2004-re a Gearbox fejlesztőcsapata Randy Pitchforddal az élen kockázatos döntéshez érkezett. A csapat hatalmas elismerésre tett szert különböző kiegészítők és portok készítésével (ők feleltek például a Half-Life ikonikus Opposing Force és Blue Shift csomagjaiért, és az eredeti Half-Life meglepően jól sikerült PS2-es portjáért, de még a Halo: Combat Evolved első PC-s változatáért is), saját címmel azonban még nem rendelkeztek, a tervük pedig nem akármilyen játék készítése volt, hanem valami, amelynek révén kitörhetnek és legendássá válhatnak – vagy rosszabb esetben elbukhatnak és teljes addigi karrierüket derékba törhetik.
Hogy növeljék a kockázatot, játékukat második világháborús FPS-nek tervezték, egy olyan kategória darabjának, mely az első Medal of Honor-részek, a Return to Castle Wolfenstein és a Call of Duty óta lényegében már réges rég túltelítette a piacot, mind konzolos, mind asztali PC-s platformokon. Pitchford és csapata azonban biztosak voltak a dolgukban, és célirányosan olyan élmény megalkotását tervezték, amelyhez foghatót még nem tapasztalhattak a háborús játékok rajongói. A Brothers in Arms: Road to Hill 30 így több tekintetben szakított a műfaji hagyományokkal. Egy epikus, háborús filmeket idéző mozgalmas akcióorgiára hajazó, a háború fő eseményeit, bevetéseit vegyítő vetélytársak helyett a hangsúlyt egyetlen kis osztag kalandjaira helyezte nyolc napon keresztül, a D-napot követő franciaországi hadműveletekre fókuszálva. A játékosok Matt Baker őrmester szerepében vezethették csapatukat a lélekölő ütközetek során, melyek a harcot mindenféle epikusságot nélkülöző, kis, zsúfolt csatatereken játszódó gyors tűzharcok formájában prezentálta, pontatlan, nagy távolság esetén gyakorlatilag használhatatlan fegyverekkel. A Gearbox a játék taktikai részének kialakításához John Antal egykori katonaezredest hívta segítségül, aminek hála a játékosok a viszonylag egyszerű kezelőfelület ellenére embereikkel olyan taktikákat alkalmazhattak, mint a fedezéktűz vagy a hátbatámadás. A Gearbox ráadásul külön hangsúllyal optimalizálta a játékot az Xbox Live többjátékos szolgáltatásaira, ezért megjelenését követően a konzol egyik legnépszerűbb többjátékos címe lett. Mindössze néhány héttel az Xbox-os debütálást követően a játék megérkezett PC-re, illetve PS2-re is, ám utóbbira egy mind grafikailag, mind az NPC-k mesterséges intelligenciája terén lebutított port született.
Területfoglalás
A hatalmas sikert követően a Gearbox nem tétlenkedett, és alig hét hónappal később, 2005 októberében megérkezett a folytatás/standalone kiegészítő, az Earned in Blood, melynek fejlesztési ideje a Gearbox számára pont elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy még letisztultabb, komplexebb és lenyűgözőbb formára hozza a sikeres receptet. Az Earned in Blood főhőse a Road to Hill 30 eseményei során NPC-ként szereplő Joe „Red” Hartsock őrmester, akivel a játékosok egy más szemszögből élhették újra a RtH30 eseményeit, majd azok folytatását a normandiai hadműveletek részeként. Az Earned in Blood az új fegyverek, járművek és többjátékos pályák mellett jelentősen megreformálta az ellenfeleket irányító AI-t is, így a német katonák immár nem egy viszonylag jól behatárolt kis területen belül mozogtak és tüzeltek, hanem képesek voltak a játékoshoz hasonló taktikákat bevetni. A javított AI-nak köszönhetően a játék pedig egy Skirmish módot is kapott, melyben a játékos botok ellen küzdhetett megadott küldetések teljesítése közben, a játék csataterei pedig sokkal nyíltabbak, nagyobbak lettek, több potenciális útvonallal, fedezékkel és taktikai lehetőséggel.
A két rész hatalmas sikert aratott, a világháborús játékok túltermelése ellenére váltak klasszikussá, és betonozták be a Gearbox csapatát AAA-kategóriás játékfejlesztőként. Nem is fért hozzá kérdés, hogy Baker és Hartsock kalandjai egy harmadik felvonásban is folytatódnak – ám még mielőtt erre sor kerülhetett volna, a Ubisoft tett egy nem túl megfontolt lépést a kézikonzolos játékosok meghódítása érdekében. Így született meg 2006-ban a Brothers in Arms: D-Day PSP-re és a Brothers in Arms DS Nintendo DS-re 2007-ben. A D-Day a Road to Hill 30 és az Earned in Blood legemlékezetesebb küldetéseit próbálta átportolni PSP-re – nem túl fényes eredménnyel, hála a konzol limitációinak és FPS-ek irányítására borzasztóan kényelmetlen kezelőfelületének. Míg a DS egy egészen lenyűgöző 3D-s akciójáték lett a Nintendo kézikonzoljára, mely sajnos pont a Brothers in Arms-széria lényeges elemeit és hangulatát dobta el a portolás során.
A diadal éve
Ám hiába lettek gyengék a konzolos portok, arról gondoskodtak, hogy a széria éves rendszerességgel termeljen egy új részt, egészen 2008-ig, amikor is nem kevesebb mint öt Brothers in Arms-játék jelent meg a különböző platformokra. Ezek közül a reflektorfényt leginkább a Hell’s Highway élvezhette, mely a széria harmadik hivatalos felvonása volt, ennek örömére pedig lecserélte az Unreal 2 alapú eredeti motort egy Unreal 3-asra, és egy bámulatosan szép, az előző két rész erősségeit minden tekintetben ötvöző új felvonás keretein belül kalauzolta el Baker és Hartsock csapatait a holland Market Garden hadművelet során játszódó küldetésekre. Sajnos azonban minden előnye ellenére a Hell’s Highway már kissé áldozatául esett saját hírnevének és a Gearbox időközben egyre növekvő ambícióinak is. A játék a világháborús FPS-ek korának végén jelent meg, hangulatában és prezentációjában pedig az eredeti irányvonal helyett már erősebben merített a CoD és a Medal of Honor filmekre hajazó, látványosabb és epikusabb irányából is (nem is beszélve a regenerálódó életerőről, mely bár a korszak közel minden FPS-ébe bekerült, a BiA esetén borzasztóan stílusidegennek érződött), eladásai és fogadtatása így némileg gyengébbre sikeredett az előző részeknél (amin nem sokat segítettek az olyan rókabőrgyanús marketinghúzások, mint a John Antal által írt regényváltozat vagy a Dynamite Entertainment által kiadott képregényadaptáció).
A Hell’s Highway azonban talán még nem is okozott volna akkora kárt a sorozatnak – a probléma inkább az volt, hogy a 2008-ban megjelent további négy rész is szinte kivétel nélkül a Gearbox és a Ubisoft elvárásai alatt teljesített. Az N-Gage-re kiadott Brothers in Arms a 2007-es DS-változat lebutított változata volt, az iPhone-ra kiadott, ugyanebből az alapból táplálkozó Hour of Heroes pedig ugyan sokkal jobban ültette át az eredeti élményt az új platformra, sajnos az iPhone érintőképernyője még nehezebb irányítóeszköznek bizonyult a nem kimondottan FPS-ekre optimalizált DS-nél is. Az Art of War talán a széria legjobb fogadtatásban részesedett mobiltelefonos kirándulása, ám 2D-s felülnézetes lövöldözős játékként szinte felismerhetetlen, míg a Nintendo Wii-re megjelent Double Time – mely a Road to Hill 30 és az Earned in Blood pályáit ültette volna át a mozgásérzékelős irányításon alapuló konzolra – már eleve ott elrontotta a dolgokat, hogy a gyengén sikerült, grafika és AI terén is alsóbbrendű PS2-es portokat vette alapul, így a játékosoknak a mozgásérzékelős irányítás mellett a néha tereptárgyakon fennakadó csapattársakkal is meg kellett birkózniuk.
Visszavonuló
2008 ahelyett, hogy a széria legdicsőségesebb éve lett volna, gyakorlatilag oda vezetett, hogy azóta egészen a mai napig mindössze két Brothers in Arms-játék született – okostelefonokra, erős mikrotranzakciós elemekkel, a klasszikus széria védjegyeinek alig felismerhető, lebutított változataival. A Gearbox időközben valóságos aranybányára tett szert a 2009-ben indított Borderlands-szériának köszönhetően, így amikor a 2011-es E3 során leleplezték a Furious 4 névre keresztelt negyedik részt, a korábbi részekkel szinte minden tekintetben szakítottak, és a drámai, realisztikus háborúábrázolás helyett egy leginkább a Borderlands- és a Wolfenstein-szériák ötvözeteként jellemezhető, teljesen elborult kooperatív játékot mutattak be az érthető módon felháborodott rajongóknak. A Gearbox a visszajelzések nyomán előbb a Brothers in Arms címet vette le a Furious 4-ról, majd lényegében szőnyeg alá is söpörte azt, a mai napig nem esett szó az esetleges megjelenésről, sem a valódi Brothers in Arms 4-ről, azt leszámítva, hogy a játék természetesen készül. A megjelenés óta maga a Gearbox is átalakult – az utóbbi évtized során, ahogy arról több évtizedértékelő toplistánkban is megemlékeztünk, a kiadó számos nem túl kellemes botrány okozója vagy részese lett az Aliens: Colonial Marines katasztrófájától kezdve a jobb sorsra érdemes Battlebornig. Egyenlőre csak az a biztos, hogy bár a Brothers in Arms-széria nem halott, nagyon életjelet sem ad magáról – ez azonban semmit sem von le az eredeti trilógia erejéből, mely még 15 év után is ugyanolyan lenyűgöző, emlékezetes játékélményt nyújt.
