Elmúlt a nyár, erről az időjárás is tanúskodik, na meg a videojátékok piaca, ugyanis véget ért a nyári uborkaszezon, immár sorra jelennek meg a nagyobb címek. A sort mindjárt a sportjátékok nyitották, de van itt kiegészítő és kedvelt sorozat következő része is. Lássuk, mit kínált szeptemberben a PS Store.

Final Fantasy VII Remastered

Miközben a Final Fantasy VII remake-jére várunk, befutott a 8. rész remasterelt változata. A feljavított grafika mellett a játékmenetre hatást gyakorló, opcionális funkciókat is kapunk, hogy ezzel is érdekesebb legyen a Galbadia Köztársaság megállítása.

NBA 2K20

Nem telhet el év 2K sportjáték nélkül, szóval idén is megérkezett menetrend szerint az NBA következő felvonása. A program javított grafikával és játékmenettel, valamint a Neighborhood nevű nyitott közösségi térrel került a digitális bolt polcára.

Monster Hunter: World – Iceborne

A Monster Hunter: World hatalmas sikert aratott és máig folyamatosan frissül kisebb dolgokkal, de most megérkezett az első, egyben utolsó nagy kiegészítő, az Iceborne is, amelyben új küldetéseket, szörnyeket fegyvereket páncélokat és történetet kapunk.

NHL 20

Feljavított kommentárokkal, egyedibb karakterekkel, új játékmóddal, köztük az Eliminatorral, összesen 45 fajta lövésvariációval érkezett meg az ősz folyamán az NHL 20, amely a jéghoki szerelmeseinek okozhat örömet.

Borderlands 3

Az ősz első hónapján a veszélyes határvidékre is visszatérhetünk, sőt a Borderlands 3 már ennél is messzebbre merészkedik, ugyanis elhagyhatjuk Pandorát, hogy más, talán még annál is veszedelmesebb világokon kutassunk a gazdagságot ígérő Vaultok után.

FIFA 20

Ha nem vonz se a kosárlabda, se a jéghoki, de szeretnél valami sportjátékkal játszani, esetleg a bőr rúgása áll a szívedhez közel, akkor jó hírünk van: szeptemberben megjelent a FIFA 20, amelyben a megszokott játékmódokon túl visszatért az utcai foci, a Volta.