A Camel 101 a rettegésre vágyókra gondolt a legújabb játékával, a Syndrome ugyanis egy klasszikus túlélőhorror lesz, az ígéretek szerint lebilincselő környezettel és érdekes, eszes ellenfelekkel, valamint egy olyan fordulatos történettel, amiben semmi sem az, aminek elsőre látszik.

A Bigmoon Entertainmenttel közösen fejlesztett programban a helyszín egy űrhajó lesz, a főszereplő pedig a legénység egyik tagja, aki éppen felébredt a mélyalvásból. A bárka elsőre üresnek tűnik, de rövid kutatás után kiderül, hogy egyedül maradtunk -- illetve nem teljesen. Azok, akik nem haltak meg, átalakultak valamiféle szörnyekké, és természetesen minden áron azon vannak, hogy hősünket is a túlvilágra küldjék.

A támadásokkal szemben nem mindig tudunk védekezni a hibernációból felkeltett gyenge testünkkel, de amúgy sem szabad meggondolatlanul bánni a munícióval, a készletek ugyanis végesek. Az eszünkre kell támaszkodni, és mérlegelni, mikor álljunk bele a harcba, és mikor fújjunk visszavonulót. Fontos az is, hogy megfigyeljük a vadászainkat, ezek fajtái ugyanis másképpen viselkednek, így nekünk is más és más taktikát kell használnunk ellenük.

A Syndrome a tervek szerint a jövő év második negyedében fog megjelenni PC, Xbox One, PS4, illetve Macintosh és Linux platformra. PC-n Oculus Rift támogatás is lesz, a még jobb beleélés érdekében.