A felröppent híreknek megfelelően a minap megtörtént a GTX 1060-as hivatalos leleplezése is, ennek ellenére akadt meglepetés. Az AIB partnerek általában hetekkel-hónapokkal később állnak elő saját modellekkel, most rendhagyó módon az nVidia bejelentésével egy időben a Gigabyte, az MSI, és az Inno3D is bemutatta a maga kütyüjeit. Ennek magyarázata nyilvánvaló, az nVidia minden erejével le akarja nyomni az AMD RX 480-at a víz alá, ezért is hozták előrébb a megjelenést, ezért „szivárogtak” ki hírek és adatok alig pár nappal a konkurencia megjelenését követően, hogy a hezitálókat minimum elbizonytalanítsák, de inkább átállítsák.

A zöld csapat nem csak a saját „alap”, illetve a prémium minőségű Founder's Edition VGA-ját dobja a ringbe, hanem partnerei által egyből még négyet az AMD saját, illetve az ASUS és MSI által felturbózott RX 480 variánsaival szemben, melyekről egyelőre csak azt tudni, hogy érkeznek nemsokára, de azt még nem, hogy pontosan mikor. De nem akarunk részrehajlónak tűnni, éppen ezért mindenkit, aki vásárláson töri a fejét arra intünk, hogy várjon ki és az összehasonlító tesztek eredményei és persze pénztárcája alapján válasszon majd.

inno3d-gtx-1060-ichill-x3-8.jpg

A margóra még odakívánkozik azonban, hogy a GTX 1060 referencia és partnerkártyák megjelenése július 19-én lesz, és kulcskérdés, hogy a raktárakat mennyire tudják feltölteni. Az árak pedig a következőképpen alakulnak: az RX 480, a maga 200 (4GB VRAM), illetve 250 (8GB VRAM) dolláros árcímkéjével már kapható, míg a GTX 1060-at 250 (6GB VRAM), valamint 300 (Founder's Edition) dollárért kínálják majd. A partnerek saját változatai a saját hűtés és a gyári túlhajtás függvényében valamelyest a meghatározott címkék fölé érkeznek majd mindkét gyártónál.

03-msi-gtx-1060-gaming-x.jpg