Üdvözlöm, hadnagy! Üljön le, az eligazítást megkezdjük!
A Medal of Honor egy kiváló sorozat volt, mielőtt a fejlesztők 2010-ben teljesen más útra terelték az afganisztáni hadszíntérre kalauzoló reboottal. A sorozat 2002-ben érte el a csúcspontját, aztán onnantól kezdve egyfajta lejtmenet kezdődött. Ha azok közé tartoztál, akiknek nem volt olyan PC-jük, amin annak idején az Allied Assault elfutott, akkor a Medal of Honor: Frontline neked szólt! Mondhatnánk, hogy ez a szegény ember Allied Assaultja, vagy egyszerűen csak az átdolgozott, konzolos megfelelője, de érdemes különálló, teljes értékű játékként tekinteni rá. Ha megkérdezel valakit a kedvenc Medal of Honor-játékáról, akkor többnyire az a válasz, hogy egyértelműen az Allied Assault viszi a prímet, de sokaknál a következő befutó egész biztosan a Frontline lenne, amely 2002 májusában jelent meg PlayStation 2-re, Xbox-ra és Nintendo GameCube-ra.
Rudolf Ulbricht von Sturmgeist nyomában
James Patterson hadnagy visszatér, hogy még több náci söpredéket öljön meg! Aki nem tudná, ő volt a néma főszereplő a sorozat első játékában, amely még PlayStation 1-re jelent meg, 1999-ben. James a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (Office of Strategic Services, vagyis az OSS) ügynöke, és hat küldetésen keresztül kell végigküzdened magad vele, és levadásznod egy veszélyes nácit, Sturmgeist-et, aki egy titkos projekt vezetője. A történet nem valami nagy szám, de már az a tény, hogy van egy központi gonosztevő, sokkal érdekesebbé teszi, mint a sorozat többi részét. Ahogy azokban, úgy itt is minden küldetés egy eligazítással kezdődik, amelyet a háborúról készült fotók és archív felvételek kísérnek. Minden küldetés több pályát tartalmaz, és ismét szépen csillogó medálokat szerezhetsz, ha teljesítesz bizonyos követelményeket. Minden pályán arany csillagot kell elérned, hogy az adott küldetésért medált kapj. Ezért általában meghatározott számú ellenséges katonát kell megölnöd, miközben az egészségi állapotodnak nem szabad egy bizonyos szint alá csökkennie. Ha bármelyik követelményt elbukod, bronz vagy ezüst csillaggal jutalmaznak, ami szintén mutatós, csak azért otthon mégsem előre teszed a családi vitriben. A küldetések során megnyomhatsz egy gombot, hogy megjelenjenek a tippek, ha elakadsz, és ez többször is nagyon hasznos – a Start gomb megnyomásával pedig megjelenik az adott cél, amit teljesítened kell.
A kampány egy kiváló felütéssel kezdődik, amelyben ismét partra szállhatsz Omaha Beachen, Normandiában. Ez nagyon hasonlít az Allied Assault emlékezetes pályájához, és akárcsak az a szint, ez is erősen kölcsönöz a Ryan közlegény megmentéséből. Ezután beszivárogsz egy német tengeralattjáróba, végigküzdöd magad Hollandián az Operation: Market Garden hadműveletben, mielőtt végül a németországi Gotha felé indulnál, hogy szembenézz Sturmgeisttel. Hagyományos Medal of Honor-módra a Frontline is filmes megközelítést alkalmaz, Michael Giacchino eredeti zenéje pedig a videójátékok egyik legjobb soundtrackje. A pályák változatos célokat tartalmaznak, mint például robbanóanyagok elhelyezése, dokumentumok ellopása, emberek megmentése, katonák kísérése, de lényegében semmi olyat, amit ne láttál volna már korábban. A lopakodós küldetések visszatértek, de nem olyan hangulatosak, mint az Allied Assaultban, vagy előtte az Undergroundban. Hiányzik belőlük a valódi feszültség, és nagyon szkripteltnek hatnak, bár vannak egész jól működő pillanataik. A PC-s nagytesóval ellentétben a Frontline mesterlövész szakaszai nem olyan borzalmasak, de a mesterlövészek megtalálása egyáltalán nem könnyű, mivel eléggé beleolvadnak a környezetbe, vagy tárgyak és építmények mögött rejtőznek.
Ellenség a... mindenhol!
Nagyon sokat méltatták annak idején a mesterséges intelligenciát a Frontline-ban, de mai szemmel már azért annyira nem hibátlan a helyzet. A katonák nem teljesen botok, de nem is a legokosabbak. Gyakran nekifutnak falaknak és tárgyaknak, és ugyanabban a helyzetben állnak, még akkor is, ha lövést kaptak. Egyébként ugrálnak, fedezékbe vonulnak, kihajolnak a fedezékből, hogy visszalőjenek, hasra vágódnak, és így tovább. Ha sikerül felvenniük az egyik eldobott gránátodat, akkor visszadobják, vagy esetleg még el is rúgják az útból. Ha van egy riasztó a közelben, akkor odarohannak. Bármennyire is furcsának tűnik, de az AI itt jobb, mint a 2007-es Airborne-ban. Az ellenség összes halálanimációja szkriptelt és nagyon drámai, de ez csak növeli a beleélést. Ha fejbe lősz valakit, majd nézed, ahogy megérinti a tarkóját, és a nem létező vért nézi a kezén, mielőtt összeesik, az egészen brutális. És igen, még mindig le lehet lőni a sisakot a nácik fejéről, és a fejlövések azonnali, instant halált jelentenek.
Vizuálisan a játék mára már kissé elavult, de egy korai Xbox-megjelenéshez képest meglepően tisztességesen néz ki. Érdekesség, hogy készült belőle egy HD verzió is az eggyel későbbi konzolgenerációra, és sokan (köztük én is) csak azért vették meg a 2010-es rebootot, mert ez is járt mellé, mégpedig teljesen ingyen. A hangeffektek viszont abszolút fenomenálisak. A mesterlövészpuska dördülésétől kezdve a lépések hangjáig, ez a játék bizony nagyon ott van a szeren. Amikor a földön mászkálsz, minden felületnek más hangja van, és ez tényleg segít jobban elmerülni az élményben. Az egyik szinten egy katonát kell kísérned egy farmon keresztül, hogy tankokat robbants fel, és közben csirkék és tehenek hangját hallod magad körül, minden irányból. A minél változatosabb hangeffektek kulcsfontosságúak abban, hogy a környezetet valósághűnek érezzük, és a Frontline ebben bizony jelesre vizsgázik.
Egy dicső kor szülötte
A játék kellő kihívást biztosít, egészen a negyedik küldetés végéig, amikor hirtelen átcsap pokoli szívatásba. Ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy ha meghalsz, akkor a teljes pályát elölről kell kezdened – igen, itt nincsenek ellenőrzőpontok. A játékmenet egy része pedig a vége felé már abszolút kiszámíthatóvá válik. Például szinte bármelyik MG42 használata azt eredményezi, hogy német katonák özönlenek elő valahonnan. Ha nem használod az MG42-t, a szkript nem triggerelődik, és a németek nem jönnek. A lőtáv pedig újfent elég furán működik, és akárcsak az Allied Assaultban, úgy itt is olyan ellenségek lőnek rád, akiket néha egyáltalán nem is látsz.
A Medal of Honor: Frontline mindezektől függetlenül egy remek FPS a 2000-es évek elejéről. Hangulatos, szórakoztató, és igazán méltó darabja a szériának. Akkor jelent meg, amikor a sorozat a csúcson volt, és ez érezhető is: mindent tartalmaz, ami a korábbi címeket – de főként az Allied Assaultot – időtálló klasszikussá tette, kidolgozottabb történetével pedig tud újat mutatni még a veterán MoH-fanoknak is. A HD verzió több sebből vérzik, de ha sikerül valahonnan az eredetit beszerezned, akkor egy nagyszerű világháborús FPS-élményben lehet részed!
Az eligazításnak vége, hadnagy! Leléphet!
