Amint júniusban pecsét került az Activision és a Vivendi Games egyesülésére, és ezzel jogerőre emelkedett a dolog, az ipar ismerői sejtették: komoly tisztogatás és kaszálás fog bekövetkezni, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az Activisiont elsősorban a Blizzard érdekelte a vételben, a többi stúdió, címke és franchise csak hab volt a tortán, és rövid úton meg fog tőlük szabadulni. Sajnos nem kellett csalódnunk: a kiadó, ahogy arról mi is beszámoltunk, nyolc készülő címről mondott le, ám a söprés ezzel még nem ért véget. A cég vezére, Mike Griffith azt is bejelentette, hogy át akarják csoportosítani (lényegében tehát beolvasztani) a Radical Entertainment és a High Moon Studios embereit, vizsgálják a Massive Entertainment és a Swordfish Studios vagyonjog-átszállásának lehetőségét (ami szintén azt jelenti, hogy a cégeket megszűntetve azok különféle nem vagyoni értékeit megtartanák), és piacra dobnák a Sierrát, valamint a Vivendi mobiljáték divízióját.

A Sierráról már én is sokat meséltem. A Ken és Roberta Willams által alapított stúdió nevéhez fűződik az első grafikus kalandjáték, és olyan, feledhetetlen szériák, mint a King Quest, a Police Quest, a Space Quest, a Gabriel Knight, a Leisure Larry, és további számtalan, csodálatos játékélményt jelentő cím. 1996-ig remekül ment a cégnek, megvették a Dynamix (Red Baron, Betrayal at Krondor), a CocktelVision (Gobliiins) és az Impressions (Caesar), valamint a Papyrus (NASCAR) csapatát. 1996 júniusában aztán jött a szolgáltatási szférában érdekelt CUC International, és az ő közel másfél milliárdos ajánlata, melyre a részvényesek rábólintottak. 1998 márciusában pedig robbant a bomba: az akkor már Cendant Corporation néven futó cégről kiderült, vezetői évek óta meghamisították a könyvelést. A főnökség börtönbe vonult, a Sierra, noha semmi köze nem volt az egészhez, milliókat vesztett, az egész interaktív csomagot pedig felvásárolta a Havas, a Vivendi leányvállalata. 1999. február 22-én (melyet azóta is „Fekete hétfő” néven emlegetnek) aztán az új cég durva menetbe kezdett: első körben 250 embert rúgtak ki egy csomó belső stúdió kinyírásával, majd jött a klasszikus kalandcímek szülőotthona, a Yosemite Entertainment bezárása (135 fővel), Al Lowe, Larry Laffer atyja elbocsátása, végül a Dynamix megnyirbálása (amit 2001-ben követett a teljes stúdió bezárása).

Ken és Roberta Williams, 2004Ken Williams 1997-ben hagyta ott cégét, azóta nem vesz részt aktívan a játékiparban. Létrehozott egy weboldal-készítő portált TalkSpot néven, és feleségével egy kis hajó fedélzetén bejárta az Atlanti-óceánt, melyről könyvet is írtak. Ha lehetek ennyire személyes: mindketten nagyon hiányoznak az iparból...

Az Edge magazin most meginterjúvolta őt, melyben nem kevés keserűséggel beszélt volt cégéről. „Tényleg nem tudom, mi is a helyzet jelenleg a Sierrával. Azt hiszem, csalódottnak kellene lennem, ha azt hallom, bezárják a Sierrát, de őszintén nem érdekel. A vállalat irányítása hosszú időn át borzalmas volt, és jobban elszomorított, mikor egy buta döntésről értesültem, mint az, ha azt hallom, hogy valaki helyes lépést tesz, még ha az egy márka megölése vagy a dolgozók létszámának csökkentése is.”

A Sierra már régen elveszítette a lelkét, a hivatalos webszájton nem is találni nyomára, csak a rajongók vagy egykori alapítók honlapjain. Ahogy Al Lowe, Larry legendás atyja mondta: „Évek óta a Sierra nem más, mint egy logó, melyet a Vivendi Games rányom bármely dobozra, amelyről azt gondolja, úgy könnyebb lesz azt eladni. A Sierra már csak egy név, melyből kiölték a tartalmat.” Arra a kérdésre, hogy mi lenne a legjobb a címkével, így felelt: „Miért ne juthatna azok sorsára, akik megteremtették?”. Mindazok, akik játszottak a legutóbbi, Magna Cum Laude című förmedvénnyel, melyet nem átallottak készítői és megrendelői a Larry név alatt árulni, azt hiszem, pontosan értik, miről is van szó...

Ken Williams e szavakkal zárta az interjút: „Nem tudok eleget a Sierra Entertainmentről ahhoz, hogy eldönthessem, a márka megölése jó vagy rossz dolog-e -- de remélem, hogy jó.”

Azt hiszem, ha a játékipar egyik legmeghatározóbb vállalatának alapítói úgy vélik, a legjobb, ami történhet egykori imádott gyermekükkel, ha szép csendben kiszenved, ott már nagyon nagy baj van. Tömegtermelés értékteremtés helyett, „ülj elé és játssz” a kihívások helyett, külcsín a belbecs felett. Úgy tűnik, egy korszak végérvényesen lezárult, és egyik utolsó hőse is eltűnik a színről. Azok szívében, akik annyi élményt köszönhetnek neki, a mi szívünkben, örökké élni fog...