Az elődök sikeréből kiindulva nagyjából borítékolható volt, hogy a meglehetősen közepes kritikai fogadtatásban részesült Gru 4 tarolni fog a kasszáknál, végül pedig be is jött a papírforma, Chris Renaud és Patrick Delage animációs filmje ugyanis valódi repülőrajtot vett a debütálása után. A Steve Carell nevével fémjelzett mozi közel 107 millió dollárt hozott eddig a konyhára nemzetközi fronton, a tengerentúlon pedig 122,6 millió dollárt tudott összekalapozni, jelen pillanatban tehát 229,6 millión áll a globális mutató, ami bizony bitang jó kezdésnek mondható. 

Persze nem csak a Universal és az Illumination örülhet a ropogós bankjegyeknek, hiszen továbbra is töretlen az év eddigi legnagyobb sikerének számító Agymanók 2 népszerűsége, amely immár 1,22 milliárd dollárt gyűjtött a Disney és a Pixar malacperselyébe, nem mellesleg az 5. legtöbb bevételt termelő animációs film lett a világon, megelőzve ezzel a 2015-ös Minyonokat. Némileg éles váltás, de az előző két felvonás nyitányát is zárójelbe tévő Hang nélkül: Első nap került az amerikai box office lista harmadik helyére, világszinten pedig már 178,15 millió dolláron áll Michael Sarnoski előzményfilmje, szóval garantált, hogy a készülő videójáték után is találkozni fogunk még a hang alapján tájékozódó szörnyekkel.