Igen, kifejezetten figyelem és észben tartom a Dice Tower alkotóinak véleményét, mégha nem is értek velük mindenben egyet (Themborne Games, reád nézek csillogó szemekkel!), a csapatból pedig Zee Garcia és Tom Vasel a két kedvenc, akiknél már nagyjából tudom, mire érdemes figyelnem, mire nem, hol találkozik össze az ízlésünk, minél kell hallgatni rájuk. A Project Elite pedig több szempontból is érdekesnek tűnt, már mindamellett, hogy Tom személyes kedvence, amit szinte minden listáján megtalálni: egyfelől olyan, mint egy igazi Gears of War-os hordamód amelynél özönlenek az idegen szörnyetegek, akiket le kell zúzni, másfelől pedig folyamatos az akció, miközben mindösszesen 2 perce van arra mindenkinek, hogy az adott fordulóban minden akcióját elvégezze. És ez baromira szimpatikus húzás. No, és persze ott vannak a minik és a bitang fegyverek...
Project Elite
- Partner: Asmodee UK
- Kiadó: CMON
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-6 fő
- Játékidő: átlagosan 60 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2,48/5
- Ára: Angliából 76 fontért már elérhető, nagyjából 32 200 forint, de itthon 30 ezer körül már kapható
A 2016-os, az Artipia Games és Drawlab Entertainment kiadásában megjelent Project Elite szinte legendássá vált, ezt pedig mind a gyenge artnak és a minik borzalmas minőségének, mind pedig az emellett is nagyon élvezetes játékmenetnek köszönhette. Legalábbis elméletben, de a gyakorlat is valahol ezt igazolja, elvégre 2020-ban már jött is az újragondolt, felturbózótt változat a CMON-tól, melynél a minőségre már (szokás szerint) nem lehet panasz, miközben jó alaposan sikerült feldobni a látványt. A Project Elite így vált sokak újbóli kedvencévé, hogy a Dice Toweren többször is belefussak, mint Tom Vasel egyik favoritja, ami alaposan felkeltette az érdeklődésem.
Idegen invázió
A meglehetősen méretes doboz tömve van minden földi jóval, így egy kétoldalas, nagyobbacska játéktáblával, számos kisebb-nagyobb kártyával, játékostáblákkal, rengeteg minivel és jelölőkkel. Természetesen, ahogy minden esetben, bőven van kiegészítő is, avagy, ha nagyon be akarunk gyújteni mindent, akkor a zsebünkbe is alaposan bele kell túrni, miközben a játék helyigénye is jelentősen megnő. De már az alap pakk is kimondottan tartalmas, miközben a szabályfüzet első teljes oldala próbálja megteremteni az alaphangulatot – ezt rövidítve maradjunk annyiba, hogy jönnek a vérszomjas idegenek, akik a Gears of War mintájára hordamódban özönlenek, miközben a játékosok (vagy a játékos, egyedül, de két karaktert irányítva) a társasban lévő elit katonákkal próbálják megfékezni őket. Rombolnak, robbantanak, gyilkolnak, begyűjtenek és lelépnek, méghozzá 8 fordulón át, fordulónként mindössze 2 percnyi akcióval.
Ezt a 2 percet pedig tessék komolyan venni, elvégre még egy időmérő stoppert is kapunk a dobozban, ha a telefonunk alap órája, esetleg a letölthető applikáció nem lenne elég, mégpedig nem ok nélkül. Mert ha már eldöntöttük, hogy milyen feladatnak és milyen nehézségi szinten akarunk nekiállni, akkor először elvégezzük a szükséges akciókat (esemény húzása, szörnyek és esetlegesen bossok beszületése, azonnali hatások érvényesítése), majd egy rövid tanácskozást követően jöhet a 2 perc háború, amikor mindenki a saját feladatát végzi a másikkal kapcsolatos minimális kontakt mellett. Ez azt jelenti, hogy a játékosok a saját kockakészletükkel dobnak, a kockákat pedig akárhányszor újradobhatják a kívánt hatás eléréséig, egyedül a szörnyek mozgása oldalt kell azonnal érvényesíteni, ami egy választott lényt mozgat odébb. Ezen felül viszont lehet mozogni, kutatni, de akár Rambo módjára lövöldözésbe is kezdhetünk, aminek eredményét kizárólag a lőtávolság, a rálátás és a külön kezelt találat-kockák eredménye határozza meg. Meg persze az, hogy milyen fegyvert használunk, milyen extra bővítésünk van rá és a többi. Ha végeztünk, jön az idegen megszállók köre a mozgási és támadási fázisukkal, majd kezdődik minden elölről.
És ez az egész roppant mód adrenalindús és izgalmas, élvezetes. Nem mindegy, hogy ki mit és hogyan teszt, hiszen csapatmunkáról van szó, elvégre ideális esetben legalább 3-4 személy küzd a közös célért, amelynek lényege, hogy a rendelkezésre álló fordulókon belül teljesítsük a fő célt (pl. felrobbantani bizonyos gépeket, amihez adott kockadobás szükséges), majd visszatérjünk a bázisra. Ha oda egy idegen teszi be a lábát, vagy meghal egy hős, esetleg letelt az utolsó forduló és a győzelmi objektívát nem sikerült teljesíteni, akkor a csapat bukta a küldetést. Ilyen szempontból tehát szigorú a játék, de a misszió, a játéktábla és a nehézségi fokozat (adott összetevőkkel) pont olyan szabadságot engedélyez, amivel a kívánt szintet “beállítva” még azok is nyugodtan nekiülhetnek a Project Elite összecsapásainak, akik amúgy nem annyira háborúzós gamerek, nem kedvelik a kifejezetten kooperatív társasokat. Itt ugyanis mindenki a saját dolgát végzi, amit más nem tud megmondani, mert nincs rá ideje. A 2 perc elég kevés, ráadásul folyamatos nyomás alatt tartja a feleket, különösen a remek app esetében, ahol még hangulatos zene és szolid szirénaszó is borzolja a kedélyeket.
Gyilkológépek
Nem is olyan régen került be a rovatba a Gale Force Nine kiadványa, az Aliens: Another Glorious day in the Corps, ami valamilyen szinte hasonló élményt kínál, de míg ott a jól ismert franchise-hoz mindenben ragaszkodva játszhattuk le az LV-426 eseményeit, valójában egy dungeon crawlerbe öntött, kampányalapú shooter formájában, addig a Project Elite még jobban az akcióra összpontosít, történet és a háttér minimális, avagy tényleg olyan érzete van az embernek, mintha egy videójátékos, hordamódra kiélezett kooperatív harcban küzdenénk egymás oldalán. A 2 perc nagyon szűkössé tud válni, ha éppen komoly döntések előtt állunk, amibe a szerencse is beleszólhat, a karakterek egyedi képességeivel, valamint a fejlesztésekkel, az idegen fegyverekkel (ezeket a bossok után kapjuk) és az extra eszközökkel azonban jó kis harci gépezeteket készíthetünk harcosainkból. Jópofa az is, hogy sérüléseink számának növekedésével kockáink száma csökken, hiszen egy-egy határértékre jutva “le kell zárni” egy-egy kockát, de lényegében a feladatok szimbólumainak dobása is jól működik, csak ugye jó alaposan rá kell menni a célra, miközben a szörnyetegek csak özönlenek és özönlenek…
És ez az özönlés valóban megtörténik, hiszen már egy-egy speciális hatás is a terhünkre lehet, miközben a kockadobásainkkal is az ellenség malmára hajthatjuk a vizet, mindemellett pedig akciónk előtt és után is sorban születhetnek be a lények, ha Fortuna asszony éppen nem áll az oldalunkon. Egyedül vagy ketten kicsit nehezebb megoldani a fellépő problémákat, de négyen már például keményen oda lehet csapni az ellennek, ami egy állandóan zajló, képzeletünkben folyamatos fegyver ropogással és sikoltozással/ordítással tarkított háborút eredményez, mely során mindig adott, hova kell menni és mit kell tenni, de az már rajtunk és a csapaton múlik, hogyan teljesítjük mindezt. Rendkívül hangulatos és pörgős játék a Project Elite, ami semmiben sem zseniális, mégis, annyira jól működik, hogy nehéz nem rajongani érte, nehéz nem remegve várni a következő összecsapást, amikor gyilkológéppé alakulva osztjuk az áldást. Persze, aki nem szereti az időlimitet, a miniket, a szerencsefaktort, az nem biztos, hogy oda lesz érte, de akit csak egy kicsit is vonz a téma és az elképzelés, az könnyedén új kedvencre lelhet benne.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, az Asmodee UK-nek!)
