2023 szeptemberében kapta meg az első kedvcsinálóját a Devil May Cry-sorozat, és bár a Netflix miatt nem mindenki szállt fel azonnal a hype-vonatra, a streaming szolgáltató kifejezetten jó adaptációkat szállít, ha animációs szériákról van szó (elég csak az Arcane-re, a Castlevaniára és a Cyberpunk: Edgerunnersre gondolni), így aztán kár lenne előre eltemetni a projektet. Már csak azért is megéri bizakodónak lenni, mert az az Adi Shankar bábáskodik az opusz felett, akinek a Laserhawk kapitány: Egy Blood Dragon-történetet is köszönhetjük, nem mellesleg ő volt a már említett Castlevania executive producere, szóval eléggé érti a dolgát. A tavaly érkezett trailernek köszönhetően megtudhattuk, hogy valamikor áprilisban érkezik majd a Capcom világhírű franchise-át feldolgozó mű, most azonban a pontos dátum is kiderült, hála a Limp Bizkittel kísért intrónak, amit most ti is megtekinthettek:

Bizony, rögtön a hónap elején, egészen pontosan április 3-án befut a Devil May Cry, melynek történetéről ugyan továbbra sem tudni semmit, ám Dante (Johnny Yong Bosch) külsejéből kiindulva az első három rész idejében járhatunk. Tekintve, hogy az animációért a Korra legendája (The Legend of Korra) stúdiója, a Studio Mir felel, egészen biztosan nem a látványon fog elhasalni a nyolc epizódból álló első szezon, a fenti példákból kiindulva pedig reménykedünk benne, hogy a sorozat többi elemével sem lesz gond, és kapunk egy újabb remek videójáték-adaptációt. Ti várjátok már a premiert?

A borítóképek forrása: Netflix