A történelem ismétli önmagát – néha pont annak révén, aki eredetileg is hozzájárult a fejlődéshez. Legutóbb a Pax Pamir bemutatójánál került elő a reimplementáció témája, vagyis az a művelet, melynek során egy korábban már megjelent játék kap új formát (vagy akár belsőt is). Ez lehet kifejezetten drasztikus, ahol csak a mechanika marad meg: remek példa erre a méltán híres és szeretett Small World, melyre talán senki se emlékezne, ha Philippe Keyaerts nem lépett volna túl az 1999-es, európai civilizációs témán, teljesen új köntösbe csomagolva egy akkorra már 10 éves játékot. De a hipertermékeny, egy évben akár 4-5 címet is jegyző Martin Wallace se lenne napjaink egyik legpopulárisabb alkotója, ha a mély nyomot hagyó, de egy kifejezetten apró közönségre szorítkozó, 2007-es Brasst ne porolta volna le egy folytatással párosított újrakiadással. Egy többszörösen díjnyertes, legendásan népszerű folytatással, amely 2020 végére végre magyarul is megérkezett!

BRASS: BIRMINGHAM

A Brass: Birmingham egyenes ágú folytatása annak a gazdasági stratégiának, amely az ipari forradalom idején, 1770 és 1870 között tesz meg minden játékost ipari forradalmárnak. Csakhogy ezt a háborút nem fegyverekkel és hangzatos jelmondatokkal kell megvívni, hanem egy olyan ipargépezettel, amely pókhálószerűen aknázza ki a régió településeiben rejlő lehetőségeket, gyárakkal és nyersanyag-kitermelő helyekkel, illetve az azokat összekötő csatorna- és vasútvonalakkal. Mindez két egymástól jól elkülönülő korszak során elevenedik meg: a játék első fele a csatornakorszakban játszódik, amikor csak a vízi közlekedés érhető el, a második felétől viszont már a vasutaké és a fejlettebb gyáraké a főszerep. A cél pedig a lehető legtöbb győzelmi pont megszerzése.

Az ehhez szolgáló térkép hatalmas: a címadó Birminghamen felül még több mint egy tucat további település hódítható meg, felvirágoztatva mind a saját, mind esetenként a riválisok birodalmát. A birodalmat, amit alapvetően négy potenciális ipar táplál: a fazekasműhely, a pamutgyár, a manufaktúra, valamint a sörfőzde. Specializálódni egyáltalán nem szükséges, sőt a diverzifikáció szükségszerű és valamennyire elkerülhetetlen, az ipari forradalom ugyanis se nem egyszerű, se nem olcsó mulatság. Minden játékos mindössze 17 fonttal kezd, és ebből kell kihozni a lehető legtöbbet.

Lehetőségből akad bőven, a játékosok a köreikben 2 akciót kell, hogy végrehajtsanak (kötelezően: a passzolás is kvázi akciónak minősül). Ez lehet építkezés (az említett gyárak lerakása), hálózat létrehozása (csatorna- vagy vasút lehelyezése), fejlesztés (hozzáférés magasabb szintű gyárakhoz), eladás (egy már felépített gyár eladása), kölcsön (30 font szerzése a banktól a bevételszint kárára) vagy kutatás.

Szénporból gyémántot

Utóbbi különösen magyarázatra szorul: kutatni nem új iparágat, technológiát kell, a kutatás itt a dzsóker lap szerzését jelenti. A játékot ugyanis kártyák fogják közre: mindenki kezében mindig 8 található (amíg el nem fogy a húzó pakli: ezt követően a kézből fogynak el a lapok), és minden egyes akcióhoz szükség van egyre. Kártyatípusból négyet különböztetünk meg. A városkártyák bármely iparlapka felépítéséhez használhatók az adott településen, a dzsóker városkártya bármely városkártyát helyettesít, az iparkártya révén egy, a lappal megegyező iparág telepíthető egy olyan városba, amely a saját hálózat részéhez tartozik, a dzsóker iparkártya pedig bármely más iparág-lapot helyettesít.

A hálózat a Brass univerzumának egyik legfontosabb eleme: egy játéktáblán levő város a hálózatod részének számít, amennyiben a városon van egy vagy több iparlapkád, vagy a város szomszédos egy vagy több útvonallapkával (csatornával vagy vasúttal). Ez a hálózat alapvetően határozza meg mind a terjeszkedés irányát, mind az építkezés pontos menetét, hiszen hálózat kell ahhoz is, hogy az építéshez szükséges esetleges nyersanyag is beszerezhető legyen.

Az épületek többségéhez vagy szén, vagy vas kell (magasabb szinten akár mindkettő), melyek alapvetően két helyről szerezhetők be: vagy egy már lerakott szénbányából/öntődéből, vagy a piacról. Ahhoz azonban, hogy a piac elérhető legyen, oda útvonalat kell kiépíteni. A szén és a vas alapvetően közös nyersanyag, az nem a saját készletbe kerül, hanem a fő játéktáblán, a nyersanyag-kitermelő helyen található, és szabadon felhasználható mindenki számára, függetlenül attól, hogy ki a termelőhely tulajdonosa.

Ebből ered az az alaptézis is, hogy a nyersanyagok esetében minden lerakott termelőhely nemcsak annak létrehozóját támogathatja, de a riválisokat is – és ez visszafelé is igaz. Amint ugyanis az adott bánya/termelőüzem nyersanyaga elfogy, a lapka átfordul: annak tulajdonosa ezáltal azonnal növeli a bevételszintjét (azaz a következő fordulóban már több pénzt kap), és egyéb extrához, például győzelmi ponthoz is juthat a korszak végén. A cél igazából pedig ez: felépíteni a nyersanyagtermelő helyeket és a gyárakat, majd értékesíteni azokat, mert a győzelmi pontot ez, a lapok átfordítása adja. Na meg a kiépített hálózat, ahol az ellenfelek által épített gyárak után is pont zsebelhető be – de ennek részleteibe inkább már ne is menjünk bele.

AZ IPARI MÓRIA

A Brass: Birmingham ugyanis egy feneketlen mélység: habár a rendkívül jól szerkesztett és elképesztően igényesen, gyönyörűen festő szabálykönyv a maga 10+2 oldalas hosszával azt az illúziót keltheti, hogy nem feltétlen egy komplex játékról van szó, de mégis az. A nehézsége a BGG skáláján nem véletlenül nyaldossa a 4-et. Ugyanakkor ez a komplexitás alapvetően nem a szabályok összetettségéből jön (ott fejvakarást az a rengeteg apró előfeltétel okoz, amely minden akciót körbebástyáz), hanem abból az irgalmatlan mennyiségű lehetőségből, ami a felszínből és az egymással a lehető legszorosabb kapcsolatot ápoló mechanikákból tevődik össze. A Brass a kicentizés játéka: a hozzávetőlegesen kétórás játékidő ellenére a rendelkezésre álló akciólehetőségek száma szinte teljesen kötött, a pénz kezdetben folyamatos problémát okoz, a terjeszkedésnek, a terveknek nagyon könnyen keresztbe tudnak tenni az ellenfelek, az agyégetés pedig egyszerűen elkerülhetetlen, sőt, igazából kötelező. Mert muszáj előre eltervezni a lehetséges akciókat, a terjeszkedés irányát és formáját, és néha muszáj reagálni is a semmiből felmerülő lehetőségékre és kihívásokra.

Galéria
Brass Birmingham dec1c0ceb19fb9d0715d
Kattints a galéria megtekintéséhez!

És ez a fő oka annak, hogy a Brass: Birmingham miért szerepel a társasjátékos listák csúcsán. Mert a feneketlen mélységű játékmenete hihetetlen eleganciával párosul, amely a hógolyóeffektus révén tesz olyan mágnássá, aki mindig résen van, a szakadék széléről is vissza tud táncolni, és mindig van legalább egy út előtte, amely a siker felé vezet. Az első tétova, céltalannak tűnő játék végére azért már összeáll a szabályrendszer, így a második-harmadik menet során szerzett tapasztalatok birtokában az összes későbbi próbálkozás már nem arról szól, hogy az ember sodródik az árral, hanem átgondolja, esetlegesen mit csinált rosszul korábban, hogy tud javulni, fejlődni. Minden egyes újrapróbálkozás egy teljesen új réteget képes lefejteni és új taktikák kidolgozására, a régebbiek csiszolására sarkall. Páratlannak ez persze nem nevezhető, másnak viszont igen: a közel tökéletes társasjátéknak.

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát