A megjelenése óta gyakorlatilag hiánycikknek tekinthető A War of Whispers 2020 májusában keresett új mecénásokat, akik új gyűjtői kiadását, valamint első kiegészítőjét támogathatták. És támogatták is, a kitűzött célösszeg alig 2 óra alatt összegyűlt, idén februárra pedig minden címzett felé elindultak a csomagok – és a kiadó jóvoltából hozzánk is ez érkezett meg.
A WAR OF WHISPERS
- Partner/kiadó: Starling Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 30-60 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2,59/5
- Ajánlott fogyasztói ár: hozzávetőlegesen 18 000 forint
Az eredetileg 2019-es megjelenésű A War of Whispers a műfaját tekintve egy kompetitív stratégiai játék, 2-4 fő részére, melyben nem egy nemzet irányítása a cél, hanem egy komplett kémhálózaté, amely befurakodik a kontinens uralmáért harcoló királyságok legfelsőbb körébe, hogy ott az erőviszonyok manipulálásával támogassa a kiszemelt nációkat, az utáltakat pedig lehetőség szerint szabotálja.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a játék legelején mindenki kap egy hajszálvékony papírból készült karakterlapot, majd a lojalitás-sávra véletlenszerűen ráhelyezi az öt birodalom jelölőit. A játék végén győzelmi pontot kizárólag a városok adnak: a cél az, hogy lehetőség szerint azon birodalom uralkodjon a legtöbb városban, amely a lojalitás-sáv elején áll, mivel az itt található 4-es szorzót kell az uralt városokkal megszorozni. A második királyság már csak 3-as szorzóval rendelkezik, a következő 2-essel, a negyedik 0-val, az utolsó, utált birodalom pedig városonként egy győzelmi pont elvesztésével jár. A lojalitás-sávon a tokenek mindig képpel lefelé helyezkednek el, azaz titkosak, így mindenki csak találgathat, hogy ki melyik oldalt favorizálja, és melyiket próbálja aktívan vagy passzívan, a háttérből gátolni. Az pedig alapesetben csak a játék legvégén derül ki pontosan, hogy melyik játékos kinek a keze alá dolgozott.
A játék maga alig 4 fordulón át zajlik, előre meghatározott fázisok alapján. A kör alakú játéktér szekciókra oszlik, mindegyik egy adott birodalom tanácsának felel meg, és mindegyik tanácsban négy pozíció áll rendelkezésre, melyek egy-egy specifikus akciót biztosítanak. A kör elején, a kezdőjátékostól kezdve mindenki lerak egy ügynököt, feltöltve ezen pozíciókat: ez egészen addig tart, míg mindenki le nem rakott két ügynököt (2 játékos esetén hármat), ezt követően pedig az óramutató járásának megfelelően kell ténylegesen is végrehajtani az akciókat.
Az elérhető akciók repertoárja egy-két apró kivételtől tekintve igazából mindig ugyanaz: legfőképp az adott birodalom erejének növelése az új katonák telepítésével, esetleg ezen katonák mozgósítása, illetve egy szomszédos ellenség megtámadása. A csavar az, hogy amennyiben a lerakott ügynöktől balra üres, azaz ügynök által nem elfoglalt mező található, úgy ezen akciómező is használható, így egy játékos simán kihasználhatja a teljes tanácsot, ha a riválisok ezt engedik neki. A forduló végeztével – az első kört leszámítva – mindenki kötelezően kénytelen visszahívni egy korábban már lerakott ügynökét, a kezében tartott lapok számát 5-re kell redukálnia, majd minden kezdődik elölről, egészen az utolsó fordulóig, amikor is jön a kiértékelés.
TRÓNOK HARCA
Lapokat ugyanitt, a tanács egyik pozíciójának megkaparintásával lehet szerezni. Minden birodalom saját paklival rendelkezik, és mindegyik lap ugyanúgy épül fel – ezeken három képesség található, valamint a költség, amely mindig egy adott típusú lap eldobását jelenti (de maximum kettőét.) A repertoár nem annyira széles, a legtöbb elérhető tulajdonság alapvetően a támadás erősítéséről szól, de az utolsó minden esetben valami igazán különleges dolog, amely általában szembe szokott menni az alapszabállyal.
Kiváló példa erre a harc maga: alapvetően ugyan senki sem egy adott birodalmat irányít, de a tanács lehetővé teszi (sőt, igazából ez a lényege), hogy a sereg méretét növeljük. Minden birodalom egy fix területtel kezd a térképen (amely több régiót jelent), és ezeken átnyúlva kell megindulni a városok felé. Természetesen mindig csak a szomszédos, ellenfél által elfoglalt mező támadható meg (csak a kártyák nyújtanak ez alól kivételt), a harc pedig rém egyszerű: szimplán csak fogni kell a kiinduló régió haderejét, és áttolni azt egy szomszédos mezőre. Az elhalálozás mindig 1:1 arányban történik, azaz 3 támadó 3 védőt tud elintézni (és fordítva), így a győzelemhez, az adott régió elfoglalásához kötelező a túlerő. A helyzetet kicsit nehezíti, hogy bizonyos régiókban őrtorony található, amely azonnal 1 egységgel csökkenti a támadó haderejét. Alapesetben egy régióban csak 4 katona tartózkodhat, kivéve ott, ahol farm is van, mert a limit itt 6 fő.
Ezek fényében könnyű kitalálni, hogy minden a haderő felépítéséről és annak használatáról szól, lehetőség szerint minél ügyesebben. Nem ajánlott például csak az elsődlegesen favorizált birodalmat tápolni, mert a többiek számára úgy elég egyértelműen kiderül az igazi cél de az sem egy utolsó stratégia, ha öngyilkos hadműveletre kényszerítjük a nekünk győzelmi pont veszteséget hozó birodalom seregét. Persze csak mértékkel. A stratégia elég könnyen borul, amint a riválisok elkezdik összekutyulni az előzetesen kigondolt tervet – ilyenkor valahogy muszáj alkalmazkodni, végső esetben pedig kivárni az adott forduló végét, melynek során szabadon felcserélhető 2 lojalitástoken helyzete, ami a játék vége felé jön igazán jól, ha esetleg teljesen felborul az egyensúly. Ennek persze megvan a hátránya is, a megcserélt lojalitás ugyanis azzal jár, hogy az érintett tokenek publikussá válnak a többiek számára, akik így egy utolsó nagy hajrában elég jól keresztbe tudnak tenni...
Az A War of Whispers ezt az ármánykodást ráadásul nemcsak közérthető formában tálalja (a szabályok elmagyarázása tényleg nem tart tovább pár percnél, a játékidő pedig 45-60 percre rúg), de a Collector's Editionnél még a látványra sem lehet panaszunk. A száznál is több műanyag figurát tartalmazó új kiadás búcsút int az egyszerű, de funkcionális fakockáknak, helyet adva a nem túl jó minőségű, elég könnyen sérülő műanyag zászlóknak, a tanácsba beépülő kémtokeneket ennél strapabíróbb, díszesebb alakokra cserélve. Az alap változatban a városokat, a farmokat, az őrtornyokat mind a térképre nyomtatva kapjuk meg, ebben a verzióban viszont rendes 3D modellekkel, ami nemcsak megdobja az asztalképet, de az átláthatóságot is komolyan segíti, az egységekkel ugyanis túl könnyű letakarni az ikonokat, ezzel kisebb bosszúságot okozva.
Ami viszont sajnos ebben a kiadásban egyáltalán nem sikerült jól, az egyrészt a saját játékoslap (tényleg hajszálvékony, ráadásul sérülékeny), másrészt az elvileg javított szabálykönyv, amely túlságosan is tömören fogalmaz. Nemcsak, hogy nem fejti ki rendesen a főbb sarokpontokat, de teret hagy alternatív értelmezéseknek is, ami fundamentális problémákat okozhat, például a kártyák használata kapcsán. Azt sem árt kiemelni, hogy bár az A War of Whispers 2 fővel is működik, így mégsem ajánlott: egyáltalán nem teljesedik ki az ármánykodás és a konfrontáció, a kártyákat szinte nem is kell használni, és itt sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a véletlenszerű sorsolás ellenére mind a két oldal ugyanazon frakciókat kapja meg a lojalitás-sávjának elején. Utóbbira szerencsére van hivatalos segítség, egy (a dobozban érthetetlen módon nem megtalálható) szabálykiegészítés révén, amely draftolással igyekszik elhárítani ezt a kellemetlen szituációt.
Ezen nem éppen jelentős bosszúságokat leszámítva ugyanakkor kijelenthető, hogy az A War of Whispers egy egészen ötletes, pazar tálalású, kifejezetten érdekes stratégia, amely új oldalról közelíti meg a területfoglalós, blöffölős játékok műfaját. Teszi mindezt egyszerű szabályrendszerrel, rendkívül barátságos játékidővel, a ténylegesen is hasznos fejlesztéseket tartalmazó Collector's Edition révén pedig impozáns külsővel. Már csak a raktárkészlet problémáját kell megoldani, de az talán kisebb falatnak bizonyul, mint ezen örök harc megnyerése!
(A tesztpéldányt köszönjük a kiadónak, a Starling Gamesnek! A játék nem teljesen nyelvfüggetlen: a kártyák fordítása elérhető a BGG-n, de a szabálykönyvé nem.)
