PS3 és Xbox 360 - A jó, a rossz és a csúf

Nincs annál izgalmasabb, mint mikor egy új konzol érkezik: több év találgatásnak, várakozásnak kerül pont a végére, és egy súlyosabb kiadást követően megnyílik a kapu, amely egy új világba vezet. Szokatlanul sokáig, több mint hét évig kellett most várnunk az átlagos öt esztendő helyett, de előbb a Wii U, majd az Xbox One és a PlayStation 4 megjelenésével egy új korszak köszöntött be. Ám mielőtt fejest ugranánk az ismeretlenbe, emlékezzünk meg az elődökről, akik hoztak jót és rosszat is: most ezeket próbáltuk összeszedni, a teljesség igénye nélkül!

A jó

Achievementek

Órákig lehetne azon vitázni, hogy van-e bármi értelme virtuális pontszámokat, trófeákat, matricákat gyűjteni, de akkor már elmélkedhetnénk az élet, a videojátékozás, meg úgy minden olyan dolog értelméről, ami csak az időt emészti fel, de értéket nem termel. Mindenki döntse el, hogy fontosnak tartja-e a virtuális javak gyűjtését, azt azonban kár lenne tagadni, hogy az Xbox 360-nal megjelent achievementek fenekestül forgatták fel a videojáték fogyasztási szokásokat. Előtte ugyanis nagyon ritka volt, hogy valaki a történet befejezését követően (ha egyáltalán eljutott oda: a legkiábrándítóbb számokat mindig ez a kategória generálja, az emberek közel 70 százaléka sosem jut el a stáblista végéig) még foglalkozott volna a drága pénzért megvásárolt termékével. Az általában a polcon, egy ismerősnél, vagy a használt piacon végezte. Az achievementek bevezetése ezt teljesen megváltoztatta: egy-egy játék szavatossága minimum megduplázódott, hiszen a jól körülírt feladatok teljesítéséért mindig meg kell küzdeni (kivétel mondjuk az Avatar, ahol egy gomb lenyomásával 3 perc alatt minden achievementet meg lehet szerezni) és ez értelemszerűen jelentősen kitolja a képernyő előtt töltött időt. Persze vannak értelmetlen kihívások (a legrosszabbak mindig az ölj meg x mennyiségű lényt, és ezek variációi), teljesíthetetlen feladatok (komplett kampányt végigvinni halál nélkül) és viccesek is (mint mikor csak egy gombot kell megnyomni a menüben). Az achievement-láz nem maradt nyom nélkül: a Sony trófeák címén próbálta később ugyanezt eladni (bár mivel ott nincs lekorlátozva az egy játékokra eső trófeák száma, és az eredmények összevetéséhez sincs egy egyszerű értékmérő), és később a Steamen, az Originen és a Uplayen is feltűnt egy hasonló rendszer, de ezek egyike sem tudott akkora lázat kiváltani, mint a Microsoft ötlete.

Partychat

Habár a Microsoft már az első Xboxszal is sokat tett a konzolos multiplayer szcéna létrehozásáért, az internetes funkciók köré tervezett Xbox 360-nal érték el a céljukat. A legjobb fegyver ehhez nem az ezernyi online játék volt, hanem a barátokat összekötő úgynevezett partychat. PC-n már régóta volt lehetőség több csatornán is kommunikálni, de az Xbox 360 elegáns megoldására mind a mai napig nem született válasz, hiszen itt rendszerszinten, szó szerint pár kattintással lehetett szobákat létrehozni, és ott az ismerősökkel diskurálni, függetlenül attól, hogy az egyes résztvevők épp mit csináltak. Ennek köszönhetően teljesen ismeretlen fiúk és lányok találtak egymásra, baráti társaságok alakultak ki, klánok szerveződtek, és teljesen elfogadottá vált, hogy a játék már nem magányos és csendes dolog -- nem is csoda, hogy a PlayStation 4 egyik legnagyobb újítása a partychat bevezetése.

PlayStation Plus

Sajnos a japán nagyvállalatok régóta nem arról híresek, hogy ők diktálják a tempót és jelölik ki a trendeket: az ezredforduló után egyértelműen a nyugat vette át a vezetést, így jutottunk el oda, hogy sem a Sony, sem a Nintendo nem képes tartani az iramot a világgal. Utóbbi hírhedt a vaskalapos, maradi hozzáállásáról és a felhasználót valósággal kínzó online megoldásairól, de a PlayStation 2 utólag összetákolt, fércmunkára emlékeztető megoldása után a Sonynak is sokat kellett tennie azért, hogy az Xbox 360-ban megtalálható alapvető elemeket be tudja táplálni a saját rendszerébe. Ez sok esetben nem sikerült (lásd pont a fenti partychatet), de azt sose gondoltuk volna, hogy a 2010-ig non plus ultrának számító Xbox Live-ot teljesen lepipálják. A 2010 júniusában bevezetett előfizetői rendszer a nagy riválissal szemben nem tette fizetőssé a multiplayert, és még csak fontos funkciókat sem kötötték díjhoz, a PlayStation Plus mégis minden PS3 és PS Vita tulaj számára egyszerűen kötelező... mert zseniális. Minimális összegért (az Xbox Live áráért megegyező díjért) ezernyi kényelmi funkciót és extrát szór a felhasználók nyakába, a felhőmentésektől kezdve az akciós árakon át egészen a teljesen ingyenes játékok tengeréig. És a Sony nem több éves, mindenki által unalomig ismert szoftverekkel szúrja ki a hű vásárlói szemét, hanem sok esetben vadonatúj, vagy alig pár hónapos dolgokkal. A PlayStation Plus mintapéldája egy szolgáltatásnak, ami tényleg pluszt nyújt, főleg az olyan régiókban, ahol az Xbox Live kizárólag multiplayert és internetes böngészést ad, de minden mást régiózárak mögé rejt, mindezt ugyanazért az összegért, amit nyugaton is elkér érte...

Dashboard frissítések

"AZ MMORPG nem játék, hanem szolgáltatás" -- mondja szinte minden fejlesztő és kiadó, de ez a mondat manapság már a konzolokra is igaz, hiszen a játék mellett ezernyi más dologra is alkalmasak. Ezt persze nem tudják rögtön, a megjelenés pillanatában: az Xbox 360 és a PlayStation 3 hosszú évek alatt jutottak el oda, hogy a nappali legfontosabb eszközeivé váljanak. Ehhez az kellett, hogy a háttérben dolgozó mérnökök és rendszertervezők (rengeteg grafikus bevonásával) évről évre újítsák meg a külsőt és a belsőt anélkül, hogy a felhasználóknak bármit is kellene tenniük ehhez, egy-két gomb megnyomásán kívül. A leglátványosabb fejlődésen az Xbox 360 ment át, amely az első, úgynevezett pengékre bontott, mai szemmel nézve nagyon spártai felülettől eljutott a mostani modern, csempés megoldásig. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik tetszett a legjobban, de többé már egy gép sem egy soha sem változó statikus masina, benyomva a tévé alá.

Letölthető tartalmak

Ugyan ki ne asszociálna a letölthető tartalmak kifejezés hallatán az Oblivionra, és annak legendás lópáncéljára, ami egy, a hátasra aggatható, játékbeli fémdarab volt, 2,49 dollárért. A közfelháborodás ellenére mind a mai napig akadnak olyanok, akik megveszik, pedig nagy utat járt be a DLC műfaja a botrányos és indokolatlan kizsákmányolástól eljutva addig, amit egykoron kiegészítő lemeznek hívtunk. Mind a mai napig nem született olyan jó bővítmény, mint a Borderlandshez csapott "The Secret Armory of General Knoxx", amely több tízórányi (!) kalandot kínált alig 800 Microsoft pontért (körülbelül 3000 forint), főleg ha azt nézzük, hogy ugyanezért a BioShock Infinite mindössze 90 percnyi új sztorit ad. Sajnos még mindig sok az etikátlan bővítmény (mikor a kiadók már elkészült, a lemezen megtalálható tartalmat tesznek fizetőssé), de a DLC mentette meg az expanziók műfaját, és ennek hála nem kell éveken át várnunk egy-egy folytatásra, hiszen a letölthető tartalmaknak köszönhetően egy játék még a megjelenését követő években is jó szolgálatot tud tenni. És miért lenne rossz dolog egy szeretett dologgal több órát eltölteni az eredetileg tervezettnél?

Xbox 360 kontroller

A konzolháború kánonjának második tétele (a "melyik a legjobb gép" kérdés után) egyértelműen az, hogy melyik a legjobb kontroller. A hagyományokhoz foggal-körömmel ragaszkodó DualShock, vagy az asszimetrikus analóg karokat éltető Xbox-irányító. Nem tisztünk kiállni egyik vagy másik mellett, az azonban vitathatatlan tény, hogy az Xbox 360 kontroller jelentősége jócskán túlmutat azon a gépen, amihez készült, megjelenésével ugyanis PC-n is kaptunk egy olyan sztenderdet, amit előtte még sosem. Ezer és ezer botrányos minőségű, csúnya és teljesen megbízhatatlan irányító található meg a boltok polcain, és az így széttöredezett piacon mindig is lehetetlen volt megoldani ennek az alternatív irányításnak a rendes, hivatalos támogatását -- manapság viszont már eljutottunk oda, hogy ha PC-n valaki kontrollerben gondolkozik, akkor reflexből pakolja a kosarába a Microsoft termékét. Kevés játék van, amely nem képes vele együttműködni, és akár még menet közben is a gépre aggatható, akkor is azonnal csatasorba állítható, pont úgy, ahogy egy ilyen eszköznél ez elvárható.

Ritmusjáték-invázió

Az angol nyelv "fadnek", vagyis hóbortnak nevezi azt a jelenséget, mikor valamit rövid időre felkapnak, divatossá tesznek, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik. A legutóbbi konzolgeneráció esetében ez a ritmusjátékokat jelentette -- az egész a Guitar Hero megjelenéséhez vezethető vissza, amely egy rettentő viccesen kinéző, olcsó műanyagból összetákolt és drága pénzért árult eszköz segítségével volt képes elhitetni bárkivel a rocksztársággal, mint lehetséges karrierrel kivert jövőképet, amit a rivális Rock Band sorozat dob, billentyű és mikrofon-támogatása tett kerekké. A kilencvenes években a köznyelvben "Nintendó" volt az, amit mindenki ismert, az ezredforduló utáni években pedig a Guitar Hero (majd a Wii). A ritmusjátékok sorozatokban, filmekben, talkshow-kban kaptak helyet, hogy aztán az Activision üzletpolitikája miatt a csúcspontján több mint egymilliárdos forgalmat generáló üzletág egyik napról a másikra álljon bele a földbe. Amíg tartott, addig viszont felejthetetlen volt!

Hosszú generáció

A konzolok megvásárlása mellett szóló egyik legjobb érv a kötött hardver. Mivel mindegyik gépben ugyanazok a komponensek vannak, ezért azokat nem lehet és nem is kell fejleszteni -- egy 2006-ban vásárolt Xbox 360 pontosan olyan, mint egy 2013-as (a gép méretét, súlyát és az alkotóelemek verzióját leszámítva). Arra azonban mégsem számíthattunk, hogy közbeszól a gazdasági válság, így a szokásos öt éves ciklus helyett hét-nyolc éven át élvezhettük az Xbox 360 és a PlayStation 3 társaságát. Ez szinte minden szempontból jól sült el: nem kellett méregdrágán új gépet venni, normalizálódtak a játékárak, megszületett egy fantasztikus használtpiac, és a fejlesztők is töviről-hegyire kiismerhették a gépeket. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy ez egyszeri eset volt, a következő váltás már hamarabb bekövetkezik, ami érthető, ha azt nézzük, hogy a hardverek annyira elöregedtek, hogy már nem lehet rájuk modern, minden követelménynek megfelelő játékot készíteni, és ezt megsínylette az innováció és a technológiában mindig élen járó PC-s átiratok műfaja.