Az Industry Gamers stábjával folytatott beszélgetése során a hosszú karriert maga mögött tudó fejlesztő leginkább a piac jelenlegi helyzetéről beszélt, ám kitért a konzolokra is, amiről érdekes elképzelése van. Garriott szerint talán, de csak talán lesz még egy konzolgeneráció, de ezeknek a gépeknek már gyakorlatilag befellegzett, az új királyok azonban nem a PC-k lesznek, hanem az okostelefonok, amik évről évre egyre nagyobb teljesítményűek.
A konzolok bukását persze már sokan, sok helyen megjósolták, ám ezidáig egyik jövendölés sem valósult meg. Néha a PC-k újbóli előretörését vizionálják, mostanában pedig a valóban egyre erősebb okostelefonok és hordozható eszközök a slágerek. A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy a konzolok még egy jó darabig velünk maradnak, egyrészt azért, mert már szaporodnak a pletykák az új gépekről, s mert a hétvégén (óriási leárazás volt a Fekete Péntek miatt) közel egymillió Xboxot értékesítettek, ez pedig minden, csak nem halott státusz.
„Úgy gondolom, hogy talán lesz még egy konzolgeneráció, de alapvetően ezek már halottak. Az a tény, hogy egyre erősebbek a zsebben hordható készülékeink, alaposan megváltoztatják azt, hogy mit is gondolunk egy konzolról.”
A konzolok bukását persze már sokan, sok helyen megjósolták, ám ezidáig egyik jövendölés sem valósult meg. Néha a PC-k újbóli előretörését vizionálják, mostanában pedig a valóban egyre erősebb okostelefonok és hordozható eszközök a slágerek. A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy a konzolok még egy jó darabig velünk maradnak, egyrészt azért, mert már szaporodnak a pletykák az új gépekről, s mert a hétvégén (óriási leárazás volt a Fekete Péntek miatt) közel egymillió Xboxot értékesítettek, ez pedig minden, csak nem halott státusz.
De kitudja lehet hogy a konzolok napjának vége és a világvége egy napon lesz
Ez azért részben betudható annak az aranyos patch-nek is, ami a felhasználók tudta nélkül felmászott a gépre és automatikusan bannolta azt, amint a felhasználó elindított egy nem teljesen megfelelően másolt játékot
ha meg játszani akarok akkor munka után otthon kényelmesen székbe leülök a PC-m ellé és kész
Az okostelefon pedig nem más mint egy miniatűr computer(még azt sem mondhatod hogy PCről nem lehet telefonálni mert ott van a TeamSpeak,Skype,Ventrillo stb.) ami azért jött létre mert komoly technológiai fejlődés híján nem találtak jobb módot arra hogy az új típusokat eladhatóvá tegyék(fényképezőgép volt,kamera volt,infra és satöbbi már volt,kíváncsi vagyok hogy mi lesz a folytatás mert most már minden van a vezetést segítő programoktól kezdve az internetig).
Szerintem konzolok még sokáig lesznek mert egész jó dolog(a gyártók szempontjából legalábbis,egész hatékony a cucc mert jó sokat össze lehet vele összeharácsolni köszönhetően a drágább játékoknak,exkluzív játékoknak,előfizetésnek és a számtalan további ravaszan kifundált sarcolási technikáknak köszönhetően).
A PC is megmarad mert sok mindenre jó,itt a leggyorsabb a fejlődés és általában mindent jobban csinál mint az utánzatok(kényelmesnek ugyan nem a legkényelmesebb játékra de semmi sem gátol meg abban hogy beszerezz egy controllert amit fillérekért hozzádvágnak a helyi szupermarketban),továbbra is a technológiához valamelyest értő emberkék kedvence lesz.
A telefonok is megmaradnak azért mert aprók és bárhová viheted őket és csak idő kérdése amíg sikerül nekik mindenféle technológiát lekoppintani és rájuk ültetni(bár a teljesítményük valószínűleg még sokáig szánalmas lesz a nagytestvérekéhez képest mivel olyan apróságokat mint a hűtés nem igazán lehet megoldani ilyen apró készülékek esetében).
Ez csak az én személyes véleményem(én így látom a dolgokat),ha nem értesz egyet velem nem bánom
Ami meg a cikket illeti feleslegesnek tartom, a mostani okos telefonok így is van amelyik 1 nap alatt lemerül, nem hogy ha még játszanak vele.
Egyetértek "Peter1987" -tel...nekem is "buta" telefonom van, nem jött be az érintőképernyő....lényeg tudjak telefonálni, elvétve sms-t írni, valamit legyen minél kisebb és vékonyabb
Na igen neked. Én speciel már pont telefonálgatásra használom a legkevésbé a mobilom.
Ha a telók teljesítménye nő, akkor a PC-é és a konzoloké (bár csak 6-7 évente) is nő! Így tudásban sem fogja őket sohasem utolérni...
- vannak rajta gombok (ki nem állhatom az érintőképernyőket)
- van benne egy jó kamera, köv. telefonomat igyekszem majd úgy megválasztani, hogy a videó is legyen legalább 640*480, de ha nem sikerül ilyet találnom normál áron az se baj.
- bővíthető memória, bár ebből 512MB nekem bőven elég
- mp3 lejátszás/rádió (sokat utazom)
Ha ezeket tudja a telefonáláson kívül, az már remek. Telefonon játszani csak nagyon ritka esetben szoktam, akkor is ilyen Quadrapop-szerűségekkel, amikhez meg nem kell hú de bonyolultnak lennie. A mobilnet pedig szerintem teljesen felesleges.
Éppen ezért kicsit fura is nekem mikor a PC-ket/konzolokat kell összehasonlítgatni telefonokkal, mert teljesen más kategória.
Az szerintem senkinek nem érdeke, hogy egy Onlive-szerű összplaform létrejöjjön, vagy, hogy telefonokon játszon mindenki.
Ezt mint írtam úgy kell elképzelni, hogy egyetlen eszköz kiválthat több eszközt. És ha igen akkor miért is ne? Minek fenntartani másik 4 cuccot otthon elcsúfítva a szobát/nappalit ha ezt egyetlen eszközzel is meg lehetne oldani. Meg az ürge is azt mondja, hogy majd csak a következő generáció után. ami sanszos hogy 2020 környéke lesz. De persze nehéz megmondani hová fejlődnek a dolgok addigra. De a konzolok a jelenlegi formájukban előbb, vagy utóbb biztos hogy megszűnnek (mondjuk úgy hogy átalakulnak).