A Karoling dinasztia uralkodásának alkonya és a viking-korszak központi évek között normális esetben nem nagyon van kapocs – már csak a meglehetősen széles időbeli szakadék miatt sem –, de a társasjátékok világa nem ismer lehetetlent, vagy olyat, amit némi ötletességgel, esetleg egy csipetnyi kis furfanggal ne lehetne áthidalni. Ebből pedig Shem Phillipsnek és a Garphill Gamesnek bőségesen jutott: az Új-zélandi alkotó és az általa vezetett társasjáték-gyár az elsők között lovagolta meg sikeresen a Kickstarter-hullámot. A Shipwrights of the North Sea során viking hajóácsként kellett megépíteni az Északi-tenger legnagyobb hajóflottáját, nyersanyagokat és mesterembereket szerezve. A sikeres kalapozás nem csak a közepesen összetett játékmenetnek, a könnyen megtanulható szabályoknak volt betudható, hanem a játék egyedi, karikatúraszerű látványvilágának is, amelyről ekkor még talán maga Shem Phillips sem sejthette, hogy élete talán legfontosabb fordulópontja lesz. És a miénk is.
BIRODALMI ÉPÍTŐK
A Shipwrights ugyanis nem szimplán csak egy sikeres játékként került be a történelemkönyvekbe, hanem egy olyan mérföldkőként, melyre egy komplett franchise-t sikerült azóta felhúzni. Egész pontosan egy trilógiát, az Északi-tenger hajóácsait ugyanis két további viking-tematikájú játék követte, és a második volt az, amely a Garphill Gamest és annak vezetőjét feltette a térképre. A 2015-ös Raiders of the North Sea egy olyan munkáslehelyezős mechanikába oltotta a vikingek hírhedt fosztogatását, melyben egymással versengő vikingek küzdöttek törzsfőnökük kegyeiért, és természetesen a legtöbb győzelmi pontért. A Raiders különlegessége elsősorban abban rejlik, hogy mindenki mindössze egyetlen munkással rendelkezik, de akár két akciót is végrehajthat a munka-fázisban egy borzasztóan egyszerű, mégis kifejezetten zseniális mechanikának hála. És ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ekkorra nemcsak sikerült tökéletesíteni és az Északi-tenger-trilógia minden szempontból egyedi, briliáns látványvilágát, de mellette még újdonságot is hoztak a mechanikába, akkor talán nem lepődünk meg azon, hogy 2017-ben még a Kennerspiel des Jahres jelöléséig is sikerült eljutnia. És bár a társasjáték-világot itthon is domináló A Mars terraformálása teljesen jogosan kapta meg abban az évben a vikingek helyett ezt a nemes kitüntetést, szerencsére 2018-ban a Mensa Select győzteseként a viking horda is hozzá jutott a maga jól megérdemelt szakmai elismeréséhez. Aki viszont azt hitte, a csúcsról innen csak lefelé vezethet az út, nos, tévedett.
Új-Zélandon ekkor ugyanis már javában készült egy teljesen új trilógia, amelynek első epizódja 2018 őszén robbantott, a magyar változat pedig idén nyárra futott be, hogy a fülledt napokat újabb ármánykodással dobja fel. A nyugati királyság építőmesterei ugyanis hiába repít előre az időben, egyenesen időszámításunk után 850-be, a Karoling dinasztia uralkodásának idejére, és hiába alakítunk vérszomjas harcosok helyett szofisztikáltabb építőmestereket, a küzdelemnek legalább akkora a tétje, mint amikor kikötőket, monostorokat és erődöket kellett rettegés alatt tartanunk pár évszázaddal korábban.
ÚJRAGONDOLT ALAPOK
Ezúttal is egy munkáslehelyezős játékot kaptunk: építőmesterként összesen húsz munkást használva gyarapíthatjuk nem csak a saját zsebünket, de egy település városképét is. A feladatunk és a célunk épületek felhúzása, és a lehető legtöbb győzelmi pont megszerzése. Természetesen ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nem kevés nyersanyagra lesz szükségünk: elsősorban a kő, a fa, valamint az agyag lesz az, amiből a leginkább gazdálkodhatunk, de emellett a specializáltabb projektek esetében aranyra és márványra is szükségünk lesz. Ezeket hagyományos kitermelőhelyeken (erdő, bánya) szerezhetjük meg, méghozzá egy munkás lehelyezésével... de ez nem egy Shem Phillips-játék lenne, ha nem csavartak volna ezen az ezeréves mechanikán. Amikor ugyanis a következő körben leteszünk egy újabb munkást, nem egy, hanem a lerakott munkások számával általában egyenértékű mennyiségű nyersanyagot kapunk. Így simán előállhat egy olyan helyzet, amikor az ötödik-hatodik körben (feltéve, ha ugyanoda raktunk a munkásainkat) már brutális mennyiségű fát, követ, anyagot zsebelhetünk be – vagy épp pont a riválisaink teszik ezt!
Mit lehet ekkor tenni? Olyan barátcsináló akcióba kezdeni, mint a túszejtés. A városházára lépve és adott mennyiségű pénzt befizetve egy vagy akár több helyről is (ez már a játékosok számától függ) elrabolhatunk egy vagy akár több színű munkást: egyrészt így szerezhetjük vissza a játéktérről a saját munkásainkat, másrészt így állíthatjuk meg a túlságosan is jól termelő riválisokat. A játékostáblánkon dekkoló rivális munkások nincsenek játékban, azokat csak súlyos pénz árán szerezheti vissza jogos tulajdonosa, de mi is pénzt csinálhatunk ebből, ha még előtte bedobáljuk őket a börtönbe, ahol minden rab után üti valami a markunkat.
A játékosok közti galád interakció miatt így sosem érezhetjük magunkat sem a nyeregben, sem biztonságban, mert bárki, bármikor keresztül húzhatja a számításunkat. És ez csak egy példa volt: az épületek felhúzásához szükségünk lesz segédekre is, a kiszemelt embert pedig elég sokféleképpen happolhatják el előlünk, ez pedig egy újabb kiváló súrlódási pont lehet. Akinek ez nem lenne elég, az még a komoly győzelmi pontokkal kecsegtető katedrálisépítésből is ki tud zárni másokat, ha jókor, jó időben cselekszik. Vagy ha épp saját magát lövi lábon azzal, hogy túl sokszor veszi igénybe a fekete piac szolgáltatásait, ahol nemcsak gyorsan lehet drága és költséges nyersanyagokhoz jutni, vagy épp a legjobb inasokat felbérelni, de közben még az erényünk is csökken. Ha pedig a tábla bal oldalán található erénysávon egyre lejjebb esünk, nemcsak a katedrális építésének lehetőségétől vágjuk el magunkat, de súlyos győzelmi pontveszteséget is el kell könyvelnünk. De legalább az adófizetés terhe alól kihúzhatjuk magunkat – úgyhogy valami jó is van abban, ha az ember átáll a sötét oldalra!
IRÁNY A BOLT!
A nyugati királyság építőmesterei minden túlzás nélkül az egyik legötletesebb, legszórakoztatóbb és legaddiktívabb munkáslehelyezős játék. Mechanikájába becsempészett újdonságai (melyek egy-egy része ismerős lehet például a Stone Age-ből), parádésan jó tálalása, két fő esetén is borzalmasan jól működő játékmenete okán is nevezhetjük egy modern klasszikusnak, de zsenialitása a legjobban akkor bukik ki, ha az ember már ismerősként mozog a Garphill-játékok világában. Ez ugyanis a Raiders of the North Sea egy mesteri evolúciója, amely szó szerint ugyanazon játékelemekkel és ikonográfiával hozott létre egy merőben eltérő, új játékot, anélkül, hogy az önismétlés vádjának akár csak egy az árnya is rávetülne. Ha csak egy játékot veszel meg idén, nem kérdéses, hogy melyik legyen az!
A nyugati királyság építőmesterei (erről bővebben a szeptember 12-én megjelenő szeptemberi PC Guruban olvashattok), a Raiders of the North Sea, valamint az Északi-tenger-trilógia többi játéka fantasztikus áron vásárolható meg a Szellemlovasnál – ők biztosították ezen tesztpéldányt, amit ezúton is köszönünk! Tekintsétek meg a náluk kapható Shem Phillips-játékokat!
