciák ide vagy oda, egy pörgős és izgalmas, jól felépített kártyajátékról van szó, aminél az a legjobb érzés, amikor beérik egy komolyabb láncreakció, amivel aztán számos lépést lehet megtenni. Mert a helyszínkártyák oldalán egy csomó hatás van, amiket, ha ügyesen csúsztatjuk fel a lapot a játékostáblán, akkor szépen, sorban ki lehet használni. És ez a csúsztatós mechanika is baromi jó: igazából annyi a lényeg, hogy a rétegelt játékostáblában vannak helyek, ahova a kártyákat tesszük, úgy, hogy a legfelső hatás illeszkedjen a kivágásba. Ha pedig olyan akciót vetünk be, amivel a kártyák mozgathatók, a lapot feljebb csúsztathatjuk, ezzel egy másik hatásra áttérve, egészen addig, míg a lap aljáig érünk, ahonnan az már csak a pontgyűjtőbe kerülhet egy újabb akcióval. De van még egy csomó dolog, amit játék közben ismer ki és szeret meg az ember. A helyszíneket feljebb is küldhetjük a játéktáblán, ahol olcsóbbak lesznek, a játékvégi célokat a dobozban lévő korongokkal frissíthetjük, miközben pár meccs után a királyok is jó kis pluszt hoznak a képletbe. És persze van egyjátékos mód is. A Cosmodrome társasa tehát egy viszonylag könnyed, izgalmas és nem túl hosszú kártyajáték, ami témája és színvilága, sok esetben illusztrációi, továbbá kialakítása miatt sokaknál kerülhet be a kedvencek közé. Ha nem is kiemelkedő, de mindenképpen jó, így nyugodtan ajánlható.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Metagame-nek! A játékhoz szükséges az angol nyelvtudás, magyar fordításról nincs tudomásunk.)
