A GDC nemrég készült, a játékipar jelenlegi helyzetét taglaló felmérésből megtudhattuk, hogy hiába népszerűek a konzolok, a fejlesztők ma már sokkal jobban odafigyelnek a PC-s piacra, mint néhány évvel ezelőtt, ebből adódóan pedig különösen furcsának hat, hogy a Rockstar Games továbbra is köti az ebet a karóhoz, és csak később költözteti a GTA 6-ot személyi számítógépekre. A Take-Two a legutóbbi negyedéves beszámolójában ismét megerősítette, hogy idén ősszel (a pontos dátum sajnos nem ismert) robban be a Grand Theft Auto-széria következő, az eddigi állítások alapján minden más címet kispadra ültető felvonása, az IGN pedig még a jelentés előtt mikrofonvégre kapta a kiadó vezérigazgatóját, Strauss Zelnicket – a beszélgetés során értelemszerűen a PC-s verzió érkezése is szóba került. 

A CEO az interjú keretében elismerte, hogy a PC egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a játékipar torájából, olyannyira, hogy szerinte egy multiplatform alkotás esetében a teljes eladás 40%-a is származhat ebből a masinából, ugyanakkor aláhúzta, hogy a Rockstarnál mindig is a konzolok élveztek előnyt, ez pedig most sem lesz másként. Kiemelte továbbá, hogy a PC (újbóli) térnyerésében a jelen generációs konzolok iránti csökkenő érdeklődés is közrejátszik, ez a tendencia pedig egészen addig fog folytatódni, amíg a Sony és a Microsoft elő nem rukkol a következő hardverekkel. Ennek kapcsán azonban megjegyezte (és most jön a lényeg), hogy egy-egy játék gond nélkül fellendítheti az érdeklődést a mostani gépek iránt, a GTA 6 pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik.

„Amikor egy nagyobb cím kerül a piacra – és ilyenből elég sok érkezik –,  az általában képes megdobni a [konzolos] eladásokat” – mondta Zelnick. „Szerintem idén is erre készülhetünk, a 2025-ös menetrend alapján ugyanis jelentős fellendülés várható a konzolok értékesítése terén, és nem csak miattunk, hanem mások miatt is. Szóval nem aggódom emiatt” – tette hozzá. Tekintve, hogy sokak szerint a GTA 6 lesz a PS5 Pro legfőbb erőpróbája, mi is úgy gondoljuk, hogy a megjelenést követően eléggé megnő majd a kereslet a Sony félgenerációs ketyeréje iránt, de bizonyára akadnak olyanok, akik hírünk alanya miatt fognak beruházni új gépre (legyen az PlayStation vagy Xbox) – én legalábbis ismerek olyat, aki a Red Dead Redemption 2 debütálása után vett anno PS4-et. Ha minden a tervek szerint halad, még idén kiderül, mennyire ugrottak meg az eladások a sandbox miatt, ám ennél valamivel égetőbb kérdés, hogy meddig kell várniuk a PC tulajoknak.

A borítóképek forrása: Rockstar Games, GamesIndustry.biz