Kevin Feige, a Marvel Studios főnökének jóvoltából már megerősítést nyert, hogy készül a Fekete Párduc 3, amit az első két részt író és rendező Ryan Coogler vesz kezelésbe, illetve Denzel Washington is feltűnik majd benne, egyelőre még nem tudni, hogy milyen szerepben. Illetve – legalábbis a most megjelent bennfentes információk alapján – az sem egyértelmű, hogy ki lesz a következő felvonás főhőse: ugyebár a T’Challát játszó Chadwick Boseman 2020-ban hunyt el, így a 2022-es második részben a karaktert is kiírták az MCU-ból, azonban a Marvel Studios állítólag komolyan fontolgatja, hogy visszahozza Vakanda királyát, méghozzá a multiverzum adta lehetőségeket kihasználva.

panther.jpg

Jeff Sneider bennfentes újságíró úgy értesült, hogy pár hónapja a Marvel már fel is keresett egy színészt, akivel pótolni kívánják Bosemant, ám az illető végül visszautasította az ajánlatot. „A Marvelnél újrakeverik a lapokat a Bosszúállók: Ítéletnap és a Bosszúállók: Titkos háborúja előtt, visszahozzák Robert Downey Jr-t, de nem Vasemberként, hanem Doctor Doomként, és úgy hallottam, hogy szélesre nyitották az ajtót az előtt is, hogy T’Challát új színész játssza el a multiverzum varázslatának köszönhetően” – idézi Sneider hírlevelét a Screenrant.

Úgy hallottam, hogy egy színésznek konkrétan felajánlották a szerepet tavaly ősszel, pár hónappal Downey nagy Comic-Conos leleplezését követően, de a színész nemet mondott, mert nem akarta veszélyeztetni a karrierjét azzal, hogy Boseman hatalmas nyomába lép, ami talán túlságosan nagy még Hollywood legtehetségesebb fekete színészei számára is. Jelenleg nem világot, hogy T’Challa feltűnik-e majd a Bosszúállok: Ítéletnapban vagy a Bosszúállók: Titkos háborúkban, de szerintem jobbal feltételezhetjük, hogy bárkit is választanak, az szerepelni fog a Fekete Párduc 3-ban, amiről már mindenki beszél Ryan Cooglertől kezdve Denzel Washingtonig” – folytatta Sneider.

A borítókép forrása: Marvel