A hátránya pedig, hogy rengeteg cím bukkan fel évente, amik között nehéz rálelni az igazán értékesekre. Bár a PC Guruban odafigyelünk az indie játékokra (és nem csak az AAA-aszályos hónapokban), de azok nagy száma miatt sajnos nem mindegyikre marad ember és idő. Így általában arról készül cikk, ami a legizgalmasabb, legtöbb játékos számára érdekes, vagy akad valami különlegessége, ami miatt egyik szerzőnek vagy a főszerkesztőnek megakadt rajta a szeme. Ez az összeállítás az utóbbi, rettentő tudományos módszerrel készült: úgy éreztem, ezekben a játékokban van valami egyedi, ami miatt érdekesek – és mások számára is azok lehetnek.
Potion Craft – Közepesen metál alkimista
Ugyan a Potion Craft még csak Early Access állapotban kavarog, de így is közel teljes értékű, bőséges tartalommal. Feladatunk egy lerobban is alkimista boltot felfuttatni, amihez elsősorban főzeteket kell gyártanunk, méghozzá úgy, hogy az alkímia nagy térképén elnavigálunk egy adott hatásig – és folyamatosan egyre messzebbre merészkedve ott újabb lehetőségeket nyitunk meg. A képpel együtt talán már nem hangzik olyan bonyolultnak, mert nem is az. A nehézséget legfeljebb az okozza, hogy kertünkben nagyjából véletlenszerűen teremnek a növények, így oda kell figyelnünk milyen recepteket gyártunk, és néha kicsit rögtönöznünk kell. A bolt üzemeltetésének másik alapja (capitalism, ho!), hogy a betérő vevőknek megfelelő főzetet adjunk el, a kapott pénzen pedig újabb növényeket, és később alkimista felszerelést is vásárolhatunk, amivel idővel akár a Bölcsek kövét is létrehozhatjuk. Elméletben alkudozhatunk is, de a rendszer jelenlegi állapotában ezt nem igazán ajánlanám senkinek. A Potion Craft remek szórakozást jelenthet azoknak, akik szeretnek a gyártással pepecselni és kísérletezni. Lenne még mit finomhangolni az alkudozástól a növényellátásig, hogy kicsit stresszmentesebb legyen a fejlődés és főleg a kísérletezés, de némi tervezéssel így is sokra vihetjük. A megjelenésig pedig még várhatóan kapunk a víz mellé újabb alapelemeket, teljes térképpel, kertfejlesztést, és változatosabb vásárlói kört. 75%
The Eternal Cylinder – No Qbert’s Sky
Nem könnyű úgy írni a The Eternal Cylinderről, hogy ne spoilerezzek el semmi lényegeset, de mégis nyilvánvaló legyen milyen egyedi és izgalmas alkotás. Kezdjük talán a helyszínnel, egy olyan világgal, amit egy hatalmas henger készül éppen teljesen letarolni. Kis lényünkkel itt csatlakozunk a történetbe, vagyis az első másodpercekben egyszerűen csak futnunk kell az életünkért, amíg a gördülő végzet fenn nem akad egy védőtoronyban. Azonban az apró és furcsa (de elég cuki) lényecskében azért több van, mint elsőre látszik. Például komolyan veszi, hogy az vagy, amit megeszel, így az ormányával begyűjtött tárgyak egy részét elfogyasztva jelentős evolúciós ugrásokra képes. Ha valaki még emlékszik a Spore első két szintjére, annak ismerős lehet a rendszer, bár ez részben leegyszerűsített, részben továbbfejlesztett változata. Ráadásul nem is egyedül kell kiderítenünk, mi történik világunkban, és hogy állítható meg véglegesen a henger. Idővel fajunk további tagjai csatlakoznak hozzánk, így jobban variálhatjuk a képességeket, és több tárgyat is tarthatunk a bendőjüknkben. Szerintem már ez is elég furcsa, de valójában semmiség a világhoz (és annak többi lakójához) képest, amit fel kell fedeznünk. A kisebb állatok hozzánk hasonlóan jópofák, míg a nagyobbak inkább megdöbbentőek – és persze gyakran veszélyesek is. A henger, bár állandó fenyegetést jelent, de legtöbbször csak akkor indul be újra, ha már elég sokat tettünk az adott térképszeleten ahhoz, hogy mi magunk akarjunk továbblépni, és biztosítottuk az utunkat a következő védőtoronyig. Sokkal több gondot okoztak nekem a ragadozó, vagy csak rosszindulatú lények, a különlegesebb (túl hideg, túl meleg, túl vizes) területek, és persze saját ügyetlenségem az ugrálósabb rejtvényeknél. A képek nem adják vissza igazán, hogy mennyire szürreális a The Eternal Cylinder, így érdemes mindenkinek belenéznie egy-két videóba is. De a felépítése, narrációja, a világ és a történet kialakítása remek egyveleget alkot, amire érdemes odafigyelni, pláne egy leárazás alkalmával. 80%
UnMetal – Szolid Nagy durranás
Az UnMetal, ahogy nevéből és külsejéből is sejthető, a Metal Gear paródiája. Mármint az eredeti, 1987-es játéké, ami elindította Kodzsima Hideo őrült sorozatát. De szerencsére nem elégszik meg azzal, hogy pár percet elviccelődik annak hangulatával, stílusával és tipikus elemeivel. Helyette a klasszikus paródiafilmek útját járja, azaz egy teljesen komolynak látszó játék, csak éppen a főhős részben kissé idióta, részben pedig a játéktörténelem egyik legmegbízhatatlanabb narrátora. Így nemcsak jól szórakozhatunk az egészen tipikus, vagy sokkolóan gügye fordulatokon, de néha mi magunk alakíthatjuk a történetet, bár általában csak éppen annyira, hogy eldöntsük milyen ellenfelek vagy sorscsapások ugorjanak a nyakunkba. Bár az UnMetal témája alapján egyszerű, vicces kis játéknak tűnik, de egyáltalán nem rövid, nagyjából 8-10 órás, ennek ellenére elég változatos, és a bossharcok kutyakemények tudnak lenni nehéz fokozaton – úgy hallottam. Tudom, hogy sokan nem bírják a pixelgrafikát, az irányítás sem annyira feszes és megbízható, mint némelyik feladat kívánná, ráadásul a mentési rendszer is inkább a régi játékokra emlékeztet (bár azoknál azért nagylelkűbb). De mindezek ellenére az UnMetal kiváló szórakozás lehet bárkinek, aki ad neki egy esélyt, és legalább hallomásból ismeri a Metal Gear-sorozat hangulatát és fordulatait. 80%
Ez volt az indieshármas, szóljon a dal… és remélhetőleg 1-2 hónapon belül folytatódik ez a mini-ajánló (akkor már) sorozat, újabb gyöngyszemekkel, amik szintén nem okoztak csalódást.
