• Június 22-én debütál a Super Magbot
  • Ez egy olyan platformer, ahol ugrálás helyett egy mágnessel közlekedhetünk
  • A játék PC-re és Nintendo Switch-re érkezik

Kreatív és izgalmas indie címekből sosem elég, és jól tudják ezt a kiadók is, hiszen sorra érkeznek az ilyen projektekről szóló hírek. Tegnap például egy izgalmas indonéz túlélő platformert mutathattunk be nektek az Escape from Naraka képében, ma pedig kiderült, hogy a Super Magbot végül június 22‑én debütálhat PC-re és Nintendo Switch-re.

Maga a játék elsőre egy teljesen átlagos platformernek tűnhet, azonban a fejlesztők húztak egy merészet, és egy az egyben kivették belőle az ugrálást. Aggodalomra azonban semmi ok, a Super Magbotban így is jelen lesznek a zsánerre jellemző, villámgyors és precíz mozgást megkövetelő szakaszok, csak épp ugrálás helyett a mágneses erők kihasználásával teljesíthetjük majd ezeket.

super-magboy-bejelentes-01.jpg