Ennek pedig nagyon tudok örülni. Mert a játék – még így erősen Early Access állapotában is – szerintem egy egészen új minőséget képvisel. Mondjuk dolgoztak rajta egy keveset, jegyezzük meg: a Highwire Games 2009 (!) óta molyolt a bitekkel, kisebb, de inkább nagyobb megszakításokkal. A 2004 novemberi, második fallúdzsai ostrom hat napját roppant élethűen feldolgozó játék durván tépett bele az amerikai sebekbe – csak az amerikai erők 95 halottat és 560 sebesültet veszítettek ebben a rommá lőtt iraki porfészekben.
A játék ma, 2023-ban is akkorát üt, mint az ólajtó. Erre pedig építenek is: a csatában effektíve ott harcoló veteránok videói, visszaemlékezései, a helyszínen, ott és akkor készült híradó- és Combat Camera Team-felvételek színesítik a Six Days in Fallujah-t. Több mint 70 emberrel készítettek interjúkat, egyrészt a játék minél élethűbb megalkotásáért, másrészt azért, hogy emlékeztessenek. Az iraki háborút ugyan a közvélemény lassan elfelejti, mert el akarja felejteni, de azok, akik abban a koszos-poros-véres pokolban a túlélésért küzdöttek, öltek és véreztek… ők a mai napig köztünk élnek. Legalábbis a szerencsésebbek.
Ez egy olyan játék, amit egyedül nincs értelme játszani, még ha van is erre mód. Felesleges, mert meghalsz. Mármint általában is sokszor elterülsz majd a bevörösödő képernyő mellett a földön, de egyszerűen ez a cucc arra van kitalálva, megtervezve és megcsinálva, hogy egy négyfős Fire Teammel próbáltok túlélni és végrehajtani az adott feladatot. Lehet elfelejteni a Call of Duty -féle magányos "rambózásokat", erre esély sincs itt. Egyszerűen annyira jól modellezték le a valós városi harcot, hogy egyedül küzdve egészen konkrétan nulla esélyed van. De tényleg. Egy példa: egy sima házba bemászva (mert ugye az ajtón bemenni instant halál) egyszerre kellene fedezni az emeltre vezető lépcsőt, a pincelejárót és mondjuk jó esetben csak két szobát és egy folyosót. Ehhez van egy M4-es gépkarabélyod és szevasz – hát, sok szerencsét!
Szóval csapatmunka. Meg kommunikáció. Sok-sok kommunikáció. Nem is emlékezem arra, mikor volt ennyire alapvető az, hogy beszélsz és figyelsz arra, amit mondanak mások. És nagyon fontos, hogy tudd a helyedet és szerepedet az osztagodban. Ha meghalsz, az ő életüket nehezíted, respawn (egyszer egy játékban összesen, és ott fogsz állni egy fapados, vasirányzékos M16-ossal a kezedben) ide vagy oda. Szerintem kötelező játék előtt a Steam oldalán a 15 Top Tier Tips címet viselő guide alapos tanulmányozása. Meg mondjuk a How to reduce your chances of dying roppant kifejező címet viselő oktatószövegé. Alapdolgok vannak benne.
Amiket persze a játék is megtanít, csak éppen sok-sok lelövés árán. Megtanulod például, hogy más a takarás és más a fedezék – de ha nincs betonfal, akkor egy pozdorjaajtó is több, mint a semmi: takar, de nem véd. Vagy azt, hogy hogyan fordulsz be a sarkon – gyorsan és a fegyver csöve mindig a sarok mögötti egy méterre néz, mert szinte fix, hogy ott lesz valaki. Hogy sosem állunk meg egy épület megtisztítása közben. Hogy a gránát igen jó barátod, szobatakarításkor alap. Hogy nem rohansz be a szobába az ajtón keresztül, szép egyenes mozgással. Hogy tartsunk 2-3 lépésnyi távolságot a faltól, mert nem fér el a gépkarabély csöve. Hogy kizárólag fedezéktől fedezékig és futva közlekedünk. Hogy sosem megyünk ki az utca közepére. Hogy soha nem mozgunk egyedül, minimum a tűzpár, de legyen alap a Fire Team egységes mozgása. Hogy a háború mocskos, félelmetes és undorító dolog. A Six Days in Fallujah más, mint a legtöbb FPS a piacon. Ez egy sokkal realisztikusabb lövölde, ami kendőzetlenül megmutatja a háború borzalmait. Éppen emiatt mi is kizárólag csak erős idegzetűeknek tudjuk ajánlani, illetve mindazoknak, akik beleuntak már a Call of Duty-játékok hősködéseibe. Itt nincsenek hősök. Itt katonák vannak.
