• Richard Dreyfuss az Oscar-díjakra vonatkozó sokszínűségi szabályokról beszélt
  • Szerinte nem kellene belekeverni a művészetbe az éppen aktuális trendeket
  • Nem érzi úgy, hogy bármelyik kisebbséget is így kéne reprezentálni

Még 2020 szeptemberében fektette le az Akadémia az Oscar-díjakra vonatkozó új szabályok alapjait, melyek a 2024-es gála során fognak életbe lépni (legalábbis teljes egészében). Az új irányelv legfőképp a diverzitáson alapul, azoknak az alkotásoknak tehát, amelyek a Legjobb Film kategóriában szeretnének indulni, egy sor követelménynek kell megfelelniük. Kritérium lesz például, hogy a főszereplők, vagy a fontosabb mellékszereplők között legyen legalább egy alulreprezentált etnikum (fekete, ázsiai, őslakos, spanyolajkú, satöbbi), akit a marketing során is ki kell emelni. Emellett a kisebb szerepkörökben is megfelelő arányban kell alkalmazni LMBTQ+ tagokat, nőket vagy kognitív/fizikai fogyatékosséggal élőket ahhoz, hogy egyáltalán nevezni lehessen az adott filmmel. Vannak, akik kitörő lelkesedéssel fogadták az új irányt, de olyanok is szép számmal akadnak (sőt, vélhetően ők vannak többen), akik szerint ez a megközelítés a művészet halálát jelenti. Közéjük tartozik az egyébként Oscar-díjas (a Hölgyem, Isten áldja című 1977-es alkotásért vihette haza a szobrot) Richard Dreyfuss is, aki a Firing Line-ban mondta el a véleményét.

A cápa színésze egyébként nem finomkodott a beszélgetés során, hiszen egyenesen ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy mit gondol az új, sokszínűségre vonatkozó szabályokról: "Rosszul vagyok tőle. A filmezés művészet. Persze, iparág is, hiszen pénzt csinál, de alapjáraton a művészet egy formája. Senki nem mondhatja tehát azt, hogy nekem, mint művésznek engednem kell az erkölcsről szóló aktuális elképzeléseknek." Dreyfuss később hozzátette: "Mégis mit köckáztatunk? Azt, hogy megsértjük mások érzéseit? Ezt nem lehet törvénybe iktatni." A művész szerint nincs olyan kisebbség vagy többség az országban (mármint az Egyesült Államokban), amit így kellene kezelni, az interjú alatt pedig még Laurence Oliver Othellóban nyújtott alakítását is dicsérte – bár ez abból a szempontból talán kissé visszás, hogy a Netflix-féle Kleopátra kapcsán épp most háborodott fel a világ nagy része (méghozzá teljes joggal!), amiért egy színesbőrű alakítja az ismert történelmi alakot. Ettől függetlenül igazat adok a színésznek, valóban nem kellene ilyen dolgokkal korlátozni a művészetet, hiszen annak pont az a lényege, hogy mindenki az lehet, aki csak akar. A nyilvánvaló történelemhamisítást persze én is elítélem, ahogy a Disney diverzitásra irányuló törekvéseit sem tartom jó iránynak (sőt!), de ott van például a nyíltan meleg Neil Patrick Harris, aki kiválóan hozta a nagydumás csajozógép szerepét az Így jártam anyátokkalban, és senki nem akadt fenn azon, hogy melyik nemhez vonzódik a való életben.