Több támadás is éri mostanában a Netflixet, amiért egyre silányabb saját gyártású filmeket és sorozatokat ad ki, sokszor pont annak ellenére, hogy a cég amúgy hatalmas pénzeket tol ezekbe a projektekbe (lásd legutóbb: Különösen veszélyes bűnözők). De aztán mégis, mikor rakom össze az év végi toplistákat, a Netflix valahogy mindig leuralja az egészet, és ez idén sem lesz másképp. Nyerd meg az életed, A cseresznye vadiúj íze, Mise éjfélkor… és az év legnagyobb meglepetése: az Arcane. A sorozat igen szép hátszelet kapott, a Riot Games és a Netflix is maximálisra tolta a hype-mérőt, aminek az eredménye az lett, hogy nemcsak a sorozat alapját képező League of Legends-rajongók, de mindenki más figyelme is az Arcane-re terelődött. A Netflixnek sem ez az első videójáték-adaptációja. Ott volt már a Castlevania (kiváló) és a Dragon’s Dogma (kevésbé kiváló), de a jövőben lesz Shenmue, Cuphead, Cyberpunk, Tomb Raider, Splinter Cell, Resident Evil, meg talán valamikor Watch Dogs is, szóval képernyőre adaptált videójátékos tartalmak terén bőségesen el leszünk látva.
Kezdjük az alapanyaggal. A League of Legends pont annyira remekül alkalmas egy ilyen feldolgozásra, mint mondjuk, a World of Warcraft, ugyanis a világa hatalmas (és egyre csak bővül), karakterei pedig rendkívül változatos egyéniségek, kidolgozott háttértörténetekkel. Már a legelső részben is annyi utalást és easter egget kapnak a LoL-fanok, hogy komplett esszét lehetne írni belőle. Számtalan ismerős helyszín, karakter, tárgy, fegyver, és még megannyi apróság található a sorozatban, amik tényleg képesek mosolyt csalni még azok arcára is, akik ma már nem aktív játékosok, de mondjuk a LoL felfutásának idejében, a 2010-es évek elején sokat játszottak a híres MOBA-val. A fan service tehát adott, de mi a helyzet azokkal, akik egyáltalán nem ismerősek Runeterra világában?
A sorozatot úgy kellett felépíteni, hogy azok is élvezhessék, akik életükben nem játszottak egyetlen LoL-meccset sem, és maximum hallomásból (vagy még úgy sem) ismerik a játékot. Nos, ebből a szempontból is jelesre vizsgázik az Arcane, és ez elsősorban az írók érdeme. Sikerült egy olyan masszív, átgondolt, kidolgozott karakterekkel megtöltött történetszálat összerakni, ami teljesen laikusként is azonnal magával ragadja a nézőt. A játék világa (Runeterra) hatalmas, ezért csak apróbb részletekben ismertetik meg mindezt a nézővel (nyilván, hogy maradjon valami a többi évadra is), így most két konkrét helyszínt kapunk: Piltovert, ahol a technikai fejlődés szárnyal, az égboltot gőzhajtásos léghajók szelik, a Felvégen pedig a gazdagok élik tehetős mindennapjaikat, emellett pedig az Alvilágot. Utóbbi szöges ellentéte Felvégnek, rablók és haramiák lakhelye, nem utolsó sorban pedig ebből lesz a későbbi Zaun. Főszereplő párosunk, Vi (Hailee Steinfeld) és Powder (Ella Purnell) is itt nevelkednek, a helyi jóságos bandavezér Vander (JB Blanc) óvó tekintete alatt. Csakhogy a dolgok hamar elromlanak.
Egy tragédia után Vi és Powder elszakadnak egymástól. Több évet ugrunk előre az időben, miközben Felvégen Jayce (Kevin Alejandro) és Viktor (Harry Lloyd) a mágiát a tudománnyal kombinálva létrehozzák a Hextechet, ami az egész város, sőt Runeterra számára is egy új kort hoz el. A változás szele az Alvilágot is érinti. Az egyre nagyobb nyomor és kilátástalanság hátán felkapaszkodott bűnöző, Silco (Jason Spisak) uralja a területet, és Powdert is ő nevelte fel, saját lányaként, aki immár Jinx, és kissé meg is kattant, mióta nővére elhagyta. Vi az évek alatt börtönben sínylődött, azonban egy új szövetséges, Caitlyn (Katie Leung), segít neki kijutni, így a két testvér újra találkozhat – ebben azonban nem lesz semmi köszönet. Az Arcane nagyszerűen építi a karaktereket, elmélyíti a személyiségüket, és eléri, hogy ne csak sablon-szereplőket lássunk, hanem még a legutolsó mellékszereplő is igényesen kidolgozott része legyen ennek az aprólékosan felépített világnak. Itt még a rossz sem velejéig romlott, és erre Silco a remek példa. Érthető, és átérezhető motivációi vannak, melyek okán rendkívül rétegelt személyiséget kapunk az átlag papírmasé-gonosz helyett.
A látvány egész egyszerűen brutális. A francia Fortiche animációs stúdió korábban is dolgozott már LoL-kisfilmeken, de amit az alkotók itt letettek az asztalra, az tényleg példaértékű. Az egyenként 35-40 perces epizódok mindegyikéből csak úgy árad a művészi zsenialitás, amit a 2D és a 3D vegyítésével értek el. Ez nem tévé-, ez már mozifilm-szint, amit az Arcane-ben láthatunk, kezdve a mozgásanimációktól a mimikán át egészen a környezetig. Ha harcra kerül sor, akkor nemhogy erre kihegyezett animéket, de még a John Wick-filmeket is a sarokba állítja az Arcane. Folyik a vér, törnek a csontok, a kamera meg közben olyan lehetetlen szögeket ír le, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Szerencsére ahogy már a Castlevania sem volt szívbajos, ha erőszakot kellett ábrázolni, úgy az Arcane sem köt kompromisszumokat ezen a téren, így teljesen jogos a 16+ korhatárbesorolás is. Nincs túltolva, de azért gyerekkel nem érdemes leülni elé. A steampunk setting miatt és hangulat szempontjából bennem végig volt egy erős BioShock Infinite-utánérzés, de többeknek a Dishonored is eszükbe jutott, amit abszolút meg tudok érteni. A sorozat világa szinte hívogat, hogy olvass utána a karaktereknek, a helyszíneknek, Piltover, vagy Zaun múltjának és történelmének.
Elsöprő a siker, ami jelen esetben teljesen megérdemelt. Az Arcane az idei év egyik legnagyobb meglepetése, mely úgy mesél el egy komor, ám a végletekig profin megírt sztorit, hogy közben minden egyes másodperce lazán beillene egy, a mozikban vetített animációs filmnek. A fan service mögött pedig szerencsére értékelhető tartalom is húzódik, így nem is annyira meglepő, hogy már be is rendelték a második évadot. A Riot és a Netflix összefogásából most valami egészen különleges született, és csak remélni tudjuk, hogy a streaming-platformra a jövőben felkerülő videójáték-adaptációk is hozni fogják ezt a szintet.
