Bár a nyomtatott magazin Radar alatt című rovata már nem életképes a print lap hiányában, ahogyan a laphoz kerülésemtől kezdve mindig, úgy továbbra is szívemen viselem az indie fejlesztések és kisebb alkotások sorsát. Ezért került át online formába a PC Guruban is közkedvelt rovat, amivel idén már jelentkeztem, majd a telítettebb február miatt most, márciusban folytatódik a lista. Esélyesen mindenki talál magának való, izgalmasabb címet, ráadásul több még csak korai hozzáférésben van, így ezeket a közeljövőben különösen érdemes figyelni.
Soul Reaper (Early Access)
Mondjuk úgy, hogy ezzel a fejlesztéssel gyűlt meg leginkább a bajom, de erről majd inkább később. A Power Level Studios akció-RPG-je látszólag egy nagyon cuki kis kaland a karikatúra jelleggel rajzolt kaszással, aki a Midnight Council nevű társaság ármánykodásának hála szétszakadt lélekkel igyekszik menteni a hirtelen eléggé eldurvuló helyzetet. Ebben segítségre van az a képessége, hogy ellenfeleit begyűjtve előnyére fordíthatja jelenlétüket, illetve mindez egy színes, nem éppen nyomasztó vagy komor világban elevenedik meg, rengeteg körökre osztott harc társaságában.
A 16,79 eurós Soul Reaper legfontosabb különlegessége, hogy kaszásunk a begyűjtött lelkeket (több mint 80 típus áll rendelkezésre) eszközökké kovácsolhatja, de akár seregébe is besorozhatja, ami számos új egységet és képességet jelent, ezzel is növelve a szavatosságot és változatosságot. Maga a stílus jó, a látványvilág aranyos, ami viszont nem tetszett, az a harcok totálisan semleges formája. A sorrendnek megfelelően nyomkodjuk a támadásokat, de valahogy nincs súlya, nincs ereje, szimplán csak zajlik az esemény. Ráadásul nálam a program is megmakacsolta magát, folyton összeomlott és lefagyott, ami a fórumokat böngészve nem jellemző, de mutatja, hogy van még min dolgozni az alapvetően háromhónaposra tervezett korai hozzáférésű állapot során. Amennyiben sikerül odafigyelni a visszajelzésekre, emellett a játék kellőképpen fejlődik tovább, a Soul Reaper érdekes és kellemes színfoltja lehet a műfajnak, de erre kellő energiát és időt kell fordítani.
Urtuk: The Desolation (Early Access)
Nagyjából hasonló mezőnyben indul a 19 eurós Urtuk, a szlovák Mad Sheep Studios taktikus RPG-je, ami szintúgy körökre osztott csatákkal operál, csak sokkal kevésbé könnyed formában. Merthogy a játékról leginkább a Darkest Dungeon juthat eszünkbe, ami kiemelten komor helyszíneket és sötét világképet jelent, de most nem katakombákat járva, hanem egy meglehetősen nagy térképet és annak különböző pontjait felfedezve.
Miután csapatunkat kialakítjuk, nincs más dolgunk, mint helyszínről helyszínre lépkedve túlélni az összecsapásokat, legyőzni az egyre nagyobb kihívást jelentő ellenfeleket, megmenteni a tisztes polgárokat és rabszolgákat. Számítanak a domborzati viszonyok, a csapdák, illetve minden akciópontok felhasználásával történik, így alaposan át kell gondolni, kit hova helyezünk le, majd merre lépkedünk és mit teszünk. A területeket át is lehet kutatni, a szöveges kalandjátékos elemek abszolút feldobják az összképet, a nehezedő kihívás miatt pedig a bővülő és fejlődő csapat ellenére komoly taktikázásra van szükség. Nagyon izgalmas, szórakoztató és kellően változatos a játék, ráadásul a megjelentetését sem sietik el, a fejlesztők odafigyelnek a visszajelzésekre. Látvány terén talán nem ártana még több egyedi külsejű terület, de az összkép már így is pozitív.
Skul: The Hero Slayer & Metal Unit (Early Access)
A Neowiz egyszerre több korai hozzáférésű címet is csatába küldött a 2D-s, rajzolt, pixel art mezőnyben, és nem kis meglepetésre mindkettő kifejezetten kellemes élményt nyújt. A 15 eurós Skul: The Hero Slayer inkább a fantasy jelleget helyezi előtérbe, így egy démoni megszállás uralta világban kell teljesíteni: ezúttal a gonosz oldalán, merthogy a démonokat az összefogó hősök és emberi erők kellően leamortizálták, így egyedül a kis Skul az, aki képes tenni a sötétség elterjedése érdekében. Ebben segítségére van a macskává alakuló, mélyen dekoltált boszi, aki jótanácsokkal és extra lehetőségekkel látja el. A Skul: The Hero Slyer egy változatos, szórakoztató akció-platformer, ami fejlesztésekkel és speciális képességekkel dobja fel az amúgy is nagyon stílusos és jópofa játékot.
Ezzel szemben a 12,49 eurós Metal Unit már sokkal inkább a metroidvania zsánert erősíti, de hasonló vizualitással, pixeles látványvilággal, kellemesen nagy felfedezendő világgal és persze számos harccal és az akciók során felhasználható képességgel. Ahogyan Skul esetében, úgy ennél a játéknál is remek az artdizájn, alapvetően jó a koncepció, de a döntési lehetőségeken és a roguelite elemeken túl nem sok igazán különleges összetevőt kever a megszokott receptbe – ami persze a zsáner rajongóit kicsit sem fogja zavarni.
To Hell with Hell
Itt az apokalipszis, Natasia, a főszereplő hölgyemény pedig az alvilágban köt ki, köszönhetően Asmodius ármánykodásának, akinek szüksége van némi segítségre. Hősnőnk így kényszerül bele a kalandba, aminek során egy bullet hell képében kell megtisztítania a pokol bugyrait, legyőzve számtalan irtózatos démont és szörnyeteget, megfűszerezve az izometrikus nézetet némi roguelike összetevővel.
Ami a 14 eurós játék legfontosabb eleme, az a különböző maszkok használata, amiknek hála a leányzó átalakul, megváltoznak a képességei, így könnyebben veheti fel a harcot a dominaszerű ellenfelekkel és monstrumokkal. Mivel a Kid Chameleon óta csípem az ilyen megoldásokat, ezzel már sikerült levenni a lábamról, ahogy az artdizájn is kifejezetten kellemes, de azért azt meg kell jegyezni, hogy a To Hell with Hell így sem kerül majd be az év legjobb vagy felejthetetlen indie címei közé. Kellemes kis darab, mókás időtöltésnek megfelelő, de semmi olyan extra nincs benne, ami miatt akár egy hónap múlva emlékeznénk rá. | 70%
Warlander
A szerb Clock Drive Games alkotásával kifejezetten gondban vagyok. Első rénézésre egy külső nézetes, 3D-s, egészen korrekt grafikával megáldott hack and slashről van szó, azonban a 15 eurós Warlandert közel sem ilyen egyszerű bekategorizálni. Az erdő védelme érdekében felélesztett és besorozott karakter legfontosabb feladata a helyszínek megtisztítása az ellenfelektől, ami azt jelenti, hogy hordamódban érkező szörnyeket és harcosokat kell lekaszabolni néhány körön át, majd a képességfákat idéző „térképen” dönthetünk a következő állomásról.
Utóbbi lehet sima ellenfél, komolyabb összecsapás, pihenés a gyógyulás érdekében, loot begyűjtése vagy éppen fejlesztés az óriásfába dobott testrészekkel – minden esetben alaposan meg kell gondolni, hova megyünk és mit teszünk, mert már az első misszióknál is könnyen ott tudjuk hagyni a fogunkat. A sikerhez muszáj taktikázni, minden lehetséges módon fejlődni, különben saját magunk ellen dolgozunk, ami ad egy nagyon jó kis löketet, hogy újra és újra visszatérjünk a folyton változó és minden menetnél más lehetőségeket biztosító térképre. Az még nem is zavarna, hogy ehhez azért elég egyszerű harcrendszer dukál, illetve a pályák sem túl változatosak, maga a hordamód pedig amolyan mobilos érzetet kelt a ládákból nyitható kártyákkal. Az azonban már inkább probléma, hogy a csapások súlytalanok, sok esetben szimpla vagdalkozásnak tűnnek, az ismétlődés pedig állandó. Egyszerű játékmenet, kisebb-nagyobb problémák? Igen, ez mind jellemző, viszont mégis van valami a Warlanderben, ami folyamatosan a képernyő előtt tartott, ami miatt nehezen hagytam abba az újabb és újabb körök indítását. Éppen emiatt tudom ajánlani, bár egy kisebb leárazást talán érdemes kivárni. | 73%
Neoverse
A 16,79 eurós Neoverse is egy érdekes és különleges darab, ami kimondottan látványos és hangulatos átvezetővel indítva mutatja be, miért is ezt a címet kapta. Különböző világok és korok találkoznak egymással, miközben választott karakterünkkel a Warlanderhöz hasonló módon, a következő kihívást mindig megválasztva kell egyre tovább haladnunk és fejlődnünk, míg már senki nem jelenthet ránk veszélyt. Az akció itt is körökre osztott, azonban kártyákkal zajlik, amik támadást, védekezést, extra képességeket jelentenek, de időnként muszáj komolyan taktikáznunk, ha túl szeretnénk élni a durvább ellenfelek támadásait.
A Neoverse a látványos, kimondottan igényes külső mellett kellően változatos is, emiatt és érdekes karaktereinek, összecsapásainak hála egyértelműen ajánlható, bár hatalmas meglepetést és forradalmat így sem hoz, ráadásul időnként van egy okoseszközös érzete az összképnek. A véletlenszerűségnek és a fordításban lévő bukkanóknak hála azonban ez sem egy kiemelkedő program, főleg, hogy inspirációs forrás bőven akad, elég csak a Slay the Spire-ra gondolni, mint egyértelmű hivatkozási alap. | 75%
Wallachia: Reign of Dracula
A kevesebb néha több, mondhatjuk nyugodt szívvel, ezt az állítást pedig a Migami Games olcsó, mindössze 8,19 eurós fejlesztése is igazolja. A megszokott „a gonoszt le kell győzni” cselekmény mögött lényegében a korai Castlevania (elég csak az arcade verzióra gondolni) mechanikája rejtőzik, ami nagyon szép pixel art külső mellett, minőségi zenékkel és látványvilággal elevenedik meg, az egyszerű alapokat meghagyva, azokat továbbra sem komplikálva. Emiatt aztán lényegében balról jobbra haladunk, néha sikerül csak megkavarni a dolgokat (például egy, a háttérből beúszó hajóval), de ez nem is gond, mert ami működik, azt felesleges megváltoztatni.
Ilyen formában pedig a Wallachia: Reign of Dracula tökéletesen működőképes, tiszteli a nagy elődöket, nem akar reformokat hozni, ami egyben előnye és hátránya. A modern Castlevania- és Mega Man-klónokkal és rebootokkal ugyanis az az egyik legnagyobb visszatérő problémám, hogy nem sikerül azt a hangulatot és látványvilágot megragadni, ami az ősöket jellemezte, így pont a remek atmoszféra vész el, miközben sokszor túlbonyolítják a játékmenetet. Ez itt szerencsére nem történt meg, ezzel együtt viszont az is elmondható, hogy nagy meglepetések sem várják a zsánert ismerőket. De ez legyen a legnagyobb gondunk, amikor ilyen kis összegért kapunk egy nem hivatalos, de klasszikus Castlevania-epizódot. | 80%
Ennyire futotta most, de amennyiben kifejezetten kértek valami olyan címet, ami az utóbbi egy-másfél hónapban kimaradt a szórásból, esetleg a jövőben érkezik, szóljatok nyugodtan, igyekszem majd pótolni és a kéréseknek megfelelően alakítani a listát. Mert a kis csapatok is megérdemlik a figyelmet és a törődést, így remélem, sikerült valami iránt felkelteni az érdeklődéseteket.
