Harmincöt év nem kis idő, videójátékos mércével nézve majdnem át is fogjuk vele a modern gaming szinte teljes szakaszát. Mario 35 éve lett igazán nagy sztár a Super Mario Bros. alapvetéssel, amelyet garantáltan játszottál már, ha máshol nem, akkor emulátoron vagy a minden szomszéd kissrácnál elérhető sárga kazis NES-kópián. A programot kívülről-betéve ismerjük, de a Nintendo és az Arika párosa így is képes volt feje tetejére állítani a konvenciókat.
Igen, az Arikának köszönhető a Tetris 99 battle royale megközelítése is, a képlet pedig majdnem teljesen ugyanaz. A 99 játékos helyett viszont most 35 gamer nyomul az eredeti játékkal. Hogy ez technikai korlátok, gameplay-akadályok miatt, vagy az évforduló végett lett harmincöt, az mindegy is. A lényeg, hogy nyomuljunk előre szépen az időkorláttal bíró pályákon, és extra másodperceket zsebeljünk be azzal, hogy az ellenfelek fejére ráugrunk. Ha duplán veszünk fel pl. egy virágot, vagy nagyot ugrunk a pálya végi zászlórúdon, akkor máris további másodpercek kövérítik a visszaszámláló értékét. Az érmék összegyűjtése után, gombnyomásra húsz coint akár be is dobhatunk egy virtuális nyerőgépbe, amely véletlenszerű power uppal segíti a futamot. Egyszerű az egész, mint a karikacsapás!
Meghalni az egyre fogyatkozó idő lejártával, esetleg szakadékba eséssel lehet. Ezek következtében pedig a többiek játékának függvényében a battle royale-lista adott pozíciójában találod magad. De mi van az ellenfelekkel? Itt jön a játék nagy trükkje, ugyanis a rosszfiúk ugyanúgy életveszélyesek, mint az eredeti játékban, de a legyőzött lények átkerülnek a másik (adott esetben stratégiailag választott) játékos képernyőjére. Ha a halas pályáról dobsz át egy Cheep Cheep-et az (1-2) bugyraiban szvingelő ellenfélre, akkor azt. Ha magát Bowsert, akkor őt, de a játék eredeti terveivel ellentmondásban egy teljesen véletlenszerű pályapozícióba repül a főgonosz. Az tehát a lényeg, hogy a későbbi pályákról durvuló szörnyikékkel jól megszívathatod a többieket. Ebben rejlik a játék sava-borsa, ha pedig csillagot szerzel vagy virágot, és épp rengeteg ellen zúdul a nyakadba (már-már Mario Maker-jellegű „minden izeg-mozog a pályán” agykukira gondoljatok), akkor a taktikus power-up-használattal visszaverheted a támadást, és a sok kombó-találat miatt az órád is felpörög. A játék néhány napja jelent meg, és napról-napra érezni, hogy egyre jobban belejön a közösség a Máriózásba, aminek köszönhetően a kezdeti könnyed haladást egyre nehezebb battle royale küzdelmek váltják fel. És akárhogyan is, azért az eredeti Mario irányítása (a maga kontextusában tökéletes mivolta ellenére is) kicsit ragadós, és túl sok múlik a lendületen. Beletelik jó néhány meccsbe, amíg az ember az eltelt évek után ismét izommemóriába pakolja a játék irányítási karakterisztikáját.
Hogy mi a két komolyabb baj a fenti, amúgy zseniális koncepcióval? Egyrészt, hogy március 31-én a Nintendo kilövi a szoftvert a felhozatalból, így maga az egész program egy "limited event" a Nintendo Online-előfizetők részére. Másrészről az eredeti SMB-játékot kicsit elhasználja az adddiktív csatározás. Kőkeményen rá lehet függni a SMB35-re, és a hosszúra nyúló endgame szakaszokat nem számítva egy idő után bizonyos pályák is unalomba fulladnak. Hogy mikor fogom ezek után az eredeti SMB-t a kezembe venni? Lehet hogy évekig nem vágyom majd vissza... De persze az is lehet, hogy a polcra, gyűjtői példánynak berendelt új Game & Watch kütyüt sem fogom a dobozában tartani, és az üres, Switch-mentes perceimet is Super Mario Brosozással fogom tölteni. Örök játék, örök értékek, ahogy szokták mondani. És egy újabb Nintendo-bravúr – boldog szülinapot, Mario!
