• Az MGM és az eredeti film forgatókönyvírója egy RoboCop-sorozaton dolgozik
  • Ami az Omni Consumer Products felemelkedését mutatná be
  • És az író szerint megvan benne minden, amit a filmben szerettünk, RoboCop kivételével

A RoboCop egyike a ’80-as évek kultikus sci-fi filmjeinek, így nem csoda, hogy még napjainkban is elég nagy az érdeklődés iránta, főszereplője például a Mortal Kombat 11-ben is feltűnt vendégszereplőként. Valószínűleg így gondolja ezt az MGM és az eredeti film forgatókönyvét jegyző Ed Neumeier is, nemrég ugyanis kiderült, hogy a stúdió az íróval közösen egy RoboCop-sorozaton dolgozik. A koncepcióban azonban akad egy kis csavar: maga RoboCop nem fog szerepelni a szériában.

Neumeier elmondása alapján azonban így sincs okunk az aggodalomra. A sorozat maga a film cselekménye előtt játszódik, és az Omni Consumer Products felemelkedését mutatja be, különös tekintettel a cég alelnökének, Dick Jonesnak az útjára a csúcsig. A produkció jelenleg még az előkészületek korai fázisában tart csak, Neumeier azonban nagyon bizakodóan nyilatkozott már róla: elmondása szerint a sorozatban benne lesz minden, amit a filmben szerettünk, egyedül annyi csavarral, hogy ezúttal RoboCop nélkül kapjuk meg mindezt.

robocop-poster-main-1864x1048.jpg