Egészen a tavaly szeptemberben megjelent EA Sports FC 24 megjelenéséig kérdéses volt, hogy vajon a FIFA név nélkül is sikeres tud-e lenni az Electronic Arts nagy múltra visszatekintő focis szériája, a számok alapján viszont még túl is teljesítette a cég a FIFA 23 sikerét, szóval nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a sorozat a jogok nélkül is él és virul. Persze a FIFA a szakítást követően sem fog lehajtott fejjel távozni a pályáról, hiszen állítólag a 2K esernyője alatt lelt új otthonra a franchise, ami abból a szempontból mindenképp izgalmas, hogy így az EA-nek is fel kell majd kötnie a gatyát a jövőben. Szeretnénk azt mondani, hogy a Cristiano Ronaldo által megtámogatott UFL is fontos tényezője ennek a meccsnek, de az eddig látottak alapján nem nagyon fog tudni labdába rúgni az említett titánok mellett, szóval a futball kedvelők számára egyelőre marad a várakozás.

ea-sports-fc-25-electronic-arts-foci-futball.jpg

Szerencsére már nem kell olyan sokat dekázni az EA Sports FC 25 megjelenéséig, legalábbis abban az esetben, ha hihetünk a már számos alkalommal bizonyított billbil-kunnak. A neves informátor ugyanis a Dealabs oldalán értekezett arról, hogy 2024. szeptember 27-én léphetnek ismét pályára a virtuális labdarúgók, megelőzve ezzel az őszi dömpinget. A szivárogtató emellett arra is kitért, hogy a Standard kiadás 69,99 dollárba (tehát a mostanra megszokott AAA összegbe), míg az Ultimate Edition 99,99 dollárba fog kerülni, utóbbi verzió pedig már csak azért is megérheti a foci szerelmeseinek, mert 7 napos (!) korai hozzáférést biztosít az újdonságok kiismeréséhez – már amennyiben lesznek.

Ahogy az lenni szokott, az EA Play előfizetők sem maradnak hoppon, hiszen egy 10 órás próbaverzió keretében hallgathatják a szurkolók kiáltásait, ám azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen platformokon – a PlayStation Game Size szerint PS4-re is befut a játék, ha pedig így lesz, akkor egyértelmű, hogy az Xbox One-t sem fogja kihagyni. A megjelenési dátum és a platfotmok listája természetesen nem hivatalos forrásból származik, tehát nem árt fenntartásokkal kezelni őket, mindenesetre a korábbi FIFA-játékok (valamint az EA Sports FC 24) is szeptember végén jelentek meg, szóval van okunk bizakodónak lenni.